587 idézet
Kétségtelenül eljön majd az az idő, amely a föld hozama további fokozásának ellehetetlenülése következtében az emberiséget szaporodása megszüntetésére fogja kényszeríteni, és vagy a természet fog az emberiség segítségére sietni, vagy pedig az emberiség maga fogja a szükséges korlátozást természetesen megfelelőbb eszközökkel keresztülvinni.
Minden világnézetnek csak akkor lehet kilátása a győzelemre, hogyha az új tanok képviseletét és terjesztését széles tömegek vállalják és készek azokért harcolni is.
Nem szabad elfelejteni, hogy az emberi lét legfontosabb célja nem egy államnak, még kevésbé egy kormánynak a fenntartása, hanem a fajfenntartás kell, hogy legyen. Ha tehát ezt fenyegeti veszély, akkor a törvényesség kérdése csak alárendelt szerepet játszik. Ebben az esetben, ha az uralkodó hatalom ezerszer is „törvényes” eszközöket használ tevékenységéhez, az elnyomottak létfenntartási ösztöne legteljesebb jogot ad bármilyen fegyver használatára.
Amint a felekezeti hovatartozás csak nevelés eredménye, és az emberben csak a vallásosság szükséglete jelentkezik élő valóságként, éppen úgy a nagy tömegek politikai gondolkodásmódja is gyakran egészen hihetetlenül kitartó és alapos lelki és szellemi megdolgozás eredménye. E politikai nevelés oroszlánrésze amelyet ebben az esetben a propaganda szóval fejezhetünk ki legtalálóbban a sajtót illeti. Az gondoskodik elsősorban erről a „felvilágosító” munkáról, és ezzel mintegy a felnőttek iskoláját teremti meg.
A szociáldemokrata pártot nagy tömegtüntetések alkalmával mint néző ismertem meg, anélkül azonban, hogy csak a legkisebb betekintést is nyertem volna híveik gondolatvilágába, alapvető
tanaikba. Most egy csapásra megismertem nevelésük eredményeit és „világnézetüket”. Amihez egyébként évtizedekre lett volna szükség, azt én néhány rövid hónap alatt megértettem. Megismertem az erény álarcába rejtőzködő, felebaráti szeretettel övezett pestist, amitől az emberiségnek mielőbb meg kell szabadítania a földet, mert különben a föld szabadul meg az emberiségtől.
A szegény megőrizheti vele született nemes érzületét, a koldus soha.
Az emberiség tönkreteszi a vizet, a levegőt, a földet. Nem is értem, hogyan történhetnek meg ilyen dolgok a XXI. században. Eluralkodik a világon harácsolás és a hálátlanság. Tehetetlenek vagyunk, és az a borzasztó, hogy akarat sincs nagyon az emberekben a helyzet megváltoztatására.
A szocialista tudat fejlődése nyomán ma már maguk a tömegek sürgetik a magasabb, szocialista erkölcsi követelmények határozottabb érvényesítését, a társadalomellenes önzés és magatartás bírálatát és leküzdését, és ha az olyan természetű is, büntetését.
(Kádár János, a Központi Bizottság ünnepi ülésen, a párt megalakulásának 50.évfordulóján, 1968.november, 265.o.)
A sokaság szinte mindenről, de leginkább a boldogságról meggondolatlanul beszél.
Irigység, átok és félelem szomorú tükréből mosolyog az uralkodó fensége – könnyek, szitkok és kétségbeesett jajok szörnyű lakomáin dőzsölnek a dicsőített boldogok, ezektől megrészegednek és úgy támolyognak át az örökkévalóságba, Isten trónja elé.
Mennél több feszültséget, megkötöttséget és leigázottságot teremt a lelkekben korunk pillanatnyi érdeke, annál sürgetőbbé válik az igény, hogy a megkötött lelket fölszabadítsa, és a politikailag megosztott világot az igazság és szépség zászlaja alatt újraegyesítse egy általános érdek, amely a tisztán emberi, a kor minden befolyásától mentes valósághoz fűződik.
Gyúlj ki, égi szikra lángja,
szent öröm, te drága, szép!
Bűvkörödbe, ég leánya,
ittas szívünk vágyva lép.
Újra fonjuk szent kötésed,
mit szokásunk szétszabott,
egy-testvér lesz minden ember,
hol te szárnyad nyugtatod.
Úgy gondolom, hogy a bulvár egy nagyon sötét civilizációs defektus. A kultúránk betegségének egyik súlyos tünete.
Sok mindenért tudok lelkesedni, Magyarországon azonban erre kevés alkalmam adódik – olyan súlyos a kulturális válság, hogy ténylegesen alig van mit dicsérni. Egy kezemen meg tudom számolni azokat a nyilvános szereplőket, akiket ebben az országban méltatni lehet – csakhogy erről nem én tehetek.
Azért kerülnek emberek az utcára, mert ma már nem társadalmakban élünk, hanem tömegben. Egy társadalomban senki nem kerül az utcára, mert a közösség megtartja az egyént. Csakhogy az emberiségnek ma már nincs saját lelke – de talán pontosabb, ha úgy mondom, hogy forma- és marketingtervezett, tömeggyártott lelke van. Abban a folyamatban, ahol az embert tömeggyártják, emberi törmelék, hulladék képződik. És emellett az emberi hulladék mellett már nincs senki, aki utánanyúl, ha zuhan – ugyan ki szeret a szemétben turkálni?
Ha a kisembernek adsz nagyon-nagyon sok pénzt, akkor az történik vele, ami Móricz Zsigmond novellájában Kis Jánossal: halálra eszi magát. A tömegtől nem telik többre, és ez nem véletlen, hisz annyit nélkülözött, hogy ha van mit ennie, akkor azt mind meg is kell zabálnia.
A társadalom termeli a vallást, egy visszájára fordított világtudatot, mert maga is visszájára fordított világ. A vallás ennek a világnak általános elmélete, enciklopédikus összefoglalása, népszerű formába öntött logikája, spiritualista becsületügye, lelkesedése, erkölcsi szentesítése, ünnepélyes kiegészítése, általános vigasztaló és igazoló alapja. A vallás az emberi lényeg fantasztikus megvalósulása, mert az emberi lényegnek nincs igazi valósága. A vallás elleni küzdelem tehát közvetve küzdelem ama világ ellen, amelynek szellemi aromája a vallás.
A tudat (…) társadalmi termék, és az is marad, ameddig emberek egyáltalában léteznek.
