Hogy mutassak igazi szerelmet, ha nem tudom, milyen érzés?
Ha úgy érzem, hogy rám törnek az érzelmek, elképzelek egy üres dobozt, és bármit is érzek, fogom, és beleteszem abba a dobozba, aztán elképzelem, ahogy a dobozt beleteszem egy nagy üres szekrénybe, és rázárom az ajtót. Később, ha van időm, visszamegyek, kinyitom a dobozt és rendezem az érzéseket. Magamban, mint egy úrinő.
A legtöbb ember nehezen kezeli a halált. De én nem vagyok olyan, mint a legtöbb ember. A gyász az, ami kényelmetlen számomra. Nem azért, mert gyilkos vagyok, csak egyszerűen, mert én nem értem az érzelmeket. És így elég nehéz tettetni. Ilyenkor jön jól a napszemüveg.
Az emberek néhány érzelmet megjátszanak. Én úgy érzem, hogy mindet megjátszom. Méghozzá kiválóan.
Minden utazás egyszeri és megismételhetetlen. Még ha ugyanoda megy is az ember, és ugyanazokkal találkozik, akkor sem lesz ugyanaz az élmény. Nem érezném ugyanazt. Számomra ez az utazás lényege. Emberekkel találkozni, megtanulni nemcsak elfogadni egy másik kultúrát, hanem élvezni is; úgy venni részt benne, mintha helybéli lennék, és úgy reagálni mindenféle benyomásra.
Az irigység, csakúgy mint a harag vagy a gyűlölet, önmagába visszaforduló, negatív érzelem. Azaz arra nézve fájó és káros, aki érzi.
A rajzművészet Janus-arcú. A közönség reagálása pedig arra hívja fel figyelmünket, hogy a nézőt mindkét arc érdekli, jóllehet nem egyformán. A közönség akkor érzi jól magát, ha érdeklődését jutalmazzák, örömöt okoznak neki, megmozgatják az érzelmeit.
Az embernek sohasem szabad megengednie, hogy elragadják feltoluló, hebehurgya érzelmei.
Úgy kezeltem minden percet, amit a családdal és a barátaimmal töltöttem, mintha különleges jelentőségű volna. Úgy figyeltem az arcukat és a hangjukat, hogy soha ne felejtsem el. Tudtam, hogy soha többé nem látom viszont őket, és majd megszakadt a szívem, de így kellett lennie.
Az érzelmek csak megzavarják a tudományos látásmódot.
Jön egy nap. Aminek a reggelét éppúgy utálod, mint az összes eddigit. Ám a napkelte és a napnyugta között történik valami. És este már másként gondolsz a következő reggelre. Mert abban a reggelben már nem csak kötelességek várnak rád, hanem más is. Valaki más. Aki miatt szép az ébredés, szép a nappal, kellemes a munka, nem nyűg a feladat, és csodálatos az élet. Aki miatt már álmodban is a reggelt várod, hogy újra találkozz vele, hogy hallhasd hangját, érezd érzéseit, láthasd szemeit. Akinek ma is szépet, jót szeretnél adni kincseidből, hogy szebbé tehesd életét. És a reggel többé már nem nyűg, a reggel többé nem kötelesség, a reggel már Ő. Létezik ilyen reggel.
Az ég s a Balaton vize együtt sír és együtt nevet, együtt derül és együtt borul, együtt mosolyog, együtt haragszik. Mint a hű szeretők és igaz hitvesek. Ha az egyiknek nézel a szemébe: tudod már, mi van a másikban is.
Ezt teszi a karácsonyfa. Furcsa kis érzelemkapukat nyit meg az emberben.
Az aljasságra vicsorgó gyűlölet
Is eltorzítja az arcvonásokat.
Az igazságtalanság miatt érzett haragtól
Is bereked a hang.
Ha emberekkel van dolgunk, sose feledjük el, hogy nem logikus lényekkel van dolgunk. Érzelmi lények vagyunk, akikben hemzsegnek az előítéletek, és akiket büszkeség és hiúság kormányoz.
Soha ne kérj bocsánatot érzelmeid kimutatásáért, mert ha azt teszed, akkor az igazságért kérsz elnézést.