Arra gondoltam, milyen fontos a fiatalokat úgy nevelni, hogy tápláljuk bennük a reményt, hogy eséllyel nézhessenek szembe a jövő kihívásaival.
Én egyaránt dicsérem az ifjat, ha van benne valami az öregből, és az öreget, akiben van valami az ifjúból; aki így él, az testben lehet öreg, de lélekben sohasem.
Magyarországon kétfajta lázadás van. Mert a fiatalok is olyanok, mint a felnőttek, hogy van köztük liberális, meg vannak nemzeti érzelműek. És a liberális fiatalok, azok a kormány ellen lázadnak láthatóan, illetve minden ellen, ami hatalom. És miután mi vagyunk kormányon tizen-egynéhány éve, hát így most éppen mi vagyunk a célkeresztben. A fiatalok egy másik része, ők a nemzeti gondolkodású fiatalok, ők is lázadnak, de ők a globális hálózatok, Soros-alapítvány, Brüsszel, általában az országot elnyomni akaró nemzetközi erők ellen. Tehát ne tévesszen meg bennünket, nem arról van szó, hogy a fiatalok egy része lázad, a másik meg nem, hanem az egyik része ez ellen, a másik része meg az ellen lázad. És azt hiszem, hogy amíg fiatalok lesznek a világon, ilyesmi mindig lesz.
Amit az ifjúságnak a külvilágban kellett megtalálnia, és meg is talált, azt az öregedő embernek önmagában kell keresnie. Ez olyan probléma, amely az orvosnak sok fejtörést okoz.
A fiatalok azt akarják, hogy minden érzés olyan legyen, mint az új szerelem, semmi se legyen hétköznapi. Csak akkor képesek odafigyelni.
A mai fiatalok már szakállal és ráncos homlokkal jönnek a világra. Ez a baj. A legegyszerűbb dolgokon is össze-vissza töprengenek és ezzel elködösítik a fogalmakat.
A szeretet szép. A fiatalok valójában a szépet keresik a szeretetben, azt akarják, hogy az ő szeretetük szép legyen. Ha engednek is a gyengeségnek, ha olyan viselkedési modelleket követnek is, amelyeket nyugodtan nevezhetünk „botrányosnak” – és sajnos ezek a modellek ma nagyon elterjedtek – szívük mélyén mégis a szép és tiszta szeretetre vágynak a lányok és fiúk egyaránt. Tudják, hogy ezt a szeretetet senki mástól nem kaphatják meg, csak Istentől. Ezért készek arra, hogy kövessék Krisztust nem törődve az áldozatokkal, amelyekkel ez együtt járhat.
Már az is megfigyelhető, hogy a fiatalságot olyanok oktatják, akik nem elég univerzálisak ahhoz, hogy feltárják előttük a résztudományok összefüggéseit és a természeti világ horizontjait.
A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon.
Olyan fiatal vagy, mint a reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid. Olyan fiatal, mint önbizalmad, olyan öreg, mint a félelmed. Fiatal, mint a hited, öreg, mint a csüggedésed. Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség, az öröm, a merészség, a nagyság – az ember, a Föld, a végtelenség hírnökeit.
Vagynak pillanatok, kivált az ifjúság szép napjaiban, mikor bizonyos érzelmeket mint szentséget rejtegetünk kebleinkben. Az érzelem tárgya fontos-e vagy nem? valóság-e vagy képzemény? az nem kérdés. Elég, hogy az az ifjú keblében él, s ott oly kincs gyanánt tartatik, melyet idegen szem látásának, idegen fő észrevételeinek kitenni irtózik.
A tinédzserek két lábon járó bullshitdetektorok, kiszúrják, ha hülyeségekkel traktálják őket, de a srácok, akik hallottak beszélni, magukévá tették az üzenetemet, mert mindenhol, ahol megszálltam, végigfutottam egy ultraversenyt, az edzéseimet és a versenyemet beépítettem az általános toborzási stratégiámba.
– Egy árva soha nem fiatal. (…)
– Még ha ez igaz is, ahogy az árva egyre idősebb lesz, fiatalos lelkületet fedezhet fel önmagában.
Az ifjú emberben annak a felfogásnak kell élnie, hogy előbb tanuljon és utána ítéljen.
Tinédzsernek lenni euforikus és izgató, de együtt jár egyfajta béklyóval is, amit a középiskola jelent. Az merő kínzás.
A nyolcvanas években valahogy több volt a fiatal, most kimennek külföldre, vagy még megfoganni is lusták.
Ifjúságunkban az idő sokkal lassabban halad. Ezért is életünk első negyede nemcsak a legboldogabb, hanem a leghosszabb is. Sokkal több emléket is hagy maga után és kétannyi elmesélni való van rajta, mint a rákövetkező korokon.
Nincs semmi különbség a fiúk között. Csak kétféle fiú van: tejképű és pacalképű fiú.
Így lesz fiatalabb a világ. Helyünkre lép az ifjúság. És mi, akik egy kicsit tovább élünk, egyre idegenebbnek érezzük magunkat, ahogy tovább rójuk az utunkat.