Van egy álmom, hogy négy kicsi gyermekem egy napon olyan nemzet tagja lesz, ahol nem a bőrszínük, hanem a jellemük alapján ítélik meg őket.
A világ minden létezőjének, jelenségének megvan a maga természetes létezési ciklusa. Keletkezik, megszületik, van, azaz él, és elmúlik. Ez igaz az egészekre és igaz a részekre is. Miért éppen az emberiség lenne kivétel?
Néha úgy érzem, nem illek ebbe a társadalomba, mert itt mindenki olyan kiba*ott képmutató. Mindenki azt mondja, hogy hisz Istenben, de nem követik Isten útját. Mindenki épp az ellenkezőjét csinálja annak, ami Isten lényege.
Mindenféle publikációban jelennek meg idézetek tőlem csak azért, mert én mondtam. Még akkor is, ha nem mondtam igazából semmit. Nem beszéltem a filmjeimről, nem beszéltem az életemről és a világ dolgairól se. A média mégis lehozza, pusztán azért, mert én mondtam. Le merném fogadni, hogy itt ebben a hotelban vagy kint az utcán most is van körülöttünk egy olyan művész, aki sokkal értelmesebb nálunk, de mi soha nem fogjuk meghallgatni őt, mert ő egyetlen moziban sem szerepelt. És ez az, ami igazán fel*asz a kultúránkkal kapcsolatban.
Az emberiség jövője önmagától függ. Neki magának kell látnia, hogy akar-e tovább élni. Önmagától kell aztán megkérdeznie, hogy csupán élni akar, vagy ezen túl megtenni a szükséges erőfeszítést, hogy beteljesedjék a mi lázadó planétánkon is a világegyetem lényegi funkciója: vagyis, hogy isteneket gyártó gépezet legyen.
Kevés az ember, sok az emberszerű lény,
Sötét szobában épp csak dereng a lámpafény.
Az élet szép, csak te, Világ vagy beteg,
megfertőzte valami az embereket.
Szomorú, de fél az, aki szeret,
zokog a bohóc, a macska kihányta az egeret.
Meddig tart egy mesés nyár,
meddig szép egy csodás táj?
Amíg rágja a rozsda a fegyvert,
amíg látja az ember az embert.
De van bennünk egy gonosz báj.
Az a nép, amely többre becsüli kiváltságosságát, mint elveit, hamarosan mindkettőt elveszti.
A világ egy nagy, összefüggő, együttműködő hálózat. Ha nem értjük meg, hogyan működtethető ez a hálózat, akkor menthetetlenül el fogunk tűnni a történelem süllyesztőjében. Ha viszont megértjük, és meg tudjuk erősíteni magunkban humanizmust és az együttműködési készséget, akkor fennmaradhat a kultúránk.
Minél nagyobb ereje van egy civilizációnak, annál nagyobb az esély arra, hogy ha nem gondolkodik globálisan, előrelátóan és pozitív módon, akkor idővel elpusztítja saját magát. Márpedig ennek a mai, modern társadalomnak roppant ereje van.
Még egy ellenséges számítógép nélkül is 74%-os esély van rá, hogy az emberiség barbárságba süllyed.
A legjobban engem nem a mai politika bánt, hanem az alap emberi jogok hiánya. Egyenlőséget akarok. Mindenkinek. Minden fajnak, nemnek, mindennek.
Mindaddig, míg nem érzünk rokonszenvet és szeretetet minden élőlénytársunk iránt, nem mondhatjuk, hogy megértettük az erkölcs törvényét.
A ragadozókat megsemmisítettük, rendelhetünk ételt, nem kell félnünk a járványoktól. Semmi sem állíthat meg minket. Csak mi magunkat.
Kegyetlenség, igazságtalanság, intolerancia, elnyomás. Egykor jogunk volt tiltakozni, tetszés szerint gondolkozni. Ma csak cenzorokat és lehallgató berendezéseket látunk, melyek beletörődésre és behódolásra késztetnek. Hogy történhetett? Ki a felelős? Egyesek nyilván felelősebbek, mint mások. Rajtuk majd egyszer számon kérik. Persze igaz, hogy mikor a bűnöst keressük, először tükörbe kell tekintenünk.
A demokrácia értéke azokkal az értékekkel együtt áll vagy bukik, melyeket megtestesít vagy támogat.
Család – mi is ez? Egy származási kapcsolat, szülők, leszármazottak, gyerekek, mint én? Vagy egy szociális szövetség, egy gazdasági egység, ami optimális a gyerekneveléshez, munkamegosztáshoz? Vagy valami egészen más, mondjuk: egy hely a közös emlékeknek? A szeretet nyújtotta menedék? Egy alap, amely biztonságot ad?… Sohasem tudtam egyértelmű válaszra jutni.
Mindegy, hogy az embernek telefonra, vízumra vagy éppen munkára van szüksége. Kik a rokonaid, a barátaid? Ha nem ismersz senkit, akkor rögtön csomagolhatod össze a holmidat. Apánk ezt sohasem értette meg. Amikor hazajött, azt gondolta, hogy tanult, jól beszél angolul, kiismeri magát a szakmájában, és így egy befolyásos hivatalt kap majd. Elfelejtette, hogy ez a társaság itt mennyire összetart.
Mindenütt tömeg. Mindenből sok van, túl sok. Ember, gép, ház, zaj. Túl sok akarat feszül össze, ellentétesek is. Millió ablak mögött mind csinál valamit. Az is, aki semmit. Aki csak unatkozik, vagy henyél. Vagy alszik, pihen, erőt gyűjt. Ők is fogyasztják az oxigént.