Nekem a zene a sorsom, tehát tisztában vagyok vele, hogy életem utolsó percéig énekelni fogok.
Zene idézetek
383 idézet
Harminchat éve vagyok a pályán. A következő miniszterelnökök alatt töltöttem meg sportcsarnokokat: Antall József, Boross Péter, Horn Gyula, Orbán Viktor, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon. Én játszottam a legtöbbször az egykori Budapest Sportcsarnokban, lassan már hazajárok koncertezni a Papp László Arénába. Ezek után nyugodtan kijelenthetjük, hogy aki szerint az én sikerem a NER-nek köszönhető, az egyszerűen nem beszámítható.
Aki pártpolitikát vizionál a dalaimba, az számomra vitaképtelen: vagy meg se hallgatta, vagy tele van előítélettel. Arról beszélek, amiről akarok, ebbe senki nem szólhat bele. Bob Dylannek megmondta valaki, mire gondolhat? A Rolling Stones megrendelésre aggódott, hogy csak egyetlen puskalövésnyire vagyunk a háborútól? Ne vicceljünk már. Ideológiavezérelten nem lehet érvényes dalt írni. Ezt csak szerelemből, meggyőződésből lehet csinálni.
Isten egyik legszebb és legcsodásabb adománya a muzsika, melynek a Sátán dühös ellensége, mert a muzsika sok rossz gondolatot és kísértést elűz, azért az ördög őt nem állhatja.
Mindenki tudja – és Fletch (Andy Fletcher) lenne az első, aki ezt kimondja –, hogy ha őszinték vagyunk, ő valójában nem vett részt a Depeche Mode zenei munkásságában, harminc éven keresztül egyetlen albumon sem játszott el egyetlen hangot sem, mégis, nagyon fontos szerepe volt a stúdióban is, ha nem is zeneileg.
Miért kevésbé közvetlen Bach zenéje, mint – mondjuk – Brahmsé vagy Csajkovszkijé? Talán a fő ok az, hogy zenéje nem nyilvánvalóan drámai. Olyannyira elkényeztettek bennünket a Bach után írt zeneművekkel, melyek alapvetően drámai természetűek, hogy már drámát várunk mindenfajta zenétől, és csalódunk és unatkozunk, ha ezt nélkülöznünk kell.
Úgy érzem, meg kell védenem a dzsesszt azokkal szemben, akik alacsonyrendűnek tartják. Ami azt illeti, minden zene „alacsony” származású, mivel a népzenéből is sarjad, ez pedig szükségszerűen mindig földszagú. Végül is Haydn menüettjei csupán egyszerű rusztikus német népi táncok kifinomult változatai, akárcsak a beethoveni scherzók. Egy Verdi-operaária is igen gyakran visszavezethető a legegyszerűbb nápolyi halászokhoz. Emellett a zene s különösen a zenészek körül mindig ott lebegett a lenézés bizonyos árnyéka.
Lehetséges, hogy egy év múlva, vagy esetleg már akkor, amikor ezek a szavak nyomtatásban megjelennek, nem állítom ugyanezt, de ebben a pillanatban, 1966. június 21-én, így érzem. A popzene tetszik az egyetlen területnek, ahol rendületlen maradt az életerő, az invenció öröme, a friss levegő érzeté. Minden más – az elektronikus zene, szerializmus, aleatorikus zene – hirtelen elavultnak látszik, belőlük máris az akadémizmus dohos szaga árad. Úgy tetszik, még a dzsessz is sajnálatosan megrekedt. A tonális zene is bizonytalan állapotban van, téli álmát alussza.
Fanatikus zenerajongó vagyok. Életem egyetlen napja sem múlhat el a zene hallgatása, játszása, tanulmányozása vagy a róla való gondolkodás nélkül. És mindezt nem hivatásos muzsikusként teszem. Rajongó vagyok, a zenekedvelők táborának egyik elkötelezett tagja.
Az Eroica szimfóniáról több szót hordtak össze, mint amennyi hangjegyből áll; és úgy hiszem, ha valaki ennek pontosan utánaszámolna, elképesztő eredményre jutna. És mégis, vajon sikerült-e bárkinek is „megmagyarázni” az Eroicát? Egyáltalán visszaadható-e merő prózában az a csoda, ahogy a hangok követik egymást vagy együtt hangzanak, olyan érzést keltve, hogy mindez így és csakis így lehetséges? Természetesen nem. Bármennyire is racionalistának valljuk magunkat, e rejtélyes terület határán megtorpanunk. Egyáltalában nem túlzunk, amikor rejtélyességet vagy varázst emlegetünk: egyetlen művészetrajongó sem lehet „agnosztikus”, amikor döntésre kerül a sor. Aki szereti a zenét, annak, bárhogyan csűrjük-csavarjuk is, bizonyos értelemben hívőnek – művészethívőnek – kell lennie.
Nincs határa azoknak a különböző érzelmeknek, amelyeket a zene sugall. Egyik-másik annyira sajátos, hogy szavakkal le sem írható. Néha nevén nevezhetjük azt, amit érzünk – ilyen pl. az öröm, szomorúság, szerelem, gyűlölet vagy lelki békesség. De vannak más érzések, melyek oly mélyek és különlegesek, hogy nincs is rájuk szavunk, és éppen ez az a terület, ahol a zene bámulatos. Megnevezi számunkra az érzelmeket, csak éppen hangokban szavak helyett. Mindez a zene mozgásmódjában rejlik. Sohasem szabad felednünk, hogy a zene mozgás, mindig valamerre tart. Ez a mozgás többet mond el saját érzelmeinkről, mint szavak milliói.
A zeneszerzők még mindig birkóznak azzal a több mint félévszázados problémával, amivel Schoenberg és mások szembenéztek: mit lehet tenni a Trisztán után?
Számomra két dolog fontos: hogy az előadásokon a darabok lelkét, atmoszféráját igyekezzem megragadni; és hogy tanítsak, magyarázzak. Talán sokkal inkább tanár vagyok, mint bármi más. Mindaz, amit teszek: kísérlet, hogy érzéseimet, gondolataimat a zenéről másokkal közöljem. Ennek az „átadásnak” mindig szükségét érzem. Sohasem akarom felhígítani mondandómat: arról beszélek, amit érzek és gondolok egy adott zeneművel kapcsolatban, még akkor is, ha a gondolatmenet esetleg mélyebb filozófiai problémákhoz vezet.
Ha a vallás az az erő, amely embert emberrel összeköt, a vallástalanság pedig az, amely elválasztja őket, csak azt mondhatom, hogy hazám vallását a zenében találtam meg, vallástalanságát pedig templomaiban és szalonjaiban.
Zeneakadémiai élményeim közül hegedűóráimat idézném fel, ahol egy-egy hegedűórán csak úgy ömlött a zene, ömlött az emberség. Nekünk is hozzá kellett szólni, megtanultunk tanítani, problémákat észrevenni.
Imádok a színpadon állni és énekelni. Imádom azt az érzést, amikor bármilyen kicsi és félénk vagyok, kitöltöm a teret, több ezer ember eggyé válik és 90 percre megfeledkezik minden bajáról. Bármilyen elcsépelten is hangzik: ez a legcsodálatosabb dolog az életben: az embereket boldoggá tenni.
Az éneklés születési adottság, vagy a torkodban van, vagy nincs.
A zene gyógyítja a sebeket, amiket az orvosság sosem.
Szóval azután, hogy elsajátítottam az olyan dalokat mint a Louie Louie a Wild Thing és a My Best Friend’s Girl, rájöttem, hogy csak akkor lesz belőlem híres rocksztár, ha megírom a saját dalaimat és nem mások dalaira pazarlom az időmet, hiszen ha túl sokáig tanulmányozod mások zenéjét, az megakadályozhatja saját stílusod kialakulását. Valaki egyszer azt mondta, hogy szerte a világon vannak olyan gitártanfolyamok, amelyek elvégzésével csillogószemű, tábortűz mellé való slágereket gitározó zenegép válik bárkiből.