Dalszöveg idézetek

Bródy János

A gondolat, míg önmagába zárul, sajnos nincs jelen,
Szavak nélkül nem működik a mindenható értelem.
De a kimondott szavak sorsa néha furcsán alakul,
A lényeg sokszor bennük marad kimondhatatlanul.

Presser Gábor

A folyóparton, térdig a vízben,
a víz alatt, vagy a víz fölött éppen,
a híd alatt, mikor szegények leszünk,
a pálmák alatt, mikor gazdagok leszünk,
Jó, jó, jó veled.

Ezt én mondom, akinek elhiheted,
aki tudja, hogy milyen volt nélküled.

De ha nem lennének ők,
Ezek az átkozott nők,
Üresnek látszanánk,
Csak magunkkal játszanánk.
Ha nem lennétek,
Bizony belőlünk a lélek
Elillan, majd ha itt hagytok,
Ezért köszönjük, hogy vagytok.

Talán jobb is ez így, hogy nincs elég szavam rá,
S annak, mit érzek, csak tört részét mondhatom el,
Mert egyszer csak ott állnék meztelen szívvel,
Azokkal szemben, kik álruhát öltöttek fel.

Volt már szebb, s tegnapom mind több lett,
S nem tudom, hogy múlt el, csak néha néztem fel,
Mennyiszer volt már nap, az alkalmak elmúltak,
S te nem tettél mást, mint én, a semmit, úgy, mint én.

Mese, hogy volt egy öreg ember, s egyszer hullt a hó,
de az apóka s egy néni azt mondták: mégis, talán mégis,
mégis védik, ami megmaradt, hogy legyen úgy,
ahogy az élet kéri, ahogy senki sem érti, legyen mégis.
Lesz valaha egy új világ, mely megérti, mi fájt,
mely arról szól, hogy volt két ember, ki ugyanarra várt.

Volt egy mosoly is még, voltak lopott csókok,
lopott volt minden pillanat, az örömök, a kínok,
már tudom, semmi sem volt igaz,
már tudom, illúzió volt minden,
nem volt igaz az ölelés, de nem fáj már a nincsen.
Most már szinte mindegy, mit írtam akkor, mit éreztem éppen,
már nem karcol több csíkot a bánat az éjszakai égen.