Aki jót akar tenni, bekopog az ajtón, aki szeret, nyitva találja az ajtót.
Rabindranath Tagore
1861. máj. 7. - 1941. augusztus 7.
indiai költő, író, zeneszerző, festő, polihisztor
Zengjük el hát utolsó dalunkat és váljunk el!
Feledd el az éjt, ha már elmúlt az éjszaka!
Kit igyekszem ölelő karjaimba zárni?
Álmokat sohasem lehet fogságban tartani!
Mohó kezeim az ürességet szorítják szívemre és ez megsebzi keblemet!
A beteljesedés útja: Ez az oka annak, hogy Indiában miért mondott le a húsról egy egész nép, amely valaha ebből a táplálékból tartotta fenn magát: a szeretet érzéséből minden élő iránt – egy tény, mely egyedülálló az emberiség történelmében.
A gyenge is lehet félelmetes,
mikor őrjöngve próbál erősnek látszani.
Szeretnék a gyermekem lelkének országútján menni, ahol nincsenek határok.
A találkozás mécsese hosszan ég; búcsúzáskor egy pillanat alatt kialszik.
Azok, akik mindent bírnak kívüled, mosolyognak azokon, akiknek senkijük sincsen, csupán te!
Mint ahogyan a sirály és a hullám találkoznak, mi is úgy találkozunk és közeledünk egymáshoz. A sirályok elszállnak, a hullámok tovahömpölyögnek, s mi búcsúzunk.
Nem tud elülni a szívem.
Arcod látása nélkül egyre küzdök
keserves, meddő, parttalan vízen.
Elrejtőzöl tán előlem? Már nyomod se leljem? Hogy` lehet e felhős órák terhét elviselnem?
Messze nézek, egyre leslek, mindig, mindenütt kereslek; sóhajom panaszkodón száll,
szellő búgja búsan. Ó, miért váratsz meg engem lent a kertkapuban.
Béke veled, béke szívem.
Válni kell, váljunk szelíden.Teljesülés ez a bús út.
Nem halál. Mondj néma búcsút.Bánatunkból dal, mesés lesz,
vágyunkból emlékezés lesz.
Az élet nem más, mint találkozás és búcsúzkodás, és a halál ezek között a legkomolyabb, mert ott már nincs viszontlátás.
Mindig tűrhetetlen nekünk az a körülmény, ha valaki, akit meg akarunk semmisíteni, megpróbál ellenállni.
Az egyetlen különbség a jó és rossz ember között az, hogy a jók álképűsködnek, a rosszak pedig nem akarnak másoknak látszani, mint amilyenek valójában.
Ha az istenek megtagadják is kegyeiket a halandóktól, azért elvárják tisztelőiktől a buzgó imádatot, és mérgesek, ha bárki is elmulasztja.
A reménytelenség idővel eltompítja a pótolhatatlan veszteség fájdalmát.
Felrezzenek s kinyújtom a kezem, hogy megérintselek. Kérdem magamtól: „Álom ez?”
Csak tudnám meghurkolni szívemmel lábadat s szorítva tarthatnám keblemen.
Kezed halk érintésére
Szívem bilincse lepattan,
S ujjongó szavak születnek
Arra, ami mondhatatlan.
Az élet abban találja meg gazdagságát, amit a világ követel tőle, értékét pedig abban, amit a szeretet vár tőle.
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.
Átvirrasztottam az éjszakát s most pilláim az álomtól súlyosak.
Félek, hogy elveszítelek, ha alszom.