A tiszta lelkesedés, naiv ösztön, ami felnőtt művésznél ritka adomány: minden egészséges gyermekben megvan.
Ha az anya alkoholista, ez rányomja bélyegét a gyermekre. Ha pedig zenei alkoholista – így nevezném, aki csak rossz, selejtes zenével él -, okvetlenül meglátszik a gyermeken.
Nem könnyű tudomásul venni, amikor a gyerekünk elkezd lesajnálni bennünket. Felhúzott szemöldökkel, udvarias, elnéző mosollyal kezdődik. Ez is úgy kamaszkor táján jelentkezik, amikor megreccsennek a szülői puha diktatúra eresztékei, és egyszer csak kiderül, hogy már nem vagyunk istenek a gyerekeink szemében.
Lehet a gyermeket könyvből nevelni, de minden gyermekhez más könyv kell.
A gyerekek hatalmas ösztönzést és hajtóerőt jelentenek a szülők életében arra, hogy saját magukat, egymást és magát az életet megértsék. Sajnos az ember sok mindent a gyerekek kárán tanul meg.
A gyerekek mindig a pillanatban élnek, ők nem gondolkodnak múlt, jelen, jövő távlatokban, a pillanatnyi élmény és az a perc fontos számukra. Ez egy bölcselet is, visszavezet arra, hogy mindig azt a pillanatot éld meg jól, ami van.
Ahogy’ én ismerem Magyarországot, kevés olyan ország van a világon, amelyik annyira fontosnak tartaná a gyereket, mint a magyar. Tehát mi egy családközpontú nép vagyunk, és a gyerek valahogy’ különleges helyet foglal el a szívünkben.
(2023.02.24 MTI)
Manapság az emberek a gyermekkort dicsőítik, mert a gyermek képes minden ok nélkül, szabadon nevetni és boldognak lenni. De én megláttam, hogy ez az eksztatikus állapot felnőttként is lehetséges. Minden emberi lény számára lehetséges, mert minden, amit valaha is megtapasztalhatunk, belőlünk fakad.
Tudod mire jöttem rá, mi a nagyszerű dolog abban, ha az ember terhes? Olyasvalami, amit el sem tudtam volna képzelni. Hogy az ember soha nincs egyedül. Amikor van bensődben egy gyerek, soha többé nem vagy egyedül. Ő egy valóságos személy.
Amink van, az a szerelem. De a szerelemnek gyümölcsöt kell teremnie, különben elvész.
Soha egyetlen gyereket sem rontottak el még szeretettel, szimpátiával, kedvességgel, megértéssel, vagy akár kényeztetéssel.
A gyerek számára a legjobb terápia valószínűleg az a jóérzésű, stabil felnőtt, akinek a szívében szeretet és türelem lakozik.
Szeretek gyerekek között lenni. Ők mindent észrevesznek. Még nem fásultak el. Felvillanyozzák őket olyan dolgok, amelyek bennünket már régen nem izgatnak, mert elfeledtünk lelkesedni értük. Olyan természetesek, olyan önfeledtek.
Azokban a családokban, ahol szeretet és együttérzés fűzi össze az embereket, a gyerekek sokkal sikeresebbek és boldogabbak. Ha ettől a környezettől megfosztják a gyereket, azzal az egész életét, jövőjét tönkretehetik. A gyereknevelésben a szeretet a leghatékonyabb eszköz.
Ahhoz, hogy a gyerekek fölnőjenek, nem kell külön szoba, mindegyik szobába külön tévé, a gyermekneveléshez család kell.
Egyértelműen szeretnék gyerekeket, ha pedig versenyezni akarnak majd, az is rendben lesz. Azt hiszem, másképp fogom majd csinálni, mint ahogy az én apám bánt velem. Momentán nem tudom azt elképzelni. Persze könnyen beszélek, mert nincsenek gyerekeim. Talán teljesen másképp fogok majd gondolkodni, ha eljön ennek az ideje. De az apám szenvedélye nagyon messzire ment. Mindent értem csinált. Tuningolta a motorjaimat, felkészítette a gokartjaimat. Én nem tudom elképzelni, hogy ezt csináljam. Bárhogy is lesz, nem fogom versenyzésre kényszeríteni a gyerekeimet. Maguknak kell akarniuk.
A mi időnkben nem volt internet meg tablet, de akkor is voltak gyerekek, akik rádióztak, olvastak vagy mással töltötték a szabadidejüket. Vagyis akkoriban is léteztek érdeklődő meg nem érdeklődő gyerekek – ez nem változott, csak napjainkban már több lehetőség van, amivel a fiatalok el tudják tölteni a szabadidejüket akár hasznosan, akár haszontalanul. Ma is sok gyerek jár le az edzésekre. Van, aki hosszabb, van, aki rövidebb ideig marad, viszont abban sincs változás, hogy ma is csak a kitartóakból lesznek eredményes versenyzők. Ezért dolgozom.
Személy szerint sosem voltam egy harcos típusú, verekedős gyerek, bár magam körül azért láttam rengeteg erőszakot, de nem hinném, hogy ez bármivel is több volt, mint amit egy átlagos városi fiú lát gyerekkorában.
A gyerek sok örömet okoz, de ez az öröm amolyan transzcendentális pillanatokban nyilvánul meg, amelyekért megéri minden fáradság. A mindennapok örömét azonban a kutatások szerint nem fokozza.
Gyerekként mindenki meg akarja mondani nekünk, hogy mit csináljunk, mit vár tőlünk. És mi behódolunk, hogy boldoggá tegyük az anyánkat, vagy hogy elfogadjanak a menő srácok a suliban, vagy mert nincs más választásunk. Arra kondicionálnak minket, hogy a szeretetért és az elfogadásért cserébe nekünk is mindig adnunk kell valamit. Ha azt teszed, amit mondok, akkor szeretni foglak. Gondoljunk csak bele! Pontosan ezért fosztjuk meg magunkat az önszeretettől – mert ezt tanultuk gyerekkorunkban.