Ha egyik kezeddel Isten kezét fogod, másikkal gyermekedét, nincs határa annak, hogy gyermeked milyen messzire juthat!
– Állandóan azt hajtod, hogy nem szeretem a gyermekemet.
– Szereted, nem mondom, de ahogy neked jó. Olyannak szeresd, amilyen! Ez a nehéz.
Kétség sincs afelől, hogy séfnek lenni rohadt kemény munka, ugyanakkor hihetetlenül kifizetődő is. Szerintem annyi a lényeg, hogy hagyd a gyerekeidnek, hogy megtalálják a saját útjukat. Ha pedig történetesen a séf szakma teszi boldoggá őket, és neked van tapasztalatod benne, akkor miért ne segítenél nekik?
Az élet előrehalad és nem hátrafelé. A láncreakció a továbbadásról szól, és nem a visszaadásról. Amit a szülők a gyerekeiknek adnak, azt az utódok kapják meg. Sem a gyerek, sem a szeretet nem takarékbetétkönyv módjára működik. Amit adok, azt jó szívvel és viszonzási igény nélkül kell adnom, és akkor nem fog fájni, ha kiderül, hogy nem jár kamat.
Szüleinket számtalan dologért hibáztatjuk: nem megfelelő önbecsülésünkért, szerelmi problémáinkért, vagy akár azért is, hogy szeretjük a hagymát. Mígnem egy idő után rádöbbenünk, hogy ők is emberek, és ez a tény minden siránkozásunk ellenére sem fog megváltozni. Végül is, ők megtették, amit megtehettek.
Az anyaság emberibbé teszi az embert, és minden leredukálódik a legszükségesebbekre.
Ha anya vagy, gondolatban sosem lehetsz igazán egyedül. Anyaként mindenre duplán kell gondolnod, egyszer magadra, egyszer pedig a gyermekedre.
Anyának lenni azt jelenti, hogy a természet lehetőséget adott számodra ahhoz, hogy egy másik életet önmagad részeként tapasztalj meg. Ha képes vagy egy gyermek anyja lenni, terjeszd ki ezt a hajlandóságot, hogy az egész világ anyja legyél.
Ki gyermeket nevel, az a hon iránt szent kötelességet teljesít.
Nem könnyű tudomásul venni, amikor a gyerekünk elkezd lesajnálni bennünket. Felhúzott szemöldökkel, udvarias, elnéző mosollyal kezdődik. Ez is úgy kamaszkor táján jelentkezik, amikor megreccsennek a szülői puha diktatúra eresztékei, és egyszer csak kiderül, hogy már nem vagyunk istenek a gyerekeink szemében.
Nálunk a családban az a szabály, hogy minden csibészség megbocsátható, ha a gyerek őszintén bevallja, mert a bajban csak úgy tudunk segíteni.
Az a szeretet, amit a szülők éreznek a gyerekeik iránt, különleges. Mindenki más esetében van egy pillanat, amikor elkezdjük megszeretni – de a gyermekünkkel más a helyzet. Őt már akkor is szerettük, amikor még nem is létezett. Minden anyát és apát sokkol, hogy amikor gyerekük lesz, milyen elsöprő erővel önti el őket az érzelmek árja, szinte ledönti őket a lábukról. Felfoghatatlan, mert semmivel sem lehet összehasonlítani. Olyasmi, mint megpróbálni leírni valakinek, aki az életét egy sötét szobában töltötte, hogy milyen érzés a homok a lábujjak között, vagy egy hópehely a nyelvünkön. Szárnyakat bont tőle a lélek.
Szülőnek lenni olyan érzés, mintha az ember egy túl kicsi takaró lenne. Akárhogy is próbál mindenkit bebugyolálni, valaki mindig fázik.
Mert ez a szülő feladata: vállnak lenni, ahová a gyerekek kiskorukban felülhetnek, hogy lássák a világot, nagyobb korukban felállhatnak, hogy elérjék a felhőket, olykor-olykor pedig rátámaszkodhatnak, ha elbizonytalanodnak. Bíznak bennünk, míg minket összetör a felelősség, mert még nem jöttek rá, hogy fogalmunk sincs, mit művelünk.
Az unokámat arra szeretném megtanítani, amire engem édesapám és édesanyám: az emberek szeretetére, a toleranciára, a barátságra, a küzdeni tudásra, a nyitott szemű és lelkű érdeklődésre és a jókedv megőrzésére.
A gyerekek hatalmas ösztönzést és hajtóerőt jelentenek a szülők életében arra, hogy saját magukat, egymást és magát az életet megértsék. Sajnos az ember sok mindent a gyerekek kárán tanul meg.
Ne várd el, hogy a gyerekeid tiszteljenek téged! A szeretet és barátság kötelékét kell kiépítenetek, nem pedig a tiszteletét és az uralkodásét.
A gyermekvállalás szépsége abban rejlik, hogy törődünk velük, gondozzuk, támogatjuk őket, és meglátjuk mi lesz belőlük. Nem kell „nevelned” őket, mert az azt jelentené, hogy le van szögezve a végeredmény.
Tudod mire jöttem rá, mi a nagyszerű dolog abban, ha az ember terhes? Olyasvalami, amit el sem tudtam volna képzelni. Hogy az ember soha nincs egyedül. Amikor van bensődben egy gyerek, soha többé nem vagy egyedül. Ő egy valóságos személy.
A gyerekek iránti szeretetünkben benne van, hogy el fogjuk veszíteni őket.