A megzavart, hibás, alkalmazkodni képtelen viselkedés okainak találgatásában sokszor szem elől tévesztjük a legfontosabbat: a gyermek adott magatartásának története van, nem pedig egy vagy néhány oka.
Lelkünk házának a fundamentuma az intrauterin, azaz a méhen belüli szakasz és az első életév. Ha ez az alap jó mélyre le van ásva és eléggé szilárd, akkor az épület strapabíró, akár a földrengéseknek is ellen tud állni.
A fogyasztói világban az egyes emberek vagy intézmények partikuláris érdekei mentén privát erkölcsök helyettesítik az össztársadalmit.
Szeretnél már végre valamilyen pozitív változást az életedben? Akkor kezdd el! Magadban keresd a forrást, az erőt, a hitet.
Amikor arról panaszkodunk, hogy itt-ott kicsit talán több a zsírpárnácskánk, akkor örüljünk, mert az is ösztrogént termel. Még a kis zsírpárnácskáink is azt segítik elő, hogy csak termelődjön az ösztrogén, a női nemi hormon, hogy még tökéletesebb nők legyünk!
Reménykedem, hogy közös egyetértési pontunk még legvégső esetben is adódik: legmagasabb érték az élet, és közös felelősségünk ennek megóvása, védelme.
Ahogyan a gyermek mindig számíthat szüleire, ugyanúgy képes ő is másokat elfogadni és szeretni.
A szeretetében megcsalt gyermeknek felnőttkorra már csak a gyűlölet marad.
A legdrágábbat adod most ajándékul önmagadnak: az időt. Tudatosan kilépsz hajszoltságodból. Ellenállsz a folyvást hallott szlogennek: nincs idő semmire! Adsz magadnak időt, hogy megtapasztald: amire időt szánsz, az a tiéd lesz. Exupéry kis hercege is azt üzeni, ha valakit a barátoddá akarsz tenni, akkor szánj rá időt, legyél vele. Adj hát időt önmagad számára.
Velem sincs minden rendben, veled sincs minden rendben, és ez így van rendben.
Az optimizmusnak éltető, egészségben tartó hatalma van… az optimizmus „a dolgok megváltoztathatóságába vetett hit”: képesség arra, hogy jó kilátásokat reméljünk, perspektívában lássuk az eseményeket.
A félelemre pazarolt időt érdemes hasznosabbra fordítani, hiszen a félelemben is a „rossz” állandóságnak torokszorító gyötrelme és jövőbeni rossz bekövetkezésének hiedelme bénítja meg értelmünket és cselekvő erőnket.
A „jobb lett volna, ha… ” kezdetű mondatokat változtasd „legközelebb így lesz” kijelentésre.
Egyensúlyban tartó képességre, rezilienciára van leginkább szükségünk. Hajlékonyság, rugalmasság, amely a változásra képesít, és amely a túlélést a legrosszabb körülmények között is biztosítja.
A drog, a kábítószer, alkohol enyhülete, de még a halál békéjének ígérete is többet ér az önmaga elől menekülő embernek, mint az elviselhetetlen élet. Alapos okunk van tehát arra, hogy keressük a megtartó, segítő/önsegítő magatartásmódokat, feltárjuk azokat a titkokat, amelyek az ellenállás és küzdelem erőit, a megerősödve túlélés lehetőségeit adják kezünkbe.
Aki sokat nevet, nem lesz baja az emésztésével, ürítésével, míg a depressziós, szomorú ember általában székszorulós.
E földi vándorúton ama bizonyos hamuba sült pogácsa a család. Jó szava, szelleme, védőszentje a mesebeli hősnek. Aki enélkül indul, nagyobb veszedelmek közé kerül, sebezhetőbb minden tekintetben. Némelykor épp a legutolsó menedék – a család. A család az, ahol zúzmarás időkben titkon ünnepelhető a titok: az együvé tartozás tudata.
Fontosak a krízishelyzetekre vonatkozó stresszkezelési szabályok: „Ne maradj egyedül! Ne légy tétlen! Keress szövetségest, és keress a helyzet súlyosságának enyhítésére irányuló aktivitást!”