1941. augusztus 18. -
magyar klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szupervízor, a pszichológiatudomány kandidátusa
Nagy traumákat követően a spiritualitás néha a lelki megküzdés egyedüli, valóban hatékony lehetősége. Egy katasztrófa után nem fordíthatod meg a megfordíthatatlant. Tudomásul kell venned valamit, ami ellen érzelmileg kétségbeesetten tiltakozol, amit egyszerűen nem akarsz elfogadni.
A szavak valódi jelentéstartalma saját belső világunk egyedisége miatt nem egyforma. Ezért nagyon fontos az őszinteség, tisztázni kell, hogy jól értjük-e egymást.
Pszichénk olyan, mint a kaleidoszkóp, amelyben egy apró mozdulat hatására minden megváltozik. Éppen ezért nincs reménytelen helyzet, mert egy kis lépés is hatalmas változást eredményezhet.
Az ember „valahová tartozási” szükséglete olyan, mint egy fa gyökérzetének a talaj: be kell kötődni ahhoz valahová, hogy a viharoknak ellen tudjunk állni.
Az erkölcsiség azt jelenti, hogy a fejemben már megvan, mit hogyan kellene tennem, az erkölcsösség pedig nem más, minthogy adott helyzetben ezzel a tudásommal szinkronban is cselekszem.
Az elviselés képességében mi nők azért jeleskedünk, mert belül el tudjuk szenvedni, megélni, túlélni a reménytelen helyzeteket is – a férfinak viszont megoldást kell találnia mindenáron.
A nő a férfitől várja a biztonságot, az erőt, a védelmet, a támaszt, a szeretetet, a szerelmet, a gondoskodást. Ezzel szemben a férfi egyetlen, biológiailag is megalapozott mély vágya: a szabadság.
Állítom, hogy a férfi a teremtés koronája! Lehet és legyen is a teremtés koronája – feltéve, ha mi nők koronázzuk meg. Csak akkor lehet a férfi a teremtés koronája, ha élete párját ő is királynővé koronázza.
A legrosszabb, amit egy férfival tehet a nő, ha megfosztja attól a tudattól, hogy ő érték a nő szemében.
A magunk kis világában megteremthetjük a belső békét, az egyensúlyt, a harmóniát azáltal, hogy rendet teszünk belül és kívül is. Mert ahogy odabent rend van és béke, úgy elrendeződnek körülöttünk is a dolgok, és sokkal jobbnak találjuk a külvilágot is.
A nők azt kívánják: „Gondoskodj rólam, hallgass meg, és mondd újra meg újra, hogy szeretsz.” Ezzel szemben mit kíván a férfi? „Kérlek, bízz meg bennem, értékelj engem, és fogadj el olyannak, amilyen vagyok!” A férfinak mély szükséglete, hogy érezze az erőt, a fölényt, a biztonságot, a dominanciát.
Felelős vagy a gondolataidért, mert a képzelőerőddel is teremthetsz vagy rombolhatsz, élhetsz vagy visszaélhetsz!
A kaleidoszkópeffektus azt ígéri: ha egy kicsit elmozdítasz valamit a kedvező irányban az életedben, akkor a nagy egész életmintázat változik meg. Ez pedig nagy esély! Változtass, és élvezd a pozitív hozományokat!
Tilos a tanácsadás – úgysem használ, mindenki csak a saját lábával léphet, saját fejével gondolkodhat, bizonyítható, hogy nincs értelme. Akinek a tanácsa beválik, arra azért haragszunk, mert okosabb, mint mi, akinek nem válik be a tanácsa, azt lenézzük, ostobának tartjuk, de mindkét esetben rejtett harag a dolog vége – ezt inkább kerüljük el.
A krízis kétesélyes: vagy rombol, vagy épít, de benne rejlik a változás esélye és ígérete.
Az ember számára éltető erő, ha elfogadják. Nem tanácsokra vágyik, hanem meghallgatásra, megértésre.
Nincs tökéletes, probléma nélküli élet, a küzdésmentes jólétben elpuhulna a test, és elbutulna az elme. Nem azok az életélvezők, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni abból, amijük van.
Ember mivoltunk „csillaggá” tesz az élővilágban. Szellemiségünk, tudatunk, öntudatunk minden élőlény fölé emel.
Egy-egy véleményünk, ítéletünk erejét érzelmi töltése teszi meggyőződéssé.
Ahogyan van testi uterusz, amelynek bölcsőjében a magzat fejlődik, úgy van szociális is, ez pedig elsősorban a család.
