A zene gyógyítja a sebeket, amiket az orvosság sosem.
Szóval azután, hogy elsajátítottam az olyan dalokat mint a Louie Louie a Wild Thing és a My Best Friend’s Girl, rájöttem, hogy csak akkor lesz belőlem híres rocksztár, ha megírom a saját dalaimat és nem mások dalaira pazarlom az időmet, hiszen ha túl sokáig tanulmányozod mások zenéjét, az megakadályozhatja saját stílusod kialakulását. Valaki egyszer azt mondta, hogy szerte a világon vannak olyan gitártanfolyamok, amelyek elvégzésével csillogószemű, tábortűz mellé való slágereket gitározó zenegép válik bárkiből.
Úgy mondják, hogy egy művésznek állandó tragédiára van szüksége, hogy teljes mértékben ki tudja magát fejezni a műveiben, de én nem vagyok művész, és még ha azt is mondom egy dalban, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy az az ember én vagyok, de azt sem jelenti, hogy csak egy történetet mesélek el. Azt jelenti amit vagy akit akartok, mivel mindenkinek megvan a saját meghatározása bizonyos szavakra és amikor a zene a kontextus, akkor nem lehet arra számítani, hogy a szavaknak ugyanaz lesz a jelentése, mint a hétköznapi beszédben, vagy a szótárakban, mivel én művészetnek tartom a zenét, és amikor azt mondom „ez a dal egy művészeti alkotás”, nem úgy értem, mint például egy festmény esetében, mivel szerintem a vizuális művészet közel sem olyan szent, mint a rögzített vagy hallgató kommunikáció, de az is művészet. Úgy érzem, ez a társadalom elvesztette az érzékét, hogy megítélje, mi a művészet. A művészet bizonyos dolgok kifejezése. Ehhez a kifejezéshez pedig 100 százalékos szabadságra van szükség. És komolyan ba**akodnak a rendelkezésünkre álló szabadsággal, amellyel kifejezhetjük a művészetünket. Basszus… ennek a szónak is legalább annyi mellékjelentése van, mint a művészetnek és én már jócskán túl vagyok azon a ponton, amikor lazán le tudnék ülni és panaszkodni erről a problémáról a kontrollmániás jobboldaliaknak, akik a fő felelősök azért, hogy megsemmisítették a művészetet.
Négyszer annyi szar újságíró van, mint amennyi szar rockzenekar.
Az én dalaim általában pozitív dalok, jókedvre akartam deríteni az embereket, hiszen szórakoztató műfaj a miénk. Például sokszor az igaz szerelemről és romantikáról írtam. Több millió emberhez eljutott, az volt a cél, hogy az emberek felfrissüljenek, mélyebben meg tudják élni a saját érzéseiket. A szerelemben mindenki benne van, mindannyiunkban közös. Éppen emiatt fontos.
Néha hallgatom a mostani dalokat és ott tartok, hogy még a 20-as évek dalszövegei is jobbnak tűntek, mert legalább szakmailag helyesen megírták őket.
Már nem olyan zenéket játszanak, hogy bele tudnék simulni a nagy diszkóéletbe. A zenei témák egysíkúak. Minden változik, én is, egy biztos azonban, ha ma lennék fiatal, akkor egészen más témákról írnék, mint ami most divatos, és nem oktató vagy propagandacélokkal.
Mindig is azt mondtam, hogy nem csak egy korosztálynak írok dalokat, hanem azoknak, akik megértik és szeretik. Nem vagyok forradalmian újító, de ezzel nincs semmi baj.
Ameddig tudok járni, gondolkodni, és van annyi energiám, hogy a színpadra álljak és végigénekeljek egy kétórás koncertet, milyen mély indokom lenne rá, hogy abbahagyjam?
Úgy vélem, már egészen kicsi kortól ösztönöznünk kell a gyerekeket az éneklésre és a hangszeres játékra.
A Come On nem volt túl jó szám. Fogalmam sincs, hogy került a slágerlistákra, de nagyon nyomatták. Igazából annyira utáltuk, hogy egyetlen koncertünkön sem játszottuk.
Sokan jönnek hozzám, mert a lemezüket
El szeretnék adni, és tudják ki a profi
Mikor dögös alapokat kell nyomatni
Ha bejön a stílus, csinálok neked nótát
De akkor ki kell nyitnod a tárcád
De nekem sok a veszteni valóm, mert semmim nincs a rap-en
Kívül, csak az utca, ahonnan a zenébe menekültem.
A nyolcadik kerületből elindultam, kitaláltam, hogy rapsztár leszek. Semmi esélyem sem volt rá. De, amit lehet, elértem zenészként és producerként. Még Majkát is nekem köszönheti az ország, nélkülem nem lenne Csurran, cseppen. Köszönje meg, akinek nagyon tetszik. A lényeg, hogy feljutottam a csúcsok csúcsára, az összes szakmai díjat elnyertem, eladtam több mint félmillió hanghordozót. Együtt játszottam a Run-D.M.C-vel, Coolióval, Snoop Dogg-gal úgy, hogy a teljes magyar repertoárból engem választottak társzenekarnak.
A kultúráltan megfogalmazott negatív kritikákkal sincs semmi baj, ezekre annyit tudok válaszolni, hogy a Zene szubjektív dolog, elfogadom, ha valakinek nem tetszik az adott produkció.
Nálam a zene gyógyír, teljesen össze tud rendezni bármilyen nehéz helyzetben.
Először dobos szerettem volna lenni, de végül a basszusgitárnál kötöttem ki. Az első hangszerem egy NDK-gyártmányú Muzima volt 3500 forintért, ennyire telt csóró zuglói gyerekként.