Az a kevés tanulás, amit megengedtem magamnak, csak még gyanakvóbbá tett. Mi volt egy orvos, egy ügyvéd, egy tudós? Csak olyan emberek, akik megengedték, hogy megfosszák őket a gondolkodás szabadságától és attól, hogy individuumként működhessenek.
Van egy nagy probléma az írókkal. Ha egy írónak kiadták az írásait, és sokat eladott belőlük, akkor azt gondolja magáról, hogy baromi jó író. Ha egy írónak kiadták az írásait, és csak közepes mennyiséget adott el belőle, azt gondolja magáról, hogy baromi jó író. Ha egy írónak kiadták az írásait, és épp hogy csak eladott belőlük, akkor azt gondolja magáról, hogy baromi jó író. Ha egy írónak sosem adták ki az írásait, és neki se volt pénze arra, hogy kiadja, akkor pedig azt gondolja magáról, hogy szenzációsan jó író. Az igazság azonban az volt, hogy nagyon kevés a valódi nagyság. Sőt majdhogynem nem is létezik.
Nem érti például, hogy miért szeretem jobban a kutyákat, mint az embereket. Pedig egyszerű a magyarázat. A kutyákkal nem kell csevegni, nem ítélkeznek feletted, és nem nyüzsögnek körülötted, miközben dolgozni próbálsz. Nem kérdezik meg, mikor lesz gyereked. És nem köhögnek rád. Sam szerint a kutyáknak vad a tekintetük, a koszos mancsaikkal összeugrálhatnak, és bármikor lecsaphatnak rád – én meg az emberekkel kapcsolatban érzem pontosan ugyanezt.
Mind a tárgyra vetett pillantás, mind a tapasztalat azt mondatná velünk, hogy inkább a vizsgálódó, mint a teremtő, inkább az átfogó, mint az egyoldalúan fáradozó, inkább a hűvös elme, semmint a forrófejűség az, amelyre a háborúban testvéreink és gyermekeink üdvét, hazánk becsületét és biztonságát rábíznánk.
Minden ember, aki öngyilkossági gondolatokkal foglalkozik vagy öngyilkossági kísérletet tesz, egészen különleges és egyedi problémák hatása alatt áll, és sajátos módon dolgozza azokat fel magában. Ezért is kell megértéséhez az érzelmi ráhangolódás. Ha az orvosban nincs kellő empátia, az ilyen eseteket nem veszi észre.







