Gondoskodni kell arról, hogy a halálos ellenséget legalább saját országunkban felismerjük, és a vele szemben folytatott harc mint egy megvilágosodottabb kor világító fáklyája a
többi nép számára is megmutassa a küzdő árja népek boldogulásához vezető utat.
Az ellenség csak azt teszi, amit előre látni lehetett. Magatartásából és tevékenységéből tanulnunk kellene.
Tapasztalat szerint minden szabadságharc fokozza a nemzeti érzést és öntudatot, és egyúttal növeli az érzékenységet a nemzetellenes elemekkel, törekvésekkel szemben.
Amióta a puskaport föltalálták, nincs többé bevehetetlen erőd, ami annyit jelent, (…) hogy széles e földön nincs többé menedék az igazságtalanság és erőszak elől.
A bizonytalan háborús hangulat „ma még élünk, holnap talán nem” szemléletmódot, gátlástalan, felelősség nélküli tulajdonságot kezdett belénk nevelni. Úgy éreztük, mindent megtehetünk, „lesz, ami lesz”, a következményekkel nem törődtünk. Forradalomra készülő ifjúsággá váltunk.
Amikor férfiak állandóan a halál torkában vannak heteken keresztül pihenés nélkül, és iszapos gránáttölcsérekben nemegyszer a legrosszabb élelmezés mellett kell kitartaniuk, akkor az ingadozó jelleműek kizárólag a halálbüntetés kíméletlen alkalmazásával tarthatók a csatasorban. Hiszen az ilyen ember a börtönt ezekben az időkben egyszerre jobb helynek tartja a harctereknél, mert ott legalább nyomorult életét nem fenyegeti veszély.
Az igazán gyáva semmitől sem fél jobban, mint a haláltól, márpedig ez a harcvonalban nap mint nap ezerféle alakban leselkedik az emberre. Ha tehát az ember gyönge jellemű, ingadozó vagy éppen gyáva fickókat akar harctéri kötelességük teljesítésére szorítani, akkor arra ősidőktől fogva csak egy mód van: a szökevénynek tudnia kell, hogy szökése éppen azt eredményezi, ami elől szökni akar. A harctéren meghalhat az ember, de mint szökevénynek meg kell halnia! Csak ily drákói fenyítéssel lehet nemcsak az egyesek, hanem az összesség részére is elrettentő példát mutatni a zászló hűtlen elhagyásának akárcsak a kísérletére is.
Sok szép csatát megéltem, de egy spártai azt a csatát várja, ami a szép halál ígéretével kecsegtet.
(Szteliosz)
Donald Trumpról sok mindent szoktak mondani, azok is, akik nem kedvelik, de egy dolgot senki sem kérdőjelez meg, ez pedig az, hogy ő nem indít háborút. Tehát ő egy olyan ember, aki utálja a háborút, egy igazi üzletember, aki azt gondolja, hogy az élet meg a dolgok akkor mennek jól, hogyha nincs háború.
– Kossuth Rádió “Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában ( 2024. 11. 08.)
Izraelnek (…) 300 vagy több, senki nem tudja összesen, mennyi (atomfegyvere) van. Minden iráni tisztában van vele, hogy ha megpróbálnának bevetni egy atomfegyvert, akkor Iránt eltörölnék a föld színéről, ez egy olyan nevetséges, önpusztító döntés lenne, amelyet biztos nem tennének meg.
– nyilatkozta az MSNBC amerikai tévécsatornának 2014 áprilisában
Mindig két órát viseltem az Öböl-háború alatt. Az egyiket a bal karomon, ami a Szaúd-arábiai időt mutatta, és egy Seikot a jobb kezemen, ami a keleti-parti standard (Eastern Standard Time) időre volt beállítva. Így egy pillanat alatt tudtam az időt Szaúd-Arábiában és Washingtonban is.
Ahhoz nem kell hősnek lenni, hogy embereket küldj a csatába. Hősnek kell lenni viszont ahhoz, hogy azok között légy, akik csatába indulnak.
Véleményem szerint a következő háborúban férfiak helyett a hazafias nőket kellene a frontra küldeni. Ez legalább újdonságként hatna a határtalan megtévelyedésnek e vigasztalan birodalmában és miért ne legyenek a szépnem hősi érzelmei festőiebben felhasználva, mintha csupán fegyvertelen civilt támadnának?
Szinte minden háború a földért és/vagy pénzért folytatott küzdelemmel függ össze. Mostanában mintha arról szólna a dolog, kinek a kezében van az energia.
Elborzasztott, ahogyan hazudtak nekünk az iraki háborúval kapcsolatban. Egymillió iraki halt meg hiába, nem is beszélve a sok-sok ezer katonáról. A portrék dokumentumok, maradandó tanúi annak, hogy mi történik, ha feleslegesen háborút indítunk.