Az emberek manapság falakat húznak maguk köré ahelyett, hogy hidakat építenének egymás felé.
Mindenki álarcot visel és szerepet játszik. Egyáltalában az egész társadalmi élet folytonos komédiázás.
Akik az igazi szükséggel és nélkülözéssel birkóztak, távolról sem félnek ettől annyira, mint akik a nyomort csak hírből ismerik.
Amily bizonyos, hogy a macska dorombol, ha párszor végigsimogatjuk, éppoly biztosan észrevehetjük a megdicsért ember arcvonásain a hirtelen kitörő öröm jeleit, még az esetben is, ha a dicséret kétségkívül hazug.
A legkevesebb cselekedet tipikus, és kizárólagosan jellemző arra, aki tette; és ha meggondoljuk, milyen kevés személyiség van a legtöbb emberben, akkor beláthatjuk, hogy egyetlen tett csak nagyon ritkán jellemző egy emberre.
Szerintem a színészek a legunalmasabbak. Amennyire csak lehet el is kerülöm őket, nem barátkozom a pályatársaimmal.
Ha autókról van szó, csak kétféle ember létezik: őrült és gyáva.
A világon az emberi ész van a legjobban szétosztva. Mindenki meg van győződve róla, hogy neki egy kicsivel több jutott.
Mára kiderült, hogy a miniszterelnök egy olyan barát, aki nagy mosollyal, ígéretekkel érkezik a disznóölésre, ám amikor a házigazdák nem figyelnek, teletölti a táskáját kolbásszal, hurkával, sonkával, és némán pislogva hallgat, amikor az este végén nem jut mindenkinek ennivaló. Milyen vendég az ilyen? Gondoljatok bele! Ti beengednétek a házatokba? Folyton szemmel kell tartani, nehogy elcsenjen valamit, nehogy Fülöp-szigeteki vagy vietnámi munkásokat telepítsen a nappalitokba! Egy napon pedig azon kapnátok magatokat, hogy a veje a hűtőtökből eszik. Azt látnátok, hogy a lánya nevére íratja a fürdőszobátokat, és a spájzban a befőttek elvesztik a befőtt jellegüket, mert a haverjai a celofánt beszakítva könyékig turkálnak bennük. A házunk, a hazánk a miénk, nem kirabolni való szabad préda.
Tudok dolgokat. Olvasok az emberek gondolataiban, tudod? Az asztal felett váltott pillantásokban. Ez adottság.
Nincsen annyi időnk, hogy azoknak a ráérő és szőrszálhasogató embereknek a kutakodásával foglalkozzunk, akikben több hajlam van a kérdezősködésre, mint a megértésre.
Ha sikerül tetten érni egy embert, amikor csodálkozik, ki fog derülni, hogy ilyenkor az arca egészen az övé – talán éppen azért, mert valami másban elmerül -, és többnyire szép is.