Mindannyiunknak megvan a maga kirakatboldogsága, amelyet a barátok, a szülők meg a külvilág felé prezentálunk.
A ház téglákból áll, de a lelkét, a szobát a téglák hiánya képezi. A ház teste tégla, és bár lelke éppen az, ami nem tégla, ennek ellenére kétségbevonhatatlanul létezik.
Szerintem nyugalom csak ott van, ahol szabadság van. De ahol le lehet csukni valakit, aki veszélytelen, ott nincsen szabadság.
A Barátok közt jó példa a színvonal zuhanására. Amikor tizennégy éve sugározni kezdték a Barátok köztet Magyarországon, az első évben akkorát bukott, mint az ólajtó – ténylegesen nem volt nézője. Nyilvánvaló, hogy miért: a színjátszásnak azt a nívóját, ami addig megszokott volt – egy minimális nívó ugyan, de mégis valamiféle szint – olyan mélyen múlta alul, hogy az emberek kiköpték ahelyett, hogy lenyelték volna. Az összevetés kedvéért: a Szomszédokban kiváló színészek játszottak szarul, a Barátok köztben viszont szar színészek játszanak még szarabbul.
Nem az egóból lesz akadály, hanem az akadályból egó. Ez a végső igazság. Van egy valóságfolyam, és hogy az fogalmakká szilárduljon, egy pszichés mechanizmus létrehozza az egót. Nem az egó teremti vagy képezi az akadályt meg azt a szemüveget, amin keresztül torzan szemléled a világot, hanem a torz képet mutató szemüveg hozza létre magát az egót.
A történelem utáni kor emberének többé nincs miben hinnie, tehát magában hisz, nincs miért élnie, tehát magának él – ez a fogyasztói lét.
Aki a neurotikus félelem tárgya elől menekül, csak nehezen hiszi el, hogy az épp az ő félelméből meríti a hatalmát. Aki a maga félelmét bátorsággá alakítja, és nem menekül többé, azt veszi észre, hogy a rém megtorpan: az üldöztetés véget ér, mert a beteges félelem a maga tárgyának az egyedüli erőműve. Nem a tárgy kelti a félelmet, hanem a félelem ruház fel akármilyen tárgyat a maga démoni erejével.
A huszonegyedik század nagy kérdése, hogy mi az erősebb fegyver: a toll vagy a troll?
A Valentin-napban a nők érzelmi zsarolása és a modern marketing köt megbonthatatlan szövetséget az emberi jóízlés ellen.
Az élet értelme, hogy képes legyek teljes lényemet minden és mindenki szolgálatába állítani. Hogy amikor szükséget tapasztalok, segítséggé váljak, s erre ne szándék vezessen, hanem adottság rendeljen, ne kényszer legyek, hanem lehetőség. Hogy önmagam bármivel vagy bárkivel való egységét megtapasztaljam, érvényesítsem, életem fókuszába helyezzem. Erre az élet minden nap lehetőséget nyújt. Ehhez pont elég egy élet.
A kenyér csücskét levágjuk, belét kiszaggatjuk és a konyhai mosogatóba dobjuk, vagy magunk mellett szétszórjuk.
A valóság szerkezete fraktális. A minták végtelen sorban ismétlődnek. Teleszkópba tekintve ugyanazt látom, mintha mikroszkópba nézek. Tér, idő és gondolat világának bármely része teljesen azonos az egésszel. Egyetlen sejtem teljesen tartalmaz engem, s a mindenség teljes egészében jelen van egyetlen sejtjében, bennem. Ezért nincs rész és egész, csupán különbözőnek látszó alakzatok vannak.
A tömegember fogyasztói rutinja áthat a párkapcsolataira: a partnerek rövidülő ciklusokban fogyasztják és dobják el egymást. Az intimitás ennek nyomán addig fogy, mígnem a történelem utáni ember inkább választja a magányt, mint hogy a vágyaiból és a kényelméből bármit is feladjon – végleg elutasítja a társas élet boldogságának lejárt szavatosságú ideáját: a férfi a szorongató valóságból virtuális világokba menekül, a nő a többgenerációs családról való gondoskodásának ösztönét bulvárpletykák fogyasztásába fojtja.
A valódi felejtés a tanulás.
A valódi tanulás a felejtés.
Két évezrede az Isten még annyira közel volt, hogy amikor Jézus belenézett egy másik ember szemébe, és azt mondta, „kövess”, annak a jelenlétnek, annak a pillantásnak olyan mélysége és súlya, akkora ereje volt, hogy az az ember képes volt gondolkodás nélkül otthagyni mindent, és követni Jézust, mert ott volt az Isten velük és közöttük. Annyival spirituálisabb volt az akkori ember, hogy egy ilyen élmény átütő lehetett.
Ha a szalonna még nem sült át, de a kenyér már feketére égett, a betyárgyros fogyasztásra kész.
Az ember egy edénnyi víz. Az edény a test, formája a személyiség, a víz a lélek, a tenger az Isten. Születéskor a tengerből víz kerül egy egyedi formájú edénybe, és amikor az eltörik, az alakját vesztett víz a tengerbe visszaömlik.
Az igazi harc nem vallásosak és ateisták, nem jobboldaliak és baloldaliak, nem konzervatívok és progresszivisták, nem monarchisták és republikánusok közt zajlik. Soha nem is köztük zajlott. Az igazi harc konformisták és nonkonformisták, zsarnokok és szabadok, vadak és szelídek, sunyik és bátrak, intoleránsak és toleránsak, behódolók és be nem hódolók, önzők és önzetlenek, jelszavakat skandálók és gondolkodók közt zajlik. Az igazi harc mindig emberi minőségek, és soha nem világnézetek közt zajlik. Aki ezt nem érti, elkárhozott.
Mindannyian egy halálos ítélettel születtünk. Születésünk pillanatában halálra lettünk ítélve, majd megkezdődik számunkra az ítélet végrehajtásáig a siralomházban letöltendő néhány évtized. Egy per zajlik ellenünk, koncepciós per, hiszen rég megvan az ítélet: halál.