Két világ van: az, amelyikről álmodunk, és az, amelyik a valóságban létezik.
Az álom ereje
Kétségtelenül boldoggá
Teheti az embert.
De egyedül a valóság ereje
Képes az embert
Maradéktalanul tökéletessé tenni.
Jó, hogy vannak álmaink, mert nélkülük elviselhetetlen volna a valóság. Csalhatjuk magunkat a valósággal is. Az még sokkal veszedelmesebb álom.
Egyszerű, mégis nehéz elfogadni a valóságot olyannak, amilyen… pedig csak kiindulópont az elfogadás, ahonnan elrugaszkodva küzdeni lehet egy másféle valóságért.
Egy szép napon majd hivatalosan is elismerik, hogy amit mi valóságnak kereszteltünk el, az még inkább illúzió, mint az álmok világa.
Szerintem az emberi faj a valóságot a nyomoron és a szenvedésen keresztül határozza meg.
Mikor a természet megújhodik, megfiatalodik, felüdül, az emberben is új reményeknek, új óhajoknak kellene felbuzogni. Csakhogy az embert nehéz feltámasztani.
Néha a fantázia szebb, mint a valóság.
Nem jobb, ha megmaradunk az álomnál és nem hagyjuk, hogy lerombolja a valóság?
A hit, akárcsak a félelem vagy a szeretet, ugyanúgy megértendő erők, mint ahogy értjük a relativitáselméletet vagy a valószínűségszámítást. Ezek is olyan jelenségek, amelyek meghatározzák életünk alakulását. Tegnap az életem még egy adott irányba tartott, de ma már egy másik irányba halad. Tegnap még úgy gondoltam, hogy sosem tennék meg olyat, amit ma megtettem. Ezek az erők, amelyek gyakran újrateremtik az időt és a teret, és alakítani és módosítani tudják azt, akinek képzeljük magunkat, már jóval a születésünk előtt hatni kezdenek, majd az elmúlásunk után sem szűnnek meg. Az életeinket és a választásainkat, ugyanúgy, ahogy a kvantummechanika jelenségeit is, pillanatonként értjük meg, minden egyes kereszteződés, minden egyes találkozás egy új, potenciális irányt kínál.
A gyermek számára rémisztő, amikor rájön, hogy akiket szeret, nem mindenhatók. Amikor felfedezi, hogy az anyja nem tudja megóvni, hogy a tanítója hibázik, hogy rossz útra kell térni, mert a felnőtteknek nincs erejük a jót választani…
Az érzékek nem csapnak be, az ítéletalkotás az, ami félrevezet.
A legnagyobb gyilkosok megússzák, azután boldogan élnek, míg meg nem halnak. A jók ráfizetnek, mind pórul járnak a végén. Olykor a legkülönbek is. Bizony, így van ez. Miért lenne a könyvekben örökké másképp?
A valóságban a dolgok gyakran még sokkal abszurdabbak, mint a könyvekben.
Vannak olyan könyvek, amelyek álmodni hívnak, és vannak olyanok, amelyek megmutatják a valóságot.
A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene.
Úgy vagyunk a távolsággal, mint a jövendővel! Nagy, derengő egész nyugszik a lelkünk előtt, érzésünk elmosódik benne, mint a szemünk, és jaj! vágyódunk egész lényünket odaadni, egyetlen, nagy isteni érzés minden gyönyörével telítődni. – És jaj! ha odasietünk, ha az Ott-ból Itt lesz, minden mindig ugyanaz, és benne vagyunk a szegénységünkben, korlátaink rabságában, és lelkünk tovább eped az elillant enyhülésért.
A világban kibogozhatatlanul keveredik a hazugság és a valóság. Mint egy spirál, ami a nyers káosz köré csavarodik. De ha nem csüggedsz, egy napon biztosan megértheted majd a természetét, mert ez a spirál lényege. A rendszeresség.
Rettenetes, hogy a tényektől sosem tudhatjuk meg a valóságot.
A valóság még nem az igazság. A valóság csak részlet.