Ha a Down-szindróma vagy a csonttörékenység miatt el lehet vetetni egy gyereket, mi történik, ha már a kinézet és az érzelmi intelligencia is látható lesz a magzati korban? Mi van azokkal a szülőkkel, akik fiút akarnak, de kiderül, csak lányuk lesz? Hol vannak az elfogadás vagy az elutasítás határai?
Az a szülő, akinek házasságából hiányzik az egyetértés és a szeretet, és a gyermekkel való kapcsolatában keres pótkielégülést, sokkal kevésbé fogja azt megtalálni, mint az a szülő, aki elégedett a házasságával. […] Az egyetlen szerep, amelyet a gyermek kielégítően és szívesen tölthet be a szülő életében, a gyermek szerepe. Arra már nem képes, hogy ezenfelül még olyasmiért is kárpótolja a szülőt, ami életének más területeiről hiányzik.
Kétségtelen, hogy a szülőknek sokat segít, ha a gyermek tüneteit a saját problémáik és konfliktusaik fényében veszik szemügyre. Szülői kötelesség ezt megtenni. Ebben a tekintetben addig terjed a felelősségük, ha hatalmukban áll, hogy úgy alakítsák a saját életüket, hogy a gyerek ne legyen annak kárvallottja. Általában rendkívül kevéssé hangsúlyozzák, milyen fontos a gyermek számára szülei életvezetése, mivel a gyermekre a tények, és nem a szavak hatnak. Ezért kell a szülőknek mindig tudatosítaniuk magukban, hogy adott esetben ők maguk a gyermek neurózisának első és legfőbb forrásai.
Meglepő látni, ahogy egy fiatal nőből pár perccel a szülés után azonnal édesanya válik.












