Ne legyünk tökéletes anyák, nem is tudunk azok lenni, ne szorongjunk, ne görcsöljünk ezen. Éljünk úgy, mintha többé-kevésbé normális emberek lennénk. Az élet nehéz, és együtt küzdjük magunkat végig ezen a gyerekeinkkel. Nem tökéletesnek, nem zseniálisnak kell lenni. Amikor lehet, jelen kell lenni. Kongruensnek, önmagammal azonosnak kell lenni.
A legfontosabb, amit egy apa tehet a gyermekeiért, hogy szereti az anyjukat.
Olyan felnőtt légy, akire szükséged lett volna gyerekként.
Ha gyereked van, mindig többet aggódsz, ami nem túl jó, de normális. Mivel a fiunk időnként gokartozik, és én sok mindent látok, tudom, mi jelenti a veszélyt. A gyerekek nem ilyenek, őket nem érdekli, te viszont automatikusan aggódni kezdesz. Ma már tudom, hogy anya és apa miért féltettek annyira. Megérted ezeket a dolgokat, amikről korábban csak hallottál, és csodálkoztál rajta, hogy miért aggodalmaskodtak.
Anya csak Nő lehet. Ez az ő kiváltsága. Az ő hivatása. A legszebb és legnehezebb. A legnehezebb, hiszen olyan hivatás, amely sosem ad szabadságot, soha nem enged pihenőt, állandó figyelmet, szeretetet, odaadást kér, vár, követel. Ám mégis szép. Mert csak ő ismeri a titkot. Az anyai szív titkát. Hogy miként válik egy új élet önálló emberré.
A tehetség nagy kincs. A szokásosnál is nagyobb felelősséget jelent egy-egy kiemelkedő képességű gyermek nevelése. A szülőknek hitük mellett szeretetükre, a gyermek igényeinek megértésére és türelemre van szükségük, hogy ne csak csodagyereket, hanem gyerekcsodát is lássanak gyermekükben.
A szülőknek szerintem az a dolguk, hogy megtalálják az egyensúlyt az egészséges biztatás, a tehetség felkarolása, illetve a személyiséget kórosan romboló produkáltatás, sztárolás között.
A becsületes ember nem rakhat könnyelműen tojásokat, nem hagyhatja fészekalját a véletlenre, mint a madár, nem bízhatja magát mások aratására.
Gyermekeink értékes, Istentől származó ajándékok, s ha valami baj van, egyszerűen kötelességünk melléjük állni, és megtenni mindent, amit csak tudunk.
Furcsa, ha van egy élő művünk, egy szörnyű mutáns verziója önmagunknak, aki szabadon rohangál és mindent tönkretesz. Vajon a szülők is így éreznek?
Néztem, hogy játszik a géppel, s egyszerre minden megvilágosodott. A Terminátor sohasem áll le, sosem hagyja magára, sohasem fogja bántani. Nem kiabál vele, nem rúg be és nem veri meg. Nem mondja, hogy nincs ideje foglalkozni vele. Mindig vele marad, és ha kell, meg is hal érte. Pótapák jöttek-mentek az évek folyamán, és csak ez a lény, ez a gép az egyetlen, aki megállja a helyét.
Felhőtlen gyerekkoromat a szüleimen túl az engem sok mindenben leköröző bátyámnak köszönhetem. Ahogy azt az elhatározást is (…), hogy ha egyszer lesz gyerekem, és ha a sors nem gátol ebben, akkor nem egy lesz, hanem legalább kettő. Mert a testvér az jó.
Ha a szülő üzleti befektetésnek tekinti a gyereknevelést, a legnagyobb mértékben pórul jár. Ha úgy gondolja, hogy minél több gyereket nevel, mint a malacnevelésből, meglesz idővel az a haszna, hogy mikorra erői elmúlnak s maga szorul eltartásra, akkor a gyermekek… Vagy pláne, hogy a gyermekei erőtartalékát akarja a maga céljaira felhasználni, ha majd megnőnek? Vagy csak az is, ha bármiképpen, nemcsak üzletileg, tehát nem pénzben kifejezhető módon, de érzelmileg akar hasznot, például ideái tovább plántálásában, vágyálmainak kiélésében – akkor is a legnagyobb mértékben pórul jár. (…) A gyerek mindennap kifizeti saját magát. A szülő egy főkönyvi lapot tart a gyermeke számára: egyik oldalon beírja, amit ráköltött s amit rápazarolt, a másik oldalon felrója, mit vár ezért viszonzásul. Az én tanácsom az, s én amennyire emberileg lehetséges, ezt végre is hajtottam: a szülő mindennap zárja le a számadást, írja be egyenlegül, hogy: van gyermeke. Ez az öröm mindent ki kell, hogy fizessen.
Drága gyermekem, gondoskodom rólad, védelmezlek, amíg fel nem nősz, aztán hagylak szabadon szárnyalni. A szeretetem azonban örökre megmarad.
Fogalmam sem volt arról, hogy én is érezhetek ilyen mélyen, hogy egy gyermek az imádság derűjét adhatja, hogy az apaság megújítja szívemet.
Az, aki szorgalomra szoktatja gyermekeit, jobban gondoskodik róluk, mintha vagyont adna kezükbe.
A kiegészítő erkölcstan és morális irányítás anyámnál maradt: a szennyet nem tűrő magatartás elengedhetetlenségét és a gyalázatot élete árán sem vállaló meg nem alkuvás fontosságát tőle tanultam.
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak. Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása; Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.
Értékesebb örökséget nem hagyhat gyermekeire a szülő, mint ha mindennap áldoz rájuk pár percet.
Annyira szeretem anyát! Nem érdekel, hogy nyálasan hangzik. A következő születésnapomon szerintem én fogok ajándékot venni neki. Szerintem ez lenne a jó szokás. A gyerek kapjon mindenkitől ajándékot, de az anyukáját ő lepje meg ajándékkal, mert az anyukája is ott volt, amikor megszületett.
