Nem tudtam elképzelni, hogy egyszer véget ér a főiskola. Életem legboldogabb négy évét töltöttem itt. Végignéztem az asztalnál ülő nevető és sikítozó társaimon. Ők voltak a családom. Megértettek és úgy ismertek, ahogy senki más a világon.
Búcsú idézetek
Te magamra hagysz, én pedig örökre ott maradok. Jövő tavasszal majd megint arra vágysz, hogy itt legyek veled ebben a házban. És ha visszaemlékezel erre a napra, rájössz, hogy boldog voltál.
Ahhoz nem szeretsz eléggé – ráncolta homlokát, és egyetlen szeme értetlenül csillogott -, hogy azért sírj, mert nem tudtunk egymástól elbúcsúzni.
Csak az tér vissza hozzánk, akit elengedünk.
A búcsúzás fájdalma jelentéktelen a viszontlátás öröméhez képest.
Szemeiben ég a tűz,
És csak néha oltja könnye el,
Ha fáj nagyon a búcsúzás.
Ha a végső percben átölel.
Ég veled, sírtam, de a búcsúszó elveszítette az értelmét, hiszen a kimondott szavakat hamarosan elmossa a feledés.
Rosszakaróim, jóbarátok,
Temérdek angyal és svihák,
Szép, szőke, barna, csúnya lányok,
Sakkpartnerek, konyhásmamák,
Tavaszi leves, tészta, mák,
Rongy testem innen elmegyen,
Közös sorunknak vége hát!
Hiány ül majd a lelkemen.
Sajnálom, de valamit még mondanom kell és csak pár pillanatom maradt. Sajnálok mindent, amit nem adhatok meg. Nem vidíthatlak fel. Csak veled akartam megöregedni. Két vén trotty azon kuncog, hogyan hullik szét a testük. Együtt maradni, mint a képen a tónál. Ott van a mi mennyországunk. Sok minden hiányzik: könyvek, álmok, csókok és viták. Köszönök mindent! Köszönöm a kedvességed, köszönöm a gyerekeket! Köszönöm, hogy mindig büszke lehettem rá, hogy veled vagyok! A bátorságot, a szelídséget, a tekintetedet, és hogy mindig meg akartalak érinteni! Te voltál az életem. És bocsáss meg minden kudarcomért!
Egész életemben emlékezni fogok rád, és te is emlékezni fogsz rám. Akárcsak az alkonyatra, az ablakot verő esőre és mindarra, ami mindig a miénk marad, mert soha nem birtokolhatjuk.
Igazi csókot akartam, olyat, amire érdemes visszaemlékezni, de rég megtanultam, hogy ne legyenek elvárásaim a búcsúkkal kapcsolatban. Nincs rájuk garancia, és nem is ígérte meg őket senki. Már az is szerencse, sőt áldás, ha az embertől egyáltalán elbúcsúznak.
Mindent elviszek és mindent itt hagyok,
Sohasem voltam és sohasem vagyok,
Te álmodj engem, álmodj tovább,
Soha nem veszíthetsz el.
Azért fáj most annyira a búcsúzás, mert lelkünk összeér. Talán eddig is így volt, és így lesz a jövőben is. Lehet, hogy ezelőtt már ezer életünk volt, és mindegyikben találkoztunk. És lehet, hogy mindegyikben ugyanaz volt az oka szétválásunknak. Ez azt jelenti, hogy a mostani búcsú búcsú az elmúlt tízezer évtől, és talán a jövő előjátéka.
Egy nap majd hirtelen eltűnök, de fanyar emlékeztetőül ott marad utánam a mosolyom mesterkélt melege, a szám sarkának hazug kunkora, amit bohócokon, reménytelenül szomorú embereken meg a Disney-filmek gazfickóin lehet látni. Én vagyok az a lány a bulikról meg piknikekről készült fotókon, aki, amúgy szemre, csupa vibrálás és csupa élet, s aki valójában hamarosan elmegy. Biztosíthatlak, amikor újra rápillantasz arra a képre, én már nem leszek rajta. Ki leszek törölve a történelemből, akárcsak az árulók a Szovjetunióban. Mert minden elmúló nappal egyre láthatatlanabbnak érzem magam, egyre jobban beborít a sötétség, egyik rétege a másik után, s csak úgy fuldoklom a nyári hőségben, a napsütésben, amelynek már csak az égető hevét érzem, de a fényét nem látom.
Boldog, ki serlegét fenékig
Nem hajtja fel élet-torán,
Otthagyja ünnepét korán,
Regényét nem forgatja végig,
S megválik tőle könnyedén,
Mint Anyegintól válok én.
A währingi temetőben húszezredmagammal búcsút vettem attól az embertől, aki megtanított különbséget tenni fontos és jelentéktelen dolgok között. Nagy tudomány, alig ismerek embert, aki idejében felismerte volna. A legtöbben csak a halálos ágyukon döbbennek rá, mit kellett volna komolyan venni, s mily kár volt időt, egészséget, lelket pusztítani kicsinyes, mulandó értelmetlenségek miatt.
Ön a barátom. Nyomorult életem egyetlen vigasza, akit az ég adott nekem. Ha kissé későn is, de végül is nekem adta ezt a megbecsülhetetlen ajándékot, és hálát mondok ezért. Abban a pillanatban, amikor örökre búcsút veszek öntől, azt kívánom, találja meg a boldogságot és mindazt a jót, amit megérdemel.
Egyáltalán nem fontos, hogy milyen volt,
vagy, hogy milyen lesz
utolsó találkozásunk.
Csupán egy fontos:
A Találkozás Törölhetetlen Ténye.
Búcsúzni annyi, mint egy kicsit meghalni.
Féltem, hogy kínszenvedés vár rám a sötétben és ez nem tartott vissza. De ha a fény és az öröm veszélyét ismertem volna, soha el nem jövök. Ez a búcsú a legmélyebb seb, amit életemben elszenvedtem.
