A szeretet mindenekelőtt a csendben való figyelem. Szeretni azt jelenti, hogy figyelsz.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
A legfontosabb energia az együttérzés. Legyen erős kívánságunk az, hogy minden lény legyen boldog, és kerülje el a szenvedést. A látásmód pedig legyen az, hogy mindannyian buddhák, csak még nem jöttek rá. Az egész az együttérzésen alapul, nincsenek speciális energiák. Egyszerűen, csak a mások felé irányuló szeretet.
Nem érthetjük meg a másik ember problémáját, ha nincs bennünk szeretet. Együttérzés nem létezik szeretet nélkül.
Egymást szeretni annyi, mint gyűlölni a közös ellenséget.
Amíg szeretünk, elnézünk mindent: a szépnek, ha szörnyeteg, okosnak, ha rút.
Ahol nagy a szeretet, ott mindig történnek csodák.
A születésnap a szeretet megnyilvánulásának egy pillanata.
Az erkölcsi nagyság az, ha rátalálunk arra, amit igazán szeretünk. Arra az egyetlen dologra, ami mindennél többet jelent nekünk a világon. És, hogy megtartsuk, harcolunk érte, kockáztatunk, mindent mögé helyezünk. Az életünket, mindent. Megesik, hogy nem tiszta eszközökkel harcolunk, de valójában nem számít, mert a szívünk mélyén tudjuk, hogy megérte. Ebben rejlik az erkölcsi nagyság.
Minden másnál többre becsüld az irántad tanúsított szeretetet, ami túléli azt az időt, amikor az aranyad és az egészséged már eltűnt!














