A kikényszerített tiszteletben mindig félelem van.
Csak az láthatja meg a hajnalt, aki nem fél a fénytől, amit hoz.
A szenvedés csökkentésének legjobb módja, ha az ember rögtön szembenéz a félelmével.
Az emberek néha a vélt veszélytől érzett félelmükben képesek valós veszélyt zúdítani önnön fejükre.
Apám megtanította, hogy a félelem örök. Tanuld meg, akkor jó harcos leszel!
(Leónidasz király)
Nem tudtam, mit rejt számomra a jövő. Heteken át a harag és keserűség kínozott, s arra következett a lankadtság. Voltál-e valaha tengeren sűrű ködben, midőn úgy tetszett neked, mintha az a majdnem kézzel fogható szürke sötétség körülzárna, amikor a nehéz, nagy hajó nyugtalanul és izgatottan tapogatja útját a part felé a mérővel, te pedig dobogó szívvel várod, hogy mi fog történni? Olyan voltam…, mint az a hajó, azzal a különbséggel, hogy rajtam nem volt iránytű, sem hangjelző, s nem tudtam mennyire van még part.
Sírok, sírok, mindíg csak egyedül,
és senki meg nem értett még soha.
Oly ismeretlen ez a Nagyvilág,
s olyan borzasztó a sötét szoba.
Én félek.
Az élettől és sötéttől,
mely mindenütt kegyetlenül elér.
El sem tudtam képzelni, hogy létezhet még olyan dolog a világon, amitől nekem félnem kellene – fizikai dolgoktól semmiképpen. Ez az egyik előnye annak, ha az ember mindent elveszített.
A félelemmel nem könnyű megbirkózni, a háború pedig kimondottan unintelligens módja annak, hogy megoldjuk a problémákat. Ha volt valami, amit megtanultam a hadsereg kötelékében eltöltött idők során, akkor ez az. Nem olyan nehéz elfogadni a gondolatot, hogy egy férfi úgy dönt, inkább megfutamodik a csata színhelyéről. Ha az ember belegondol, voltaképpen logikusnak tűnik.
Félt megkísérteni a Jóistent. Vagy a Sátánt. Mert ki tudja, miféle felsőbb hatalom lesi manapság az emberek beszédét, hogy lesújtson rájuk, ha a fennhéjázó remény bűnébe esnek.
Az élet célja az, hogy kifejlesszük önmagunkat. Hiánytalanul meg-megvalósítani természetünket – ez itten mindannyiunknak rendeltetése. Az emberek manapság félnek önmaguktól. Elfelejtették az első és legnagyobb kötelességüket, azt a kötelességet, mellyel önmaguknak tartoznak. Természetesen irgalmasok. Táplálják az éhezőt, ruházzák a koldust. De tulajdon lelkük koplal és meztelen. A bátorságot többé nem ismeri az emberi nem. Talán sohase is voltunk igazán bátrak. A társadalomtól való rettegés, mely az erkölcs alapja, az Istentől való rettegés, mely a vallás titka – ez a két dolog kormányoz bennünket.
A félénk ember a veszély előtt ijed meg, a gyáva a veszély közben, a bátor a veszély elmúlta után.
A félelem jobban összeköt, mint a szeretet vagy akár a gyűlölet, és jóval gyorsabban működik.
Semmi sincs, amiről a félelem és a remény meg ne győzné az embert.
Nem igaz, hogy jobb félni, mint megijedni. A félelem elveszi az energiát magától az élettől, amelyet úgy akarunk óvni, pedig az élet a sok baj nélkül is rövid.
Ha az ember elveszti a tartását, akkor a félelem kezdi irányítani, s vakon sodródik a félelem örvényeiben.
Az ember már csak ilyen… érzelmei nagy részét félelemmel helyettesíti.