Az emberek többsége általában akkor kezdett lázadni valami ellen, amikor rábukkant egy-egy nyilvánvaló igazságra, amely segítette őket a változtatás szándékában. Ma azt tapasztaljuk: a féligazságok is elegendőek ahhoz, hogy elkezdjék az öklüket rázni. Maholnap a hazugság is elég lesz hozzá.
Az emberi viselkedés egyik legfőbb hajtóereje az a vágy, hogy nyomot hagyjunk a világban, és maradandót hozzunk létre.
Az emberek cselekedeteit saját, legbelső indítékuk motiválja.
Nem kell hősnek lenned ahhoz, hogy felismerd a gonoszt.
Amikor bajnok lesz valaki valamilyen sportágban, könnyen képzeli másoknál jobbnak magát, és a végén el is hiszi, amit mondanak róla.
Az álmok olyanok, mint az emberek, véletlenségből hasonlíthatnak egymásra, de sosem egyformák.
Az emberek egyik leghatalmasabb szükséglete az, hogy tartozzanak valahová. Az elfogadás és az elutasítás a társas lények egyik legnagyobb jutalma, illetve büntetése.
Más emberek egészen mások, mint mi, s nekünk ezt mindig egy-egy fájdalmas érzés árán kell megtanulnunk.
Nagyon kevés a tolerancia bármi iránt, és nagyon nehezen tudnak az emberek elfogadni bármit is, ami az ő elképzeléseiktől eltér.
A legtöbb ember messze több időt fordít semmiségekre, mint értelmes alkotó munkára.
Az emberek nem hisznek az ingyentanács hatékonyságában.
Nincs ember, ki a szabadságot nem szeretné, de az igasságos ember mindenkit szabadnak kiván, az igasságtalan csak önmagát.
Időnként megesik, hogy történik valami az emberrel, ami véglegesen megváltoztatja a véleményét, összezúzza a korábban egy bizonyos személy köré felépített ideálját, és arra kényszeríti, hogy még esendőbbnek, még emberibbnek lásson másokat, mint amilyenek valójában.