Csak ami nagyon szép, az szokott olyan lenni, hogy örökre búcsúzik tőle az ember, mert örökre fáj.
Búcsú idézetek
Búcsúzóul megcsókoltuk egymást. Szorosan átöleltem, és a fülébe súgtam, hogy szeretem, majd nagy nehezen elengedtem. (…) Az a rossz érzésem támadt, hogy a kapcsolatunk kezd egy búgócsiga mozgására hasonlítani. Amikor együtt voltunk, gyönyörűen pörgött, és szinte érezni lehetett a gyermeki örömöt, amelyet okozott – de amikor elváltunk, a pörgés elkerülhetetlenül lassulni, végül bizonytalanul imbolyogni kezdett. Tudtam, hogy meg kell találnom a módját, nehogy végül felbukjunk.
Tíz lépés, száz lépés távolság kell.
Nem számít merre, csak el, tőled el.
Mit mondhatnál, mit mondhatnék,
Elkoptunk rég, szemeinkből nézd, hova tűnt a fény?
Tudom, hogy ha olvasod ezt a levelet, ez azt jelenti, hogy én már eltávoztam az élők sorából. Nem tudhatom ugyan, mennyi idő telt el azóta, de remélem, hogy képes leszel túltenni magad rajta, és már kezded kiheverni a történteket. Tudom, hogy a helyedben nagyon nehéz lenne nekem, de azt is tudnod kell, hogy mindig is hittem: kettőnk közül te vagy az erősebb. (…) Őszintén szeretlek. Én voltam a legszerencsésebb fickó ezen a világon azóta, hogy te beléptél az életembe. Darabokra törne a szívem, ha megtudnám, hogy többé már nem vagy képes a boldogságra. Kérlek, próbálj meg boldog lenni ismét! Kérlek, tedd meg ezt nekem… Találj magadnak valakit, aki boldoggá tehet. Lehet, hogy nehéz lesz, és most talán úgy érzed, ez lehetetlen, de én azt szeretném, ha mégis megpróbálnád.
Megegyeztek, hogy kerülik a hosszú búcsújeleneteket. Tisztában vannak azzal, hogy a néhány utólag lopott pillanat több fájdalmat tartogat számukra, mint vigaszt, s csak megnehezíti az elválást.
Emlékezz rá, hogy egyszer még, utoljára, találkoztál velem… És ha van még benned valami belőlem, mártsd be tolladat a lenyugvó nap tüzébe, s írd meg nekik… írd meg ezt a találkozást… és írd meg nekik, hogy hagytalak el, és hogy tűntem el, beleolvadva az alkonyodó égbe, ifjan, szépen és végtelenül szabadon, hogy ne lássalak többé.
Ne szánakozz rajtam. Ha keserű is
távozásod, mily szép az emlék,
mit bennem felejtesz.
Szerencsés vagyok, hogy van valamim, aminek nagyon nehéz búcsút mondanom.
Életemnek ez a szakasza véget ér, előre tekintek, arra, amit a következő fejezet hoz majd. Itt az ideje, hogy szögre akasszam az esti nadrágtartót.
Megint elment a nap,
ahogy mindig szokott.
Nem túl sok van már,
amit még itt hagyott.
Ami félig van kész, az ma félig marad.
Engedd, hogy a dolgok
most nélkülünk változzanak.
A találkozás mécsese hosszan ég; búcsúzáskor egy pillanat alatt kialszik.
Mint ahogyan a sirály és a hullám találkoznak, mi is úgy találkozunk és közeledünk egymáshoz. A sirályok elszállnak, a hullámok tovahömpölyögnek, s mi búcsúzunk.
Béke veled, béke szívem.
Válni kell, váljunk szelíden.Teljesülés ez a bús út.
Nem halál. Mondj néma búcsút.Bánatunkból dal, mesés lesz,
vágyunkból emlékezés lesz.
Kit, mit nem volnál
képes elengedni, azt
csupán használod.
Tisztán érezte, hogy ebben a réti világban nem ölelkeznek az emberek. Legfeljebb gondolatban, ám ebben is lehet annyi szeretet, és talán maradandóbb is, mint amelyekhez furcsa mozdulatok vannak kötve.
Különös érzés a búcsúzás. Rejlik benne egy kis irigység is. A férfiak elmennek próbára tenni a bátorságukat, minket azonban a türelem vizsgája elé állítanak. Hogyan boldogulunk nélkülük, és meddig viseljük el a végtelen magányt?
Olyan szerettem volna lenni, amilyennek te elképzeltél, de ki lehet annyira jó, mondd? Hogy láthattál meg egy olyan lányt bennem, a lányt, akit addig senki nem látott, a lányt, aki megérdemli, hogy szeressék, és hogy megbocsássanak neki. A lányt, aki… nagyon, de nagyon szeret téged, (…) mindennél és mindenkinél jobban ezen a világon, és akit te nem érdemelsz. Nem érdemled, hogy én szeresselek téged. Elkezdődött valami, aztán ugyanazzal a lendülettel rögtön véget is ért, mert én vetettem véget neki. Hát legyen akkor vége örökre. Isten veled!
Ne sírj kedves,
ne nézz hátra,
ölelj engem utoljára!
Ölelj engem két karodba,
úgy, mint régen.
Minden könnycsepp
egy-egy csillag fenn az égen.
Ha most tavasz van, és elmúlik, és aztán megint lesz újra tavasz, akkor azok, akik szeretik egymást, mégis el kell válniuk, szóval akkor azoknak is találkozniuk kell újra, ha egyszer minden lehetséges az életben.
Pajtásaim! értetek a bú;
Elhagyni, fiúk, titeket,
Ez fáj nekem, ez szomorít el,
Ez ver kebelembe sebet…
De nem! mi vigadtunk minden időben,
Igy hát szomorú a búcsu se légyen.
