Nem illik szeretni azt, akit szégyellenénk házastársul kívánni.
Szerelem idézetek
631 idézet
Kapcsolódó személyek és kategóriák
A szerelemben a tapasztalat mit sem ér. Ott a vérmérséklet és a jellem az úr. Amikor fagyos a szívünk, másnak kitűnő tanácsokat adunk. De nevetünk azokon a tanácsokon, amelyeket más ad nekünk, amikor mi lángolunk, ő pedig kigyógyult már.
Könnyű az értelemnek tanácsokat adni, de nehezen hallgat rájuk a szív: a szerelemnek nincs földrajza, tehát nem ismeri a határokat. Köthetsz rá súlyokat, hogy lesüllyedjen a fenekére; fölszáll és felszínre bukkan, s ez nem is lehet másképp; minden szerelem, mely elfér az emberben, szép és természetes, tehát csak a képmutatók mernek valakit hibáztatni azért, hogy mit szeret, vagy az érzelmi analfabéták, vagy azok az aggályoskodó irigyek, akik semmit se tudnak biztosan, s a nyílról, mely az ég felé mutat, azt hiszik, hogy a pokolba vezet.
A szerelem metafórával kezdődik. Azaz: a szerelem akkor kezdődik, amikor a nő bevési első szavát költői emlékezetünkbe.
Az emberek inkább a visszaérkezésről álmodnak, nem pedig az elindulásról. Te pedig egyszer visszajöhetsz majd. Ha ez csak egy fény felvillanása volt, mint amikor egy csillag felrobban, akkor, ha visszatérsz, nem találsz semmit. De láttál egy felvillanó fényt. És ez már megérte.
A köteléket, ami egymáshoz fűz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. És nem számít, mennyivel különlegesebb, gyönyörűbb, okosabb vagy tökéletesebb nálam, ő is ugyanolyan visszavonhatatlanul megváltozott, mint én. Ahogy én mindörökre őhozzá tartozom, ugyanúgy ő is mindig az enyém lesz.
Mindennap írj nekem két-három sort, olyan lesz, meglátod, mint egy telefonbeszélgetés, és így nem szakadunk el egymástól, mert örökre a feleségem vagy. Egymástól távol is együtt leszünk, ugyanúgy éljük majd a napokat, noha nem ugyanazt fogjuk látni magunk körül. (…) Az én otthonom a szívedben, az én forrásom a szemedben van!
Egy kézfogás még, – töröld eskünket
s ha találkoznak sorsunk útjai,
ne árulja el se szó, se tekintet,
hogy a volt vágyból maradt valami.
A gyertyaláng: érzés. Különös érzés. Egy végtelenül kellemes érzés. Az alvó Kedves érzése. Aki itt alszik. Nem, nem melletted, hanem benned. Őt érzed. Halk szuszogását, finom szívverését, angyalian nyugodt arcát, selymes bőrét. Látod Őt a lelkedben, érzed Őt dobogó szívedben, álmait Vele álmodod, érzéseit Vele érzed. Ott lobog benned, ott lobogtok egymásban. Benne vagy, Vele vagy. Benned van, veled van. A megnyugtató, végtelen ölelésben. Itt, a gyertyafényben.
Majd jött a sóhaj mély, heves foka,
Lopták mohón egymás tekintetét,
Kigyúlt az arc, bár semmi indoka.
De bárhogy színlel, épp a bús homály
Árulja el, mint a fekete ég
A zivatart. Hangot sem ejt a száj.
Nem a szerelmet kell vaknak festeni, hanem az önhittséget.
Kiválasztottnak lenni olyan, mintha szerelmes lennél. Senki sem tudja megmondani rólad, csak te tudod. Az egész lényed, tetőtől talpig.
A bőrödet sok minden melegítheti, de a lelket csak egyvalami. Egy másik lélek. A másik. És ha lelked megtalálja párját, akkor bújik hozzá, reggeltől estig, estétől reggelig. És melegíti. Akkor is, ha bőrödön a hideg szél fut végig. És ennél kellemesebb meleg nem létezik. Az Ő lelke.
Vágytál, hogy szívből szeress, és szívből szeressenek. Vágytál rá, hívtad, kerested. Ott volt minden ébredésedben, minden elszenderedésben, minden napodban, minden pillanatodban. Álmodban. És most itt áll előtted. A valóságban.
A szerelemhez való tehetség olyan, mint a többi tehetség. Akármekkora, áldás nélkül nem nyilatkozik meg.