Kompozícióim a bánatomból fakadnak. Azok, amelyek a világnak a legnagyobb gyönyörűséget okozzák, a legmélyebb bánatomból születtek.
Zene idézetek
Mostanában, ha nagy ritkán belehallgatok a mai zenébe, kicsit morózus leszek, s azt mondom magamnak, „te hülye, megöregedtél!”.
A politika nem a zenés színpadra való, mert magánügy.
A ’80-as években minden turnéra úgy készültem, hogy itt, a budai hegyekben futottam, és énekeltem a programot, hogy ne ziháljak a színpadon.
A női nem híve vagyok, rajongónak számítok. Nagyon sokat profitáltam abból, hogy rock and rollt énekeltem, vagyis fogalmazzunk úgy, hogy a zene miatt könnyebben tudtam kapcsolatot teremteni.
Abban az időben minden klubban alakult egy zenekar, és aki mást mond, az füllent, de elsősorban a csajozás miatt.
Már régen túl voltam az első slágereimen, a rádió a Csavard fel a szőnyeget játszotta, miközben még mindig negyedikes gimnazista voltam – amiért az iskolatársak csodáltak és gúnyoltak is.
Azt senki nem tudhatja, minek születik, de ha valaki egész életében a zenéléssel foglalkozik, akkor nagyon valószínű, hogy ez az ő földi útjának lényege.
Amióta szóló pályán vagyok, harmincöt évnél is több már, hitvallásommá vált, hogy vallomásokat teszek önmagamról. Mindent beleírok a dalaimba, a szövegeimbe. Legyen az tempós, pörgős rock and roll vagy lírai szerzemény. Én a színpadon olyannyira megnyilatkozom, hogy ha egy riporter meg akarna engem ismerni, valójában semmit nem kellene tőlem kérdeznie, elegendő volna az is, ha a dalaimat meghallgatja.
A koncerteken felém áradó érdeklődés, kíváncsiság, elfogultság, szeretet engem ma is egyre jobb teljesítményre ösztönöz.
Az én korosztályom tagjait még úgy nevelték, hogy a zenéből kiöregszik az ember legkésőbb 30 éves korára. Az előttünk lévő generáció úgy gondolta, hogy ezt a fajta hóbortot fiatalon még lehet „csinálgatni”, de azt is csak örömből, mert egzisztenciát nem lehet belőle teremteni. A korosztályom ebben nem hitt, és szerettük volna bebizonyítani, hogy ez nem így van.
Nálam már gyerekkoromban is jelen volt a zene. Az egész egy karácsonyra kapott szintetizátorral kezdődött. Azóta megszállottja lettem a zenének. Általános iskolában volt egy két próbálkozásom a rappel. MadMisi néven futottam.
Az első dalomat egy nagy gyerekszerelem után írtam, és sokkal jobban lettem. Utána ráálltam arra, hogy kiírjam magamból a szerelmi bánatot.
A rock & roll egész történelme egy nagy hazugság!
Csak akkor akarok új lemezt készíteni, ha valami új mondanivalóm van és ahhoz megtalálom a megfelelő formát. Az önismétlés a halálom.
Imádom New Orleans zenéjét! Ha tehetem, szinte állandóan csak blues-t hallgatok!
A zene néha képes ránk találni, még a legsötétebb helyeken is.
Általános iskolában végig kitűnő tanuló voltam, és rengeteg tanulmányi versenyt nyertem csak azért, hogy apának ne legyen kifogása az ellen, hogy hétvégente énektanárhoz járok, amire egyébként saját magam teremtettem elő a pénzt. Mivel tényleg nagyon eltökélt voltam a zenei karrieremet illetően, 13 évesen elkezdtem esküvőkre, rendezvényekre járni, ahol zenekarok mellett énekeltem, és az ott kapott fizetséget énekórákra költöttem.
Nekem a zene a sorsom, tehát tisztában vagyok vele, hogy életem utolsó percéig énekelni fogok.
Harminchat éve vagyok a pályán. A következő miniszterelnökök alatt töltöttem meg sportcsarnokokat: Antall József, Boross Péter, Horn Gyula, Orbán Viktor, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon. Én játszottam a legtöbbször az egykori Budapest Sportcsarnokban, lassan már hazajárok koncertezni a Papp László Arénába. Ezek után nyugodtan kijelenthetjük, hogy aki szerint az én sikerem a NER-nek köszönhető, az egyszerűen nem beszámítható.
