Ha valamit tanultam az életben, akkor az az, hogy annál gazdagabb az ember, minél kevesebbre vágyik.
A boldog ember túlontúl elégedett a jelennel ahhoz, hogy sokat gondoljon a jövőre.
Bármit mondjanak is, a boldog emberek legboldogabb pillanata mégiscsak az elalvás, mint ahogyan a boldogtalanok legboldogtalanabb pillanata pedig az ébredés.
Mindenekelőtt: senki sem boldog, hanem csak törekszik egész életében egy vélt boldogságra, melyet ritkán érhet el s akkor is csak azért, hogy kiábránduljon: ám szabály szerint végül is mindenki hajótörötten s ledőlt árbócczal ér kikötőt.
Minden ember boldog akar lenni. És a legtöbbnek azért nem sikerül, mert olyan valakivel köti össze az életét, aki csak a saját boldogságát keresi, és nem a másikét.
Az elmúlt évek megmutatták neki, hogy nem az a legnagyobb boldogság, ha valami jó történik az emberrel, hanem az, ha elmúlik valami rossz.
A földi boldogsághoz három kincset kell birtokolni. Ezek a szeretet, a megnyugvás és a megbecsülés. A szeretet bátorrá tesz, a megnyugvás nagylelkűvé, a megbecsülés pedig képessé arra, hogy az életben elérd a céljaidat.
Boldogságot boldog embertől kaphatsz, boldogtalantól soha. Segíteni az erős képes, a gyenge nem.
Anyám szerint a boldogság is elhatározás kérdése. Vannak emberek, akik elhatározzák, hogy a lehetőségeik között boldogok lesznek, és vannak olyanok, akik az irreális vágyaik által hajszolva olyan útra lépnek, ami csalódásokhoz vezet. Anyám ezt irányításnak nevezte, vagyis hogy az ember addig vegye át az irányítást az érzései fölött, amíg az érzései nem veszik át az irányítást fölötte, mert akkor minden elveszett. Ma már ezt a képességet önismeretnek neveznénk.
Mi lenne, ha az életet nem években mérnénk, hanem boldog pillanatokban?
A világon mindenki a boldogságot hajszolja – és van is egy biztos mód, amellyel megtalálhatjuk: ellenőrizzük a gondolatainkat.
Nincs kedved mosolyogni? Akkor erőltesd. Ha egyedül vagy, kényszerítsd magad, hogy fütyülj vagy dúdolj. Tégy úgy mintha máris boldog lennél – és akkor boldog is leszel majd.
Aki meg tud bocsátani önmagának vagy embertársainak, az az emelkedett öröm és megkönnyebbülés lelki állapotába jut. A megbékélt lélekben könnyebben megszületik az öröm és a csendes boldogság érzése. Ezért képezi a megbocsátás a boldogság élményéhez vezető út fontos elemét.
Nincs olyan boldog élet, amelyben ne lenne egy kevés sötétség is. A boldogság nem jelent semmit, ha nem ellensúlyozza bánat. Nincs jang jin nélkül.
A boldogság csak ilyen. Mindig rendkívüli szenvedés tövében terem meg, s éppoly rendkívüli, mint az a szenvedés, mely hirtelenül elmúlik. De nem tart sokáig, mert megszokjuk. Csak átmenet, közjáték. Talán nem is egyéb, mint a szenvedés hiánya.
Ha oly sokat csatáztam hasztalan,
Csatázzam újra, és boldog leszek.
A helyes tevékenység és a helyes élet azonos jelentésű a boldogsággal.
Ha szerelmesek vagyunk, szüntelenül sóvárgunk a másikra, „éhesek” vagyunk rá. Egybe akarunk olvadni a másikkal, benne szeretnénk lenni. A bent lét vágya visszacseng zsigeri emlékezetünk ősidejére, amikor egyben voltunk anyánkkal. Ezt csak sejt szinten érezzük, tudatos emlékképünk nincs róla. Mégis felejthetetlen boldogságot jelentett számunkra, amire a szerelemben is vágyunk.
Hazajött
a kedves. Szemében hajnali csókunk
örömével s kora csillagokkal az ajka
között.