A kollektív felelősségvállalásra meg nem tanított gyerekek nem lesznek büszkék a magyar nyelvre, a magyar kultúrára, helyette a külföldi példákat fogják majmolni.
– A rózsád azért olyan drága neked, mert nekiadtad a lelkedet.
– Mert nekiadtam a lelkemet – ismételte meg a kis herceg, hogy jól megjegyezze.
– Az emberek már elfelejtették ezt az igazságot, de te ne felejtsd el: örökre felelős vagy azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért.
– Felelős vagyok a rózsámért – ismételte meg a kis herceg, hogy jól megjegyezze.
– Elveszed, amit akarsz, mert örömet okoz. Ez nem szerelem…
– Akkor mi?
– Valami céltalan lelkesedés, amit ki akarsz elégíteni. Távol attól, ami számít.
– Mi számít?
– A bizalom, a felelősség, vállalni a döntéseid terheit egy életen át. Méltó lenni hozzájuk, és főképpen nem bántani szerelmed tárgyát.
Ahol cselekvés van, ott felelősség is; ahol nincs cselekvés, ott felelősség sincs.
Az életünkért vállalnunk kell a felelősséget s meg kell találnunk benne azt, amiért érdemes volt élni. Minden bajunknak magunk vagyunk az okai, még ha tehetetlenségünk s az élhetetlenségünk adja is meg ennek a magyarázatát.
Gyönyörű az irgalom bibliája, de veszedelmes. Sohase tudjuk, hogy jótetteinkkel micsoda rosszat művelünk.
Senki sem ártatlan. Csak a felelősségnek vannak különböző fokozatai.
Még egyszer mondom, nem akarok cenzúrát, mert minden könyvkereskedő felelős azokért a művekért, amiket árul, és mert én nem akarok felelős lenni mindazokért az ostobaságokért, amiket kinyomtatnak, és nem akarom, hogy egy minisztériumi alkalmazott zsarnokoskodjon a szellem felett, és lenyesegesse a zsenik szárnyait.
Aki úgy ad ki egy parancsot, hogy nem méri fel annak következményeit, nem méltó a posztjára.
Aki vezér akar lenni, annak a legnagyobb és feltétlen tekintély mellett a végső és legsúlyosabb felelősséget is vállalnia kell. Ha erre nem képes vagy túl gyáva ahhoz, hogy cselekvésének következményeit viselje, akkor nem való vezérnek.
A rettenetes igazság az, hogy a kihalási esemény, amit kisfiú koromban a kőzetekben megörökítve láttam, itt zajlik körülöttem, és olyan állatokat fenyeget, amelyeket jól ismerek – a legközelebbi rokonainkat. És ezért mi vagyunk a felelősök.
Aki folyton a „megmentőre” vár, mint királylány a várbörtönben, majdnem mindig egyedül marad, mert mindenkinek a saját életét kell élnie, azért kell felelősséget vállalnia.
Ma már szinte kötelező felismerés kellene hogy legyen a saját felelősségünk tudata, ami elengedhetetlen a céljaink eléréséhez. Aki az egész életét annak szenteli, hogy az életéről szóló titkos vágyait őrizgetve, boldogtalan módon bolyong, olyan úton jár, ahol állandóan azt érzékelheti, „ellenséges” terepen nincs biztonsága, és bölcsebbnek látszik a kivárás stratégiája, és az önigazolások gyártása.
Reménykedem, hogy közös egyetértési pontunk még legvégső esetben is adódik: legmagasabb érték az élet, és közös felelősségünk ennek megóvása, védelme.
Az identitásérés törvénye szerint felnőtt akkor vagy, ha már tudsz mély kötődésben szeretni valakit, akiért tudsz felelősséget vállalni, és tudsz elköteleződni.
Ha elfogadod, hogy felelős vagy az új életed megteremtéséért, azt is el kell fogadnod, hogy a mostaniért is felelős vagy. Ez pedig sokunk számára roppant nehéz.
A szeretet adja a felelősségvállalás képességét. Akit szeretek, azért felelősséget vállalok. De önmagunknál kell mindent kezdeni. Ha nem tudom magamat szeretni, hogy tudjam jól szeretni a másikat? Ha magamért nem tudok felelősséget vállalni, hogy tudjak a másikért?
Minden nap hálás vagyok azért a pozícióért, amit elértem, és tudom, hogy felelősséggel tartozom azért, hogy jóra használjam mindezt.
Ahhoz kell a saját halandóságomra való ráeszmélés, hogy képes legyek választani és vállalni a következményeket.
Úgy látom, hogy a felelősségem növekedésével egyre jobban érdekel a bolygónk jövője.