Amikor gyerekei vannak az embernek, fontos, hogy milyen példát látnak.
Szülőség idézetek
Tudnod kell, hogy mennyire szeretlek… olyan értelmet adtál életemnek, amit nem is várhattam. És ezt senki nem veszi el tőlem.
Nem azért szeretünk valamit, mert szeretetre méltó, hanem azért szeretetre méltó, mert szeretjük. A szülők így szeretik gyereküket, mielőtt még ismernék, mielőtt az szeretné őket, és bármi történjék, és bármivé váljék is.
Ha fiúkat nevel az ember, akkor tudja, hogy a srácok mennyire szeretnek ökörködni.
Természetes, hogy a szülők azt akarják, hogy gyermekeik jó sorban éljenek, de amikor egy anya és apa csak akkor mutatja ki a szeretetét, és csak akkor nyújt támogatást, ha a gyermeke sikeres, az is a bántalmazás egy fajtája.
Mindegy, mekkorák a gyerekeim, az anyai féltés, óvás, aggódás halálomig társam lesz.
Gyermekgyilkos mindannyi szülő:
nem-lévőt létbe rántott
és meghal, aki e világra kijő.
Az anyák azért szeretik az apáknál jobban a gyermekeket, mert úgy látják, a gyerek nagyobb részben az ő tevékenységük eredménye.
Nem kiverni, kiszeretni kell a gyerekekből a rosszaságot.
Szülőként muszáj tudnia mindenkinek, hogy mi a valódi érzelmi helyzet abban a lakásban, amelyhez mindenki táskájában ott a lakáskulcs.
Egy szülőnek (…) teherbírónak kell lennie, akkor is, ha azt érzi, ehhez már se kedve, se ideje, sőt legszívesebben (ha lehetne varázsolni) visszacsinálná az egészet.
A határok kijelölése és ezen keretek fenntartása a szülő feladata. A gyerek feladata pedig az, hogy ezeket megpróbálja átlépni, hogy kísérletezik az érzelmeivel és a lehetőségeivel, miközben érzi azt is, hogy a szülei tartják a kontrollt, és nem engedik ki a kezükből a gyeplőt.
Az a szülő, aki elhiteti önmagával, hogy a világ nem változott, valójában vakká és süketté teszi magát a gyereke felé, aki érzékelve ezt az ellenállást, egyre kevesebbet fog kommunikálni otthon, jóllehet egyre kevésbé érzi magát komfortosan a saját életében.
A szülő és gyermek kapcsolat minden későbbi emberi kontaktus alapmintája.
Ha egyik kezeddel Isten kezét fogod, másikkal gyermekedét, nincs határa annak, hogy gyermeked milyen messzire juthat!
– Állandóan azt hajtod, hogy nem szeretem a gyermekemet.
– Szereted, nem mondom, de ahogy neked jó. Olyannak szeresd, amilyen! Ez a nehéz.
Kétség sincs afelől, hogy séfnek lenni rohadt kemény munka, ugyanakkor hihetetlenül kifizetődő is. Szerintem annyi a lényeg, hogy hagyd a gyerekeidnek, hogy megtalálják a saját útjukat. Ha pedig történetesen a séf szakma teszi boldoggá őket, és neked van tapasztalatod benne, akkor miért ne segítenél nekik?
Az élet előrehalad és nem hátrafelé. A láncreakció a továbbadásról szól, és nem a visszaadásról. Amit a szülők a gyerekeiknek adnak, azt az utódok kapják meg. Sem a gyerek, sem a szeretet nem takarékbetétkönyv módjára működik. Amit adok, azt jó szívvel és viszonzási igény nélkül kell adnom, és akkor nem fog fájni, ha kiderül, hogy nem jár kamat.
Szüleinket számtalan dologért hibáztatjuk: nem megfelelő önbecsülésünkért, szerelmi problémáinkért, vagy akár azért is, hogy szeretjük a hagymát. Mígnem egy idő után rádöbbenünk, hogy ők is emberek, és ez a tény minden siránkozásunk ellenére sem fog megváltozni. Végül is, ők megtették, amit megtehettek.
Az anyaság emberibbé teszi az embert, és minden leredukálódik a legszükségesebbekre.
