A zenész csalhatatlanul felismeri, hogy melyik szám lesz hatalmas siker.
Zene idézetek
Sokan úgy vélik, hogy az elénekelt dalszövegnek valami különös, személyes jelentősége van az énekes számára. Ám ez gyakran nem igaz. A fontos az, hogy közel jussunk az emberekhez, az érzelmeikre hassunk. Néha a dallam vagy a szöveg apró töredékével is el lehet érni ezt, máskor a dalszöveg intellektuális tartalmával.
A dalszerzést a popmuzsika éltető erejének kellene tekinteni. Az alkotó folyamat nem idő vagy megrendelés függvénye. Beteljesítéséhez inspirációra és akaraterőre van szükség.
Olyan zenésznek tartom magam, aki történetesen üzletember is.
Paulnak és nekem hasonló elképzeléseink voltak arról, hogyan kell az igazán jó popszámnak szólnia. Valódi öröm volt vele dolgozni. Érzem, hogy John Lennon halála óta folyvást olyan reményeket kell beváltania, amelyeket az embereknek nem volt joguk vele szemben táplálni, tőle megkövetelni. Paul McCartney igen sokat adott ennek a műfajnak és a rajongóinak.
A Heartbreak Hotel volt az a dal, amelyet talán a legnagyobb becsvággyal írtam. Azt hiszem, nagyon sok pontot tartottam szem előtt, amikor dolgoztam rajta: lehessen táncolni rá, együtt énekelni vele, keltsen rémületet, de lehessen egyszerűen csak hallgatni. A lassú zongora- és csembalódallam a végén, pozitív végkicsengésével meggyőzi a hallgatót, nem érdemes rémületbe kergetni valakit, ha végül nem tudjuk épen és egészségesen visszavezetni oda, ahonnan elindult. A Heartbreak Hotel magában hordozza a megtorlást, s engem a bosszú gondolata mindig megigéz. Ez valami olyan dolog, amit magam sem értek. Egyébként teljesen idegen tőlem a gondolat, hogy elégtételt vegyek azon, aki valamit ellenem tett. A dalban inkább a saját tudat alatti félelmeim jelentek meg, s akkor ez segített elfojtani őket.
Elvis, bármilyen fontos volt is a zenei életben feketék és fehérek számára egyaránt, rám nem volt hatással.
Amikor az igazi zene megérint – a szférák zenéje, a zene, amely felülemelkedik az értelmen -, annak semmi köze sincs hozzám, hiszen én csak a közvetítő vagyok. Az egyetlen öröm számomra, hogy a muzsika nekem adatott, hogy hangjegyekkel közvetítsem. Akár egy médium. Ezek azok a pillanatok, amelyekért élek.
A „Man in the Mirror” (Ember a tükörben) fontos üzenetet tolmácsol. Szeretem ezt a dalt. Ha John Lennon még élne, bizonyára magáénak érezné, mert arra int, hogy ha jobbá akarjuk tenni a világot, először saját magunknak kell megváltoznunk.
Gyermekkorom óta az volt az álmom, hogy a szeretet és a zene hatalmával egyesítsem a földön élő embereket.
Ha egy dal vagy egy koncert közben akár csak egyetlen ember szívében elültetek egy kis reményt vagy szeretetet, akkor már megérte.
A zene mindig is az életem, lényem része volt. Akkor is írok dalokat, amikor éppen nem készül album, mert így lélegzem és létezem.
Nincs melódia, ami gyönyörűbb, felemelőbb és meghatóbb, mint egy nagyszerű giccs, ha időszerű lesz bennünk valamiért.
Ami azt illeti, egy 50 éves pályafutást nem lehet végigjárni megújulások nélkül. Kellenek a változások. Van, amelyik változás hirtelennek és markánsnak tűnik, van, amelyik csak egy kis átmenet.
Mozart maga a megtestesült zene.
Ha tudni akarod, hogy írtál-e valami maradandót, énekeld el magadnak kíséret nélkül.
A zene igazi bája a dallamban rejlik, és éppen azt a legnehezebb létrehozni. Egy jó dallam megalkotása valódi zsenialitást kíván.
Amikor Istenemre gondolok, örömtáncot jár a szívem, s ilyenkor a zenémnek is táncolnia kell.
A zenének két baja van: az egyik ezek közül múlékony, a másik krónikus. A múlékony mindig a keletkezését követő pillanathoz kötődik, a krónikus pedig kellemetlenné és egyhangúvá teszi az ismétlésben.
Mindig úgy gondoltam, hogy a pokol egy olyan hely, ahol nincsen zene.
