Veszélyes férfiak járnak közöttünk, és nem mindig tudhatjuk biztosan, hogy kik ők, vagy hogy milyen titkokat rejtegetnek, de ha a legrosszabb sejtéseink beigazolódnak cselekedhetünk. Ha a szándékaik lelepleződtek, lépéseket tehetünk, hogy megvédjük magunkat és szeretteinket. Valóban, veszélyes férfiak szörnyű károkat okozhatnak, de olykor a legnagyobb veszélybe önmagukat sodorják.
Született feleségek
| amerikai televíziós vígjáték-drámasorozat |
Olykor-olykor mindenki szívesen átadja magát a fantáziának. (…) Alkalomadtán úgy teszünk, mintha meg akarnánk győzni magunkat, hogy a titkaink nem is olyan rémségesek. Igen, a szerepjátszás egyszerű játék. Ott kezdődik, hogy magunknak hazudunk, és ha másokat is meg tudunk győzni a hazugságunkról, nyert ügyünk van.
Titokzatos férfiak. Ígéreteket tesznek, melyeket eszük ágában sincs megtartani. Hazugságokkal áltatnak, hogy megkapják, amit akarnak. Sokkal veszélyesebbek, mint ahogy kinéznek. Igen. Anyáink a lelkünkre kötötték, hogy ne bízzunk olyan férfiakban, akiket nem ismerünk, és azokban, akiket ismerünk, nos… őbennük se bízhatunk mindig.
Van egy imádság arra, hogy erőt adjon azoknak, akik olyan helyzetbe kerülnek, amit nem akarnak elfogadni. Az ima ereje az emberi természet mélységes ismeretéből fakad; mert oly` sokan oly` hevesen gyűlöljük a kártyát, amit az élet osztott nekünk; mert oly` sokan oly` gyávák vagyunk, és félünk kiállni az igazunkért; mert oly` sokan átadjuk magunkat a kétségbeesésnek, ha lehetetlen választás elé kerülünk. A jó hír azoknak, akik elmondják ezt a fohászt, az, hogy Isten meghallgat, és felel imáitokra, a rossz hír azonban az, hogy előfordul, hogy a válasza: “nem”.
Minden gyerek a maga sajátos küldetésével születik a világra, némelyik, hogy beragyogja napjainkat, némelyik, hogy próbára tegye türelmünket, némelyik, hogy célt adjon életünknek, és némelyik, hogy gondoskodjék rólunk. Így van: mikor világra jönnek, a gyermekek mindent megváltoztatnak, különösen, ha senki sem hívta őket.
De hát mi is az a történelem, ha nem egy sor közmegegyezéses hazugság?
Szenvedély. Egy hatalmas erő, ami akkor is emlékünkben él, mikor már régen elhamvadt. Egy csábító vágy, ami váratlan szeretők karjaiba taszít minket. Egy mindent elsöprő érzelem, ami ledönti a falat, amit a szívünk védelmére emeltünk. Egy olthatatlan szerelem, ami újra és újra fellángol, hiába is próbáltuk hamu alatt tartani. Igen. Minden érzések közül a szenvedély az, ami értelmet ad annak, hogy élünk, és mentséget arra, hogy elkövetünk mindenféle bűnt.
Olyan gyönyörű napnak indult! De akkor jött a szél, és megváltoztatott mindent, és nem csak a házakat és kerteket, megváltoztak az emberek is. Míg a vihar tombolt, mindegyikük tanult valamit barátságról, megbocsátásról és megváltásról, és volt, aki a legkeményebb leckét tanulta meg: hogy az élet mindig törékeny, és nagyon gyakran igazságtalan.
A pletyka kikapcsolódás csupán. Meggondolatlan fecsegés, amit udvarias valótlanságok szőnek át. Rosszmájú spekuláció, ami nem is olyan udvarias tényeken alapul. Hogy is védhetnénk meg magunkat az efféle haszontalan pletyka mérges fullánkjaitól? Legjobb, ha egyszerűen igazat mondunk, és megvárjuk, míg az emberek elkezdenek másról pletykálni.
A hősöket a legkülönbözőbb okok miatt tiszteljük. Van, akit a merészségéért. Van, akit a bátorságáért. Van, akit a jóságáért. De rajongásunk oka leginkább az, hogy szívünk mélyén mind arról álmodunk, hogy egyszer minket is megment valaki. Na persze, ha a sors nem hoz össze a megfelelő hőssel, kénytelenek vagyunk mi magunk megmenteni magunkat.
Nem csupán szeretlek: szeretem, ahogy te szeretsz engem.
Miért ragaszkodunk még úgy a csomagunkhoz akkor is, mikor kétségbeesve próbálunk továbblépni? Mert mindannyian tudjuk jól, hogy megeshet: túl hamar engedjük el.
Nem tudom, feltűnt-e, de a képem a tökéletes esküvőről folyton változik. Egyik nap fehér rózsát akarok, másnap liliomot. Először egy hárfást, aztán egy vonósnégyest. Csak egyvalami állandó, és az te vagy.
Semmi sem tart örökké. Eljön az idő, amikor mindannyiunknak búcsút kell venni a világtól, amit ismertünk, búcsút mindentől, amit magától értetődőnek tartottunk, búcsút azoktól, akikről azt hittük, sosem hagynak el. És mikor ezek a változások végre szemet szúrnak, mikor az ismerős távozik, és az ismeretlen átveszi a helyét, mi mindannyian csupán annyit tehetünk, hogy így köszöntjük: Isten hozott!
A bizalom törékeny kincs: ha egyszer elnyertük, óriási szabadságot kapunk általa, de ha egyszer elvész, olykor lehetetlen visszaszerezni.
Előbb-utóbb eljön az az idő, amikor mindannyiunknak felelősségteljes felnőtté kell válnunk és megtanulnunk lemondani a vágyainkról, hogy a helyes utat választhassuk. Egy életen át felelősségteljesnek lenni persze nem mindig könnyű feladat, és az évek múlásával sokaknak ez a teher már-már elviselhetetlenné válik, de azért igyekszünk helyesen cselekedni és jót tenni nem csak magunkkal, hanem azokkal is, akiket szeretünk.
És mi van, ha feltesszük magunknak a kérdést, és azt a választ kapjuk, amit reméltünk? Hát, ott kezdődik a boldogság.
Azzal hitegetjük magunkat, hogy képesek vagyunk együtt élni a bűneinkkel, vagy hogy képesek vagyunk őnélküle élni. Igen, minden este elalvás előtt hazudunk saját magunknak, kétségbeesetten és elszántan reménykedve, hogy mire jő a reggel, minden valóra válik.
Aki félelemben él, nem is él igazán. Mindig is lesznek olyanok, akik szembeszállnak a félelemmel, és mindig lesznek olyanok, akik inkább elmenekülnek.
Olykor mindnyájunkat elfog a kétségbeesés, s ha legyőzzük, akkor jövünk rá, hogy milyen erősek is vagyunk valójában.
Igen, az élet utazás, melyet sokkal jobb társsal az oldalunkon megtenni. A társ persze szinte bárki lehet. Egy szomszéd az utca túloldaláról vagy a férfi az ágy másik feléről. A társ lehet egy anya telve csupa jó szándékkal, egy gyerek, aki mindig rosszban sántikál. Mégis minden jó szándékunk ellenére néhányan útközben elveszítjük a társunkat. És akkor az utazás elviselhetetlenné válik. Tudják az ember sok mindenre teremtetett, de arra, hogy magányos legyen biztosan nem.