Régebben nem kiabált,
Nem nőtte túl a szobát,
Nem morgott még a világ,
Ennyi szabálytól.
Már nem akarom tudni,
hogy ki csinált ipart a zenéből,
Már nem akarom tudni,
hogy miben hisz, aki a hitért öl.
De azt mondom neked, nézd magad legelőször
Mert lehet, hogy a bűnben mindenkit megelőzöl
És ha úgy látod, hogy minden helyes, amit teszel
Akkor jön majd egy nemzedék, amit a te tetted nevel.
Egy tökéletes világban a lelkünk szépsége alapján ítélnének meg bennünket, tökéletesnek a legkevésbé sem mondható világunkban azonban a csinos nő előnyöket élvez, és általában övé az utolsó szó.
A kapitalizmusnak az a sajátos hibája, hogy egyenlőtlenül részesít a javakban. A szocializmusnak az a sajátos erénye, hogy egyenlően részesít a nyomorban.
Kétség sem fér hozzá, hogy a család és az otthon az, amely által az emberi társadalom legnagyobb erényei születnek, erősödnek és táplálkoznak.
Annak a társadalomnak, amelyben az emberek nem mondhatják el a véleményüket, nincs jövője.
Mai világunk legnagyobb betegsége nem a lepra vagy a tuberkulózis, hanem sokkal inkább az az érzés, hogy senkinek sem kellünk, senki sem törődik velünk, és hogy mindenki által elhagyatottak vagyunk.
Van egy álmom: egy napon felkel majd a nemzet, és megéli, mit jelent valójában, ami a hitvallásában áll.
Van egy álmom, hogy négy kicsi gyermekem egy napon olyan nemzet tagja lesz, ahol nem a bőrszínük, hanem a jellemük alapján ítélik meg őket.
A világ minden létezőjének, jelenségének megvan a maga természetes létezési ciklusa. Keletkezik, megszületik, van, azaz él, és elmúlik. Ez igaz az egészekre és igaz a részekre is. Miért éppen az emberiség lenne kivétel?
Néha úgy érzem, nem illek ebbe a társadalomba, mert itt mindenki olyan kiba*ott képmutató. Mindenki azt mondja, hogy hisz Istenben, de nem követik Isten útját. Mindenki épp az ellenkezőjét csinálja annak, ami Isten lényege.
Mindenféle publikációban jelennek meg idézetek tőlem csak azért, mert én mondtam. Még akkor is, ha nem mondtam igazából semmit. Nem beszéltem a filmjeimről, nem beszéltem az életemről és a világ dolgairól se. A média mégis lehozza, pusztán azért, mert én mondtam. Le merném fogadni, hogy itt ebben a hotelban vagy kint az utcán most is van körülöttünk egy olyan művész, aki sokkal értelmesebb nálunk, de mi soha nem fogjuk meghallgatni őt, mert ő egyetlen moziban sem szerepelt. És ez az, ami igazán fel*asz a kultúránkkal kapcsolatban.
Az emberiség jövője önmagától függ. Neki magának kell látnia, hogy akar-e tovább élni. Önmagától kell aztán megkérdeznie, hogy csupán élni akar, vagy ezen túl megtenni a szükséges erőfeszítést, hogy beteljesedjék a mi lázadó planétánkon is a világegyetem lényegi funkciója: vagyis, hogy isteneket gyártó gépezet legyen.
Kevés az ember, sok az emberszerű lény,
Sötét szobában épp csak dereng a lámpafény.
Az élet szép, csak te, Világ vagy beteg,
megfertőzte valami az embereket.
Szomorú, de fél az, aki szeret,
zokog a bohóc, a macska kihányta az egeret.
Meddig tart egy mesés nyár,
meddig szép egy csodás táj?
Amíg rágja a rozsda a fegyvert,
amíg látja az ember az embert.
De van bennünk egy gonosz báj.
Az a nép, amely többre becsüli kiváltságosságát, mint elveit, hamarosan mindkettőt elveszti.
A világ egy nagy, összefüggő, együttműködő hálózat. Ha nem értjük meg, hogyan működtethető ez a hálózat, akkor menthetetlenül el fogunk tűnni a történelem süllyesztőjében. Ha viszont megértjük, és meg tudjuk erősíteni magunkban humanizmust és az együttműködési készséget, akkor fennmaradhat a kultúránk.