Csak tanulj és taníts,
hogy majd tanítva megtanuld:
a helyed ott van, ahol szeretnek!
Az szeret, aki az utadba nem áll,
Az szeret, aki tudja, ha menni muszáj,
Az szeret, aki majd elenged téged,
Az szeret, aki könnyezve ért meg.
Nem csupán csak egy véletlen,
Hogy más kidőlt, de te életben,
És írod át, amit írt az életed rád.
Soha, soha, soha nem érzek együtt veletek
Könnyes lehet a szemetek, de nem érdekel a lelketek
Akkor is elmebeteg maradok, ha belegebedek
Ha síró gyereket látok, én a szemébe nevetek.
A vénámban megáll a vér, a kapilláris üres,
Legyek ügyes, hogy nevess, vagy újra szeress,
Hogy ne temess el, bár érted feltámadnék ezerszer,
Könyörgök az égieknek, hogy többet ne vessz el.
Engem átvert már minden, mint a kishalat a horog
De én anyám sírja felett is csak mosolyogni fogok
A halálos ágy mellett, menny felé tartó úton
Hogy „szeretlek”, ezt halkan azért a fülébe súgom.
Gyerek vagyok, és utcákon át szaladok
Gyerek vagyok, és lányok szemében úszom el
És nem vagyok, ha nem kapok szerepet
Ebben a filmben csak magamat játszom el.
Körül az éjszakába` egyedül lenni kell,
Hogy igazi nagyot üssön a szív, ha valaki majd átölel.
Nem mások alkotta kotta, nem az égi csillagflotta,
remegő kezemet egyedül te vezeted,
aki a kígyótól se félsz, és az almát is szereted.
(…)
Ne mondd ki a nevedet: te vagy az asszony, akit szeretek.
Már nem akarom tudni,
hogy ki csinált ipart a zenéből,
Már nem akarom tudni,
hogy miben hisz, aki a hitért öl.
Az akaratod szabad, ez néha nagy teher,
De ajándék is, hogyha jót teszel.
A boldog életért tedd, amit tudsz!
Vigyáznod kell, merre indulsz,
Ahogy az életed végigéled,
Olyan lesz majd a végítélet:
Mélybe hullhatsz, mennybe juthatsz,
De csak magad felett uralkodhatsz.
Negyven évig nem tudtam, ki vagyok én,
De minden eljön a maga idején.
Nem vagyok zászló a mások ünnepén.
Szelep vagyok az ország fenekén.
Pár fájó érzés a szívverésnek utat adva született
Pár dobbanásban fogalmazódott meg ez az üzenet
Így egy művészlélek művészettel minden érzést feltár
Ettől a fájdalomtól lesz ez most egy szenvedélyes leltár.
De azt mondom neked, nézd magad legelőször
Mert lehet, hogy a bűnben mindenkit megelőzöl
És ha úgy látod, hogy minden helyes, amit teszel
Akkor jön majd egy nemzedék, amit a te tetted nevel.
Azt hiszem, nélküled is tudom, hogy hol a helyem.
Azt hiszem, még jobban nyitva tartom a szemem.
Azt hiszem, egyedül is rájövök, hogy mi jó nekem.
Azt hiszem, elengedheted mind a két kezem.
Csenddel üzenek néked,
mert hidd el, igazán félek,
hogy most kevés a szó,
az se kimondva jó.
Belül én már rég meghaltam,
csak a maszkom él,
belül én már rég meghaltam,
egy maszk nevet feléd.
Ebben a mesében részeg a herceg és ronda a királylány
De néha a szemétdomb felett is felragyog a szivárvány.