Az államnak egyik formája sem rútabb annál, mint amelyben a leggazdagabbakat a legjobbaknak tartják.
Korunkban alig van más eszközünk arra, hogy a nép szellemét merészségre neveljük, mint éppen a háború, pontosabban a háború merész vezetése. Csakis ez utóbbi által vagyunk képesek az érzelem elpuhulása és a kényelem iránti hajlam ellen hatni, amelyek lehúzzák a szakadatlan jólétben élő és az érintkezésben magas fokon tevékenykedő népet. A nép csak akkor reménykedhet szilárd talajt lelni a politika világában, ha jelleme és háborús szokásai állandó kölcsönhatásban erősítik egymást.
Te, kedves olvasóm, jelen pillanatban mindannak a gondolatnak a summáját testesíted meg, amely megfordult a fejedben eddigi életed folyamán. Csakúgy, mint én. Meg az a pasas ott az utca túloldalán. No és az a nő amott, aki éppen a bevásárlóközpontba igyekszik. Figyeld meg őket, tanulmányozd őket, nézz bele a szemükbe! Ők a földkerekség legérdekesebb teremtményei, és ők ruháztattak fel a legtöbb lehetőséggel. De vajon tudnak-e róla? Tisztában vannak vele, hogy a mindennapi életük a gondolataikat tükrözi? Tudnak bármit is arról, amiről mi itt értekezünk? Fájdalom, de nem! Legtöbben legalább is nem. A legtöbben egyszerűen csak megtartják azt a helyet, amelyet a társadalmi-gazdasági piramisban tudat alatt választottak maguknak osztályrészül. Fogalmuk sincs róla, hogy ha új csapások mentén kezdenek el gondolkodni (amit szokás a zseni definíciójának is tekinteni), új irányokat szabhatnak az életüknek.
Titokban mindenkinek elege van a politikai korrektségből, a nyalizásból. Mindenki tojáshéjon jár. Látjuk, hogy az emberek rasszizmussal és mindenféle mással vádolják a másikat. Amikor én fiatal voltam, ezeket a dolgokat még nem nevezték „rasszistának”.
A kultúra lényege az egyén, valamint a társadalom erkölcsi tökéletesedése.
A modern ember valóban elveszítette önbizalmát. Magabiztos fellépése mögött szellemi nyugtalanság rejlik. Technikai készségei és anyagi hatalma ellenére szellemileg egyre inkább elsatnyul, mert nem használja fel gondolkodási képességét.
Arkhimédész görög filozófus és matematikus kijelentette: „Ha volna másik föld, amelyen lábát megvethetné, ezt a földet is ki tudná forgatni sarkaiból.” A forradalmak felfalják a saját gyermekeiket, mert a forradalmárok csak ritkán értik meg, hogy a társadalom felbomlásának egy bizonyos pontja után már nincsenek arkhimédeszi fix pontok, ahonnan irányítani lehetne az eseményeket.
Egy társadalom próbája az, hogy a közös célok érdekében háttérbe tudja-e szorítani az ellentéteket, s nem felejti el, hogy a társadalmak az ellentétek kibékítésével boldogulnak, nem pedig a konfliktusok kiélezésével.
Az internet tervezői úgy gondolták, hogy találmányuk a világ összekapcsolásának zseniális eszköze; ám a valóságban arra találtak ki egy újabb módszert, hogy miként lehet az emberiséget háborúzó törzsekre felosztani. A polaritás és a konformitás egymásra épül és egymást erősíti; az embert besorolják egy csoportba, majd a csoport irányítja a gondolkodását. Nem csoda, hogy számos kortárs közösségimédia-platformon a felhasználók között „követőket” és „véleményvezéreket” találunk; „vezetők” nincsenek köztük.
Egyetlen korábbi nemzedék sem tudta elképzelni a ma rendelkezésre álló információ hatalmas tömegét, még kevésbé azt, hogy ezekhez azonnal hozzáférhetünk a számítógép billentyűzetének szinte mechanikus működtetésével. A mai kommunikációs forradalom hatását leginkább a nyomtatás feltalálásával hasonlíthatjuk össze.
Minden élet a víz mozgásával áramlik. Még az életünk is szüntelenül együtt áramlik a vízzel. Voltaképpen a születés és a halál körforgása is ezzel az elvvel áll összhangban. A keringés csakugyan természeti törvény. Van azonban egy létforma, amely konokul igyekszik megszegni a természetnek ezt a törvényét: az emberiség. A mohóság, a gőg és az egyik világszemlélet hangoztatása a másik ellenében mind megakasztják az áramlást. Ez okozza számos gondunkat, […] a kapzsiság szülte háborúkat, az irtóztató szerencsétlenségeket, a fásultságba süllyedő környezetszennyezést.
Mindenki dögöljön meg
engem nem zsákmányolnak ki
én ingyenélő vagyok.
Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.
Fönn a csillagok ragyognak. Lenn a fegyverraktárban pedig egy atombomba lapul. Melyiket válasszuk?
Az emberek nagyon kényelmetlenül érzik magukat, amikor a sze*ről beszélnek, és furcsállják, amikor amikor egy nő nagyon jól érzi magát a sze*ualitásában és beszél is róla. Úgy gondolom, nagyon rosszallják, ha erről beszél valaki, és szerintem ezen változtatni kéne.
A konfliktus a szabad és a nyílt társadalom nélkülözhetetlen sajátja, annak lényegi magja. Ha a demokratikus életformát zenei hangzatokkal kellene érzékeltetni, a fő téma a disszonancia harmóniája lenne.
Nem hinném, hogy automatikus folyamat lenne, hogy a liberális demokráciák irányába megyünk. A liberális demokráciához vezető út harcot igényel. Ehhez az kell, hogy akik hisznek a liberális demokráciában, azok harcoljanak, néha az utcákra is kimenjenek érte. Ezt nem lehet automatikusnak vagy adottnak venni. Európának pontosan ez az egyik problémája, hogy olyan régóta jól megalapozott demokráciái vannak, hogy az európaiak többsége természetesnek veszi, és nem harcol érte, nem védi, de ha nem harcolnak érte, akkor nem fog fennmaradni.
Különös törvények uralkodnak a demokrácia birodalmában. Olyan királyok kormányozzák erős kézzel, akik szemrebbenés nélkül a feje tetejére állítják az egész országot, hadba vonulnak és békét kötnek, élet és halál urai. Alattvalóikat a demokrácia királyai úgyszólván egyáltalán nem ismerik, mert sohasem vegyülnek el a nép közé, magányos magaslataikról uralkodnak zavartalanul. Négyévente egyszer azonban kénytelen leszállni a trónjáról az ügyeletes király, hogy rongyokba öltözve járja az országot, és bohócként mutatkozzék be. Fellép lakodalmakban, de egyszerű születésnapokon is, viccekkel, dalokkal és bűvészmutatványokkal szórakoztatja a választókat, közben zongorán vagy szaxofonon kíséri saját magát és kórusban énekli: „A nép táncát járom, mert ő az én párom”.
Hinni szeretnék, amit látni vélnek. A híreknél jobban érdekli őket a pletyka, a tudásnál a sejtés.