A nagy tömeg közepén az emberek úgy érzik, igazuk van, nem tévedhetnek, hiszen millióan vannak mellettük. De ha egyedül maradnak, kétségeik támadnak: „Senki sincs velem. Mi a biztosíték arra, hogy igazam van?” Ezért mondom, hogy ebben a világban ahhoz kell a legnagyobb bátorság, hogy önálló személyiségként éljünk.
Mi választjuk meg a viselkedést, amelyről azt hisszük, hogy biztonságot, stabilitást és szeretetet fog eredményezni. És azt ismételjük újra meg újra. A filmekben ezt hívjuk karakternek – a valóságban személyiségnek.
Amikor valaki tanácsot ad neked, azt arra alapozza, hogy ő mit tenne, ő hogyan értékeli a helyzetet, ő mit gondol rólad. De a lényeg – miközben való igaz, hogy mindnyájunkra ugyanazok az egyetemes törvények és mintázatok vonatkoznak, amelyek valamilyen szinten megjósolhatók –, hogy a te életed még soha nem történt meg. TE MOST egy kivételes esemény vagy, és a lehetőségeid legmegbízhatóbb mércéje te magad vagy.
Minden embernek van egy csillaga, csakhogy azt a csillagot nem az égen kell keresni, gyermek, hanem a szívedben.
Az ember nem víz, ahol minden csepp egyforma. Az ember ember. Minden ember külön valaki, sajátságosan más, mint a többi, és semmiféle művelettel össze nem olvasztható.
A fölkelés az egyéniségek harca, míg a háború az egyéniségükből kivetkőztetett tömegeké.
A férfi… felébreszti a valódi egyéniségedet. A lelkedet. Lényednek azt a részét, amelyik mindig is arra vár, hogy megélhesd. A férfi mellett azt veszed észre, hogy több vagy, mint korábban. Hogy mellette színesebb a világ. Édesebb a méz. Határtalan a lét. Végtelen a gyönyör.
A sikert nem érdemes hajszolni, hanem magunkhoz vonzani, azáltal, hogy vonzó egyéniségre teszünk szert a személyiségfejlesztésünk révén.
Amit „hibaként” könyvelünk el magunkban, nem egyszer személyiségünk megkülönböztető jegye. Ettől válunk egyedivé és páratlanná. A természet sohasem ismétli önmagát.
Sokaknak az a legnagyobb félelmük, hogy egyszerűen nem mernek önmaguk lenni.
Mind különbözőek vagyunk, és épp ettől tud pompás színekben ragyogni a világ.
A lelkem mélyén egy lázadó vagyok. Bármikor, amikor valaki azt mondja, hogy a trend ilyen vagy olyan, én az ellenkező irányba megyek. Utálom a trendek gondolatát és utálom az utánzást. Az egyéniséget tisztelem.
Az, hogy valaki különc, egyáltalán nem hiba, sőt ellenkezőleg, néha éppen a különc vonzza a nőket.
A kiválóság, a tömegből való kiemelkedés már önmagában tragikus vétség. A világ a „szürke” emberek számára teremtetett. Az egyéniség lázadás.
Gyűlölöm, amiért úgy kezelnek, mintha kevesebb volnék náluk, csak azért, mert megváltoztam. Gondolom, bűn, hogy nem vagyok „olyan, mint ők”.
Ne mások mondják meg, miről mit gondoljak, nem alattvaló vagyok, hanem felnőtt állampolgár, saját életem van, saját meggyőződésem, és eszerint akarok élni. A dalaim, magán- és közügyeinkről egyaránt, ezt tükrözik.
Ne hasonlítsd össze magad senkivel – a másik személy nem te vagy, te nem a másik személy vagy. Engedj másokat létezni, és lazulj bele a saját lényedbe. Kezdd el élvezni, bármilyen vagy.
Néha az egy szobában együtt lévő emberek személyisége hoz létre valamit.
Bárki vagy és bárhonnan is származol, kinyilváníthatod, hogy igenis híres vagy, ha megvan a magadhoz illő stílusod, valamint a művészetről és a világról alkotott véleményed.
Nemcsak hogy nincs semmi baj azzal, ha valaki önmagát adja, de ez a legfontosabb dolog a világon.
