A nép a maga nagy többségében annyira nőies gondolkodású, hogy sokkal inkább befolyásolják gondolkodásmódját és ténykedését az érzelmi benyomások, mint a hideg értelem.
Minél kisebb a tudományos tehertétel és minél inkább a tömeg érzelméhez szól a propaganda, annál átütőbb az eredmény.
Nem mondhatnám, hogy rossz gyerekkorom volt. Csak utólag lett az. Akkor még nem éreztem a súlyát annak, hogy szegények vagyunk. Kamaszként jött rám nagyobb nyomás, amikor már tudtam, mi az a pénz. Rossz volt, hogy mindenkinek volt új cipője, ruhája, én meg ugyanabban a ruhában jártam egy hétig. Az tönkrevágott. Amikor befutottam, utólag zúdult rám minden szarság, a sok régi, elnyomott érzelem.
Szépen lassan rájöttem, hogy az érzelmek nem az edzéstartás és a mérkőzés idejére valók. Ott az értelem szükséges, meg a szenvedély. De nem az érzelem. Érzelemnek akkor van helye, amikor a mérkőzés eldőlt valamilyen irányba: megvan az arany, nincs meg az arany. Ezek a pillanatok az érzelem pillanatai.
Akit beválogattam a keretbe, arról tudtam, hogy érzelmileg is jól tudunk majd együtt dolgozni. Minden játékosomat szerettem. Ha valaki megérezte volna, hogy nem szeretem, visszaesett volna a teljesítménye. Ilyenkor hiába eredményes más csapatban, az én keretemben biztosan nem az.
Akiben nincs szenvedély, és akinek szája nem ad hangot, azt az ég nem teremtette akaratának tolmácsolójává.
A szívet legyőzni nem lehet. Nem talál annyi boldogságot egy végigjátszott életben, mint egy átérzett percben.
A bánatot kiéneklem, és így meg is szabadulok tőle. Ez történik az engem hallgató és velem éneklő közönséggel is. A blues zene ilyen, de a bánat mellett a fricska, a humor, a nevetés benne van ebben az irányzatban. Teljeskörű önkifejező műfaj.
Sosem tudhatod, mi emészti belülről az embert. Egészen jelentéktelen dolgok is iszonyatosakká válhatnak, ha bizonyos lelkiállapotba kerülsz. A legnagyobb gond/félelem/gyötrelem és kimerültség, amit nem tudsz megmagyarázni vagy megérteni, netalán átgondolni. Egyszerűen nyom, mint egy vaslemez, s nem bírod leszedni.
– Milyen színű a szomorúság? – kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. – Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
– Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
– Az álmoknak is van színe?
– Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
– Milyen színű az öröm?
– Fényes, kis barátom.
– És a magány?
– A magány az ibolya színét viseli.
– Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
– És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
– Pont olyan, mint az Isten szeme – válaszolt a fa.
– Na és a szerelem?
– A szerelem színe a telihold.
– Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! – mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.
Házasságon azt kellene értenünk, hogy két ember annyira szereti egymást, hogy együtt akarnak élni. Ez akkor is házasság, ha nem írják alá azt a bizonyos papírt – a bizalom és a tisztelet megszentelt szerződése. Számomra ez az egyetlen oka a házasságkötésnek és a házasságban maradásnak… Tehát, ha valamiképpen nem tudom neki azt adni, amire egy nőben szüksége van (…), és úgy érzi, hogy más nőt szeretne maga mellett tudni, akkor én elmegyek. Nem vagyok az a fajta, aki mindenáron marad, és jeleneteket rendez.
Senki sem érti igazán a másik bánatát vagy örömét.
Sohasem tudhatjuk, hogy a kedély nyugalma morális erejéből fakadt-e, ha nem győződtünk meg róla, hogy nem érzéktelenségből fakadt. Nem nagy mesterség olyan érzéseken úrrá lenni, melyek csak a lélek felszínét súrolják könnyedén és futólagosan; de az egész érzéki természetet felkorbácsoló viharban megtartani kedélyünk szabadságát, ehhez olyan ellenálló képesség kell, mely minden természeti hatalomnak végtelenül fölötte áll.