Mikor a kiváltságos helyzetű azzal mentegetőzik az elnyomottaknak, hogy hiszen neki is súlyos gondjai vannak, éppen amiatt van gondban, hogyan tarthatná meg kiváltságos helyzetét.
Történelmünk fordulópontjához értünk. Túl sokan tértek a telhetetlenség és a mértéktelen fogyasztás útjára. Az embert immár nem aszerint ítélik meg, amit tesz, hanem aszerint, amije van. Ez nem boldog és biztató üzenet, de igaz.
– mondta Carter 1979 nyarán
A tömegember fogyasztói rutinja áthat a párkapcsolataira: a partnerek rövidülő ciklusokban fogyasztják és dobják el egymást. Az intimitás ennek nyomán addig fogy, mígnem a történelem utáni ember inkább választja a magányt, mint hogy a vágyaiból és a kényelméből bármit is feladjon – végleg elutasítja a társas élet boldogságának lejárt szavatosságú ideáját: a férfi a szorongató valóságból virtuális világokba menekül, a nő a többgenerációs családról való gondoskodásának ösztönét bulvárpletykák fogyasztásába fojtja.
Az igazi harc nem vallásosak és ateisták, nem jobboldaliak és baloldaliak, nem konzervatívok és progresszivisták, nem monarchisták és republikánusok közt zajlik. Soha nem is köztük zajlott. Az igazi harc konformisták és nonkonformisták, zsarnokok és szabadok, vadak és szelídek, sunyik és bátrak, intoleránsak és toleránsak, behódolók és be nem hódolók, önzők és önzetlenek, jelszavakat skandálók és gondolkodók közt zajlik. Az igazi harc mindig emberi minőségek, és soha nem világnézetek közt zajlik. Aki ezt nem érti, elkárhozott.
A nagy hazugság a kereskedelmi televíziózással kapcsolatban az, hogy ingyen van. Pusztán azért, mert nem kell előfizetési díjat fizetni, még nincs ingyen. Valójában sokkal súlyosabb árat szednek, ugyanis a tudatunkkal fizetünk a tartalomért, és a reklámok által hajtják be rajtunk azt a díjat, amibe a műsorok elkészítése kerül. A reklám a döntéseiddel kereskedik. A reklám a tudat gyarmatosítását jelenti. A tudat a huszadik században felfedezett kontinens, amelyet a kor hatalmasságai éppúgy kolonizáltak, ahogy anno Amerikát. Ennek folyamata a modern marketingben ölt testet.
Manapság mindig azt mondják, milyen jó a digitalizáció, mennyit fejlődik a világ. Én azt gondolom, régen sokkal okosabbak voltak az emberek, nagyobb tudás volt a birtokukban. Gyakorlatiasabbak voltak. Ha bármi történik a világban, az az ember fog megélni hosszú távon, aki nem ezek – tehát a kütyük – által él.
Az ember egész életében csak várakozik. Várja, hogy megszülessen, aztán várja, hogy meghaljon. Sorban áll, és vár, hogy vécépapírt vehessen. Sorban áll a bankban, és várja, hogy megkapja a pénzét. Ha pedig nincs pénze, még hosszabb sorokban vár, csak nem a bankban. Várja, hogy alhasson, és várja, hogy felébredjen. Várja, hogy megházasodhasson, aztán várja, hogy elválhasson. Várja, hogy essen az eső, aztán meg hogy elálljon. Várja, hogy ehessen, aztán hogy ehessen újra. Várja, hogy sorra kerüljön egy csapat őrült közt, s közben azon tűnődik, vajon ő is megőrült-e.
Ha megtanulnánk végre leküzdeni a bőrszínnel kapcsolatos kicsinyes különbségtételeket, és ehelyett a szeretetre figyelnénk, amely igaz lényünk belsejéből fakad, akkor sokkal boldogabban élhetnénk.









