Ne hagyjuk, hogy a félelem elhomályosítsa az ítélőképességünket!
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Megtanultam, hogy a világ brutális, kiszámíthatatlan, gyakran kegyetlen. A nagyszüleim nem ismerték ezt a világot, így értelmetlennek találtam olyan kérdésekkel nyugtalanítani őket, amikre úgysem tudják a választ. Amikor anyám hazajött a munkából, néha elmeséltem neki, miket láttam, hallottam, ő pedig simogatta a homlokom, hallgatott figyelmesen, megpróbálta nekem tisztázni ezeket a dolgokat… az ő hangja, a keze érintése jelentette nekem a biztonságot.
Azt gondoltam, újrakezdhetném. De most már tudom, az ember sohasem tud teljesen újrakezdeni. Valójában nem. Azt gondolja, mindent a kezében tart, igazándiból azonban foglyul van ejtve, mint légy a pókhálóban. Lehet, hogy ezért tetszik a munkám. Egész nap csak számokkal van tennivalóm… és a végén mindig van egy eredmény. Mindennek van egy logikája, rendje. A számokra ráhagyhatja magát az ember.
Család – mi is ez? Egy származási kapcsolat, szülők, leszármazottak, gyerekek, mint én? Vagy egy szociális szövetség, egy gazdasági egység, ami optimális a gyerekneveléshez, munkamegosztáshoz? Vagy valami egészen más, mondjuk: egy hely a közös emlékeknek? A szeretet nyújtotta menedék? Egy alap, amely biztonságot ad?… Sohasem tudtam egyértelmű válaszra jutni.
Mindegy, hogy az embernek telefonra, vízumra vagy éppen munkára van szüksége. Kik a rokonaid, a barátaid? Ha nem ismersz senkit, akkor rögtön csomagolhatod össze a holmidat. Apánk ezt sohasem értette meg. Amikor hazajött, azt gondolta, hogy tanult, jól beszél angolul, kiismeri magát a szakmájában, és így egy befolyásos hivatalt kap majd. Elfelejtette, hogy ez a társaság itt mennyire összetart.


