Súgd meg nekem, tudod, így ígérted rég
A nagy titkokat, amit egy kisgyerek nem ért
Hiszen annyi minden volt, amire nem jutott idő
Pár pillanat most, hogy legyen múlt, jelen, jövő.

Ahogy az erdeinket pusztítják
Úgy pusztul vele a népünk
S mikor az utolsó fát kidöntik
Akkor lesz nekünk is végünk.
(…)
Megmondom én, hogyan lehet
Hogy magyarként éljük a jövőt:
Ameddig azok döntik
Mi ültetjük addig a fenyőt.

Valahogy már máshogy látom a dolgokat,
ember vagyok, nem holmi áldozat.
Valaki a tükörben néha átszalad, egy másik arc,
egy másik én, de nem az enyém.