Még vadidegenek is képesek kihozni a sodrunkból: az autóvezetés olykor a legszelídebb embereket is kegyetlen harcosokká változtatja.
Tökéletes műember vált belőlem, ugyanazokat az ostoba, értelmetlen dolgokat mondtam, amiket az emberek egész nap ismételgetnek.
Tapasztalataim arra késztetnek, hogy tetteik alapján ítéljem meg az embereket.
Az ember lustaságból vagy önbizalomhiányból fakadóan gyengék; jaj annak, akinek e két ok együtt jár. Ha az illető egyszerű polgár, akkor nem lesz belőle semmi; ha király, akkor bukni fog.
Az ostoba emberek a múltról beszélnek, a bölcsek a jelenről, a bolondok pedig a jövőről.
Két mozgatóerő hajtja az embereket: a félelem és az érdek.
Az értelem és a józan ész messzebb van egymástól, mint azt az emberek gondolják.
Vannak, akik mindent elhisznek, amit olvasnak; vannak olyanok, akik semmit sem hisznek el; és végül vannak olyan emberek, akik bíráló szemmel vizsgálják, mit olvasnak, majd azután alkotják meg véleményüket.
Az emberek jellemük folytán ilyenek vagy olyanok, de cselekvéseik folytán boldogok vagy nem.
Az emberek egy része úgy takarékoskodik, mintha örökké élne, a másik pedig úgy pazarol, mintha rögtön meghalna.
Alázatosságában is csupa méltóság az ember, aki Istennel beszél, királyi méltóság a porban is.
Az igazán alázatos ember nem görnyed kisebbre önmagánál, hanem felegyenesedve odaáll egy magasabb mellé, aki mellett meglátszik nagyságának valódi kicsinysége.
Az emberek hízelegnek nekem, amíg nem kellemetlenkedem nekik. De ha olyan célokat próbálok szolgálni, amelyek nekik kellemetlenek, úgy érdekeik védelmében azonnal szitkozódásra és rágalmazásra térnek át. A részvétlenek pedig többségükben gyávaságukba bújnak.
Nem becsülöm azt az embert, aki élvezettel tud a sorban zeneszó mellett menetelni; ez az ember agyát csak tévedésből kapta, hiszen teljesen elegendő lett volna neki a gerincvelő is.
Az ember – filozófiai értelemben vett – szabadságában semmiképpen sem hiszek. Az ember nemcsak külső hatások kényszere alatt, hanem belső szükségszerűségek hatására is cselekszik.
A zseni tisztában van saját határaival, az idióta ezt a kellemetlenséget hírből sem ismeri.
Ezen a bolygón egyedül mi, emberek vagyunk képesek arra, hogy világokat teremtsünk, és aztán elpusztítsuk ezeket a világokat.
Minél alsóbb szinten áll valaki intellektuális tekintetben, annál kevésbé rejtélyes számára a létezés; úgy tűnik neki inkább, hogy mindaz, ami van, és úgy, ahogy van, magától értetődő.
Minden kiválóbb ember, aki nem tartozik az emberiségnek a természettől oly mostohán megáldott öthatodához, csak nehezen lesz szabad negyvenedik életéve után az embergyűlölet némi árnyalatától. Amint természetes is, magáról másokra következtetett és lassanként kiábrándulva belátta, hogy az emberek vagy az ész vagy a szív tekintetében, legtöbbször pedig mindkettőben hátralékban vannak. Ezért hát szívesen elkerüli mások társaságát.