Amikor az ember fiatal, a butaságot a bűnök legszörnyűbbikének tartja.
Rabindranath Tagore
1861. máj. 7. - 1941. augusztus 7.
indiai költő, író, zeneszerző, festő, polihisztor
Ma odalépett ablakomhoz a nyár – zsongó zenéjével, sóhajaival; a méhek szerelmes dalaikat döngicsélik a virágos berek térein.
A fájdalom számunkra, tökéletlen teremtmények számára igazi gazdagság. Méltóvá tesz bennünket arra, hogy elfoglaljuk helyünket a tökéletesek körében. Aki ezt felismerte, tudja, hogy nem vagyunk koldusok, hogy mindenért, ami az életben érték – a bölcsességünkért és a szeretetünkért – keményen megfizettünk.
Mert a bűn nem valami puszta cselekvés, hanem az élet oly magatartása, mely készpénznek veszi, hogy célunk véges, hogy énünk a végső igazság, és hogy nem vagyunk lényegében mindnyájan egyek, hanem mindenki csak a maga elkülönült egyéni létéért él.
Nincs ahhoz jogunk, hogy a testünket elhanyagoljuk; nem magunk alkottuk azt.
Az embertársainkkal való érintkezés a legbiztosabb gyógyítószer lelki bajok ellen.
Amikor a sánta ember beesik a gödörbe, abban nem csak a gödör hibás – sánta lábát mindig vonzza a gödör.
Ha az ember csak az eszére hallgat, amikor meg kellene alkudnia a körülményekkel, minden lépésnél megbotlik és végül is tönkreteszi az életét.
A megpróbáltatások érlelik meg az embert.
Milyen félelmetesen magányos az emberi szív!
A természet nagy színpadán a kialvó lámpa fénye s a mi parányi emberi létünk közt alig van különbség. Mindkettő belevész az örök éjszakába.
Szemem búsan elmereng
Szürke messzeségen,
S szívem sírva száll tova a
Nyughatatlan szélben.
Az álmok tündérúrnője közeleg feléd, az alkonyati égen át repülve.
Akárhogy nézzük is, egy asszonynak fiatal korában sokkal fontosabb minden kötelezettségnél az, hogy szeressen és szeressék!
Nők sohasem tévednek, s ha igen, értelmes ember nem emlegeti előttük. Jobban teszi, ha a tévedést ő vállalja.
A köd, mint a szeretet, a hegyek szivével játszadozik és szépségből meglepetéseket alkot.
A fák felérnek ablakomig, mint a néma föld sóvárgó hangja.
Az élet a harmónia áramlása, ami egyesíti a külsőt a belsővel, a célt az úttal, a jelent a jövendővel. Az élet nem halmoz föl dolgokat, hanem magába gyűjti őket, nem épít, hanem teremt és működése sohasem különül el lényegétől.
Keserű azok sorsa, akik az élet lágy alkonyán új vonzalmakat, új sikereket hajszolnak hasztalanul, akikre nem vár a meghitt otthon, amelyben megpihenhetnek, s akiket nem üdvözöl a lámpa meleg fénye, ha este hazatérnek.
Esős július havában
Némán, mint az éj az árnyban,
Halkan, mint az árny az éjben,
úgy jössz lopva, észrevétlen.
