Ha valakit elveszítettünk, akit szerettünk, a lélek azonosulással gyógyul. Egyszer csak észrevesszük, hogy bizonyos tulajdonságait, mozdulatait öntudatlanul is átvettük annak, akit nehéz elengedni. Valami apró gesztust, hangsúlyt vagy mindennapi szokást. Például úgy terítünk, úgy hajtjuk össze a szalvétát, ahogy az elhunyt édesanyánk tette. Valamit föltámasztunk abból, aki elment. A pszichológia ma már tudja: akkor ér véget a gyász időszaka, az elengedés folyamata, amikor az ember azt veszi észre magán, hogy valamit pont úgy csinál, ahogy a számára fontos, általa elveszített személy annak idején, és ráeszmél arra, hogy egy darabkát belőle beépített az énjébe. Őt már nem kapja vissza, de valamit belőle mégis megőrizhet haláláig. Így folyamatosan össze vagyunk kötve mindazokkal, akiket valaha szerettünk, mert a lelkünkben ott van az emlékük, és a viselkedésünkben néhány motívum, amiről tán magunk se tudunk, mert nem tudatosítottuk ezeket. De ha megfigyeljük, rájöhetünk, hogy mit támasztottunk fel azokból, akiket elveszítettünk és megsirattunk.
Bagdy Emőke
1941. augusztus 18. -
magyar klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szupervízor, a pszichológiatudomány kandidátusa
Nagy traumákat követően a spiritualitás néha a lelki megküzdés egyedüli, valóban hatékony lehetősége. Egy katasztrófa után nem fordíthatod meg a megfordíthatatlant. Tudomásul kell venned valamit, ami ellen érzelmileg kétségbeesetten tiltakozol, amit egyszerűen nem akarsz elfogadni.
A szavak valódi jelentéstartalma saját belső világunk egyedisége miatt nem egyforma. Ezért nagyon fontos az őszinteség, tisztázni kell, hogy jól értjük-e egymást.
Pszichénk olyan, mint a kaleidoszkóp, amelyben egy apró mozdulat hatására minden megváltozik. Éppen ezért nincs reménytelen helyzet, mert egy kis lépés is hatalmas változást eredményezhet.
Az ember „valahová tartozási” szükséglete olyan, mint egy fa gyökérzetének a talaj: be kell kötődni ahhoz valahová, hogy a viharoknak ellen tudjunk állni.
Az erkölcsiség azt jelenti, hogy a fejemben már megvan, mit hogyan kellene tennem, az erkölcsösség pedig nem más, minthogy adott helyzetben ezzel a tudásommal szinkronban is cselekszem.
Az elviselés képességében mi nők azért jeleskedünk, mert belül el tudjuk szenvedni, megélni, túlélni a reménytelen helyzeteket is – a férfinak viszont megoldást kell találnia mindenáron.
A nő a férfitől várja a biztonságot, az erőt, a védelmet, a támaszt, a szeretetet, a szerelmet, a gondoskodást. Ezzel szemben a férfi egyetlen, biológiailag is megalapozott mély vágya: a szabadság.
Állítom, hogy a férfi a teremtés koronája! Lehet és legyen is a teremtés koronája – feltéve, ha mi nők koronázzuk meg. Csak akkor lehet a férfi a teremtés koronája, ha élete párját ő is királynővé koronázza.
A legrosszabb, amit egy férfival tehet a nő, ha megfosztja attól a tudattól, hogy ő érték a nő szemében.
A magunk kis világában megteremthetjük a belső békét, az egyensúlyt, a harmóniát azáltal, hogy rendet teszünk belül és kívül is. Mert ahogy odabent rend van és béke, úgy elrendeződnek körülöttünk is a dolgok, és sokkal jobbnak találjuk a külvilágot is.
A nők azt kívánják: „Gondoskodj rólam, hallgass meg, és mondd újra meg újra, hogy szeretsz.” Ezzel szemben mit kíván a férfi? „Kérlek, bízz meg bennem, értékelj engem, és fogadj el olyannak, amilyen vagyok!” A férfinak mély szükséglete, hogy érezze az erőt, a fölényt, a biztonságot, a dominanciát.
Felelős vagy a gondolataidért, mert a képzelőerőddel is teremthetsz vagy rombolhatsz, élhetsz vagy visszaélhetsz!
A kaleidoszkópeffektus azt ígéri: ha egy kicsit elmozdítasz valamit a kedvező irányban az életedben, akkor a nagy egész életmintázat változik meg. Ez pedig nagy esély! Változtass, és élvezd a pozitív hozományokat!
Tilos a tanácsadás – úgysem használ, mindenki csak a saját lábával léphet, saját fejével gondolkodhat, bizonyítható, hogy nincs értelme. Akinek a tanácsa beválik, arra azért haragszunk, mert okosabb, mint mi, akinek nem válik be a tanácsa, azt lenézzük, ostobának tartjuk, de mindkét esetben rejtett harag a dolog vége – ezt inkább kerüljük el.
A krízis kétesélyes: vagy rombol, vagy épít, de benne rejlik a változás esélye és ígérete.
Az ember számára éltető erő, ha elfogadják. Nem tanácsokra vágyik, hanem meghallgatásra, megértésre.
Nincs tökéletes, probléma nélküli élet, a küzdésmentes jólétben elpuhulna a test, és elbutulna az elme. Nem azok az életélvezők, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni abból, amijük van.
Ember mivoltunk „csillaggá” tesz az élővilágban. Szellemiségünk, tudatunk, öntudatunk minden élőlény fölé emel.
Egy-egy véleményünk, ítéletünk erejét érzelmi töltése teszi meggyőződéssé.
