Ha minden igaz, amit az ember igaznak vél, s amit érzékei annak mutatnak, akkor mindennek egyszerre igaznak és hamisnak kell lennie. Mert sokan vannak egymással ellentétes véleményen, s azt hiszik, hogy mindazok tévednek, akik nem osztják a véleményüket.
Fölösleges minden véleményt megvizsgálni (…), hiszen sok olyan dolog ötlik fel a gyermekekben, a betegekben és a gyengeelméjűekben, amelyen egyetlen épeszű ember sem töpreng. Ezekben a dolgokban nem is érvelésre van szükség, hanem a gyermekeknek például arra, hogy elérjék azt az életkort, amikor megváltozik a véleményük, a többieknek meg orvosi vagy állami szerre, amely a javulásukat szolgálja.
Én mindig hangot fogok adni a véleményemnek. Így neveltek. Csapatként is így működünk. Nem érdekel, hogy a nagyfőnökről vagy egy helyi biztonsági emberről van szó. Nem számít. Mindig ki kell mondanod a véleményed, és az embereknek el kell tudni fogadniuk a kritikát. Ha nem fogadod el, akkor nem fogsz fejlődni emberként.
Talán nem az a viselkedés az abnormális, ami tőlem tapasztalható volt, hanem az a kor az, ahol ez így csapódik le. Nagyon kevés olyan ország van, ahol közéleti emberekről, médiában szereplő emberekről az a vélemény a mérvadó, hogy nekik nem lenne szabad megszólalniuk, nem lenne szabad állást foglalniuk. Ez csacsiság. Senkiről se tételezzük fel, hogy az életről, a környezetéről nincs véleménye.
Kiba**ott unalmasak, mint a szar.
(Scott véleménye a Warner, a Marvel és a Sony által termelt szuperhősfilmekről)












