De azt mondom neked, nézd magad legelőször
Mert lehet, hogy a bűnben mindenkit megelőzöl
És ha úgy látod, hogy minden helyes, amit teszel
Akkor jön majd egy nemzedék, amit a te tetted nevel.
Dalszöveg idézetek
Azt hiszem, nélküled is tudom, hogy hol a helyem.
Azt hiszem, még jobban nyitva tartom a szemem.
Azt hiszem, egyedül is rájövök, hogy mi jó nekem.
Azt hiszem, elengedheted mind a két kezem.
Csenddel üzenek néked,
mert hidd el, igazán félek,
hogy most kevés a szó,
az se kimondva jó.
Belül én már rég meghaltam,
csak a maszkom él,
belül én már rég meghaltam,
egy maszk nevet feléd.
Ebben a mesében részeg a herceg és ronda a királylány
De néha a szemétdomb felett is felragyog a szivárvány.
Egy illatról bevillan egy hangulat
Az agyamban újra él a pillanat
Másodpercek alatt ugrom éveket
Mikor minden mozgott és lélegzett.
De soha ne légy, ki a sorba beáll,
Mások után, ameddig élsz.
Soha ne szégyelld, ha máshogy élsz,
Amíg érzed, hogy így többet érsz.
Soha ne szégyelld, legyél önmagad,
Ne félj, álmaid nem kell, hogy megtagadd.
Soha többé ne lássam a napot
És ne lássam többé a mosolyod
Legyünk halottak
Az élettől távol
Csak csukd le a szemem
Fogj erősen
És temess el mélyen a szívedben.
Úgy feküdj le, hogy legyen miért felkelned.
Felkötöm magamat egy cérnaszálra,
Minthogy olyan legyek, akinek nem lehet álma,
Ha kell, elmegyek innen, én nem leszek gyáva,
Már jegyet váltottam az álomvilágba.
Képzeld el, hogy ott van, benned él,
hogy néha bármit megtennél,
hogy végül megtaláld a fényt az alagút végén.
Egyszerre dzsungel, egyszerre sivatag,
A múltad beszédes, a jövőd hallgatag.
Egyszerre sivatag, egyszerre dzsungel,
Jövőd még nincsen, a múltad már nem kell.
Forró nyár volt, s hosszú útra mentek,
Trombita szólt, és harci dob pergett.
Büszke zászlók a szélben táncra keltek,
Nem tudhatták, vesztükbe menetelnek.
Minden érzés más, minden ember változik,
Van, ami örök, és van, ami csak távozik.
Van, ami szép, olykor megható,
A lélek szava, mi felmutatható.
Bohóc vagyok, könnyen mossa sminkemet,
Kinek súlya kezén, mégis könnyen integet,
Szomorú az arca, de te boldognak láthatod,
Talán nincs is, ami elűzi a bánatod.
Szép esténk lesz, ha egyszer majd megöregszünk,
lesz verandánk és azon két ágy, és azon fekszünk,
és fákat nézünk, és arra gondolunk, hogy mi is egyszer
fák leszünk majd, és hogy te fogsz törődni a kerttel.
Van pár pillanat, amiért megéri élni,
Látszólag semmiség, az ember mégis érzi.
Jó pár pillanat, van belőle bőven:
Kettesben kézen fogva, mezítláb a fűben,
Mikor megszűnik minden, nem számít semmi,
Pont így, pont most veled szeretnék lenni.
Te meg nem felejtesz el, én meg nem talállak meg,
Soha többé nem találunk élőlényeket.
(…)
Akármilyen nyilat lősz ki, akárhová megy,
Soha többé nem talál el élőlényeket.
Tanulj meg, fiacskám, komédiázni,
Tanulj meg kacagni, sírni, ha kell,
Tanulj a rosszhoz is jó képet vágni,
Magaddal törődj csak, más senkivel.