Az emberek nem hisznek az ingyentanács hatékonyságában.
Borisz Leonyidovics Paszternak
1890. február 10. – 1960. május 30.
orosz költő, esszéíró, műfordító, író
Borisz Leonyidovics Paszternak idézetei mély érzelmeket és filozofikus gondolatokat közvetítenek szerelemről, életről és emberi sorsokról. Írásai finom líraisággal mutatják meg az emberi lélek összetettségét, és maradandó hatást gyakorolnak az olvasóra.
A szerelemhez való tehetség olyan, mint a többi tehetség. Akármekkora, áldás nélkül nem nyilatkozik meg.
Csak a köznapi csodálatos, ha hozzáér a géniusz keze.
A tehetség a legmagasabb, a legtágabb értelemben véve az élet ajándéka.
Az embert évszázadokon át nem a pálca emelte az állat fölébe és ragadta a magasba, hanem a zene: a fegyvertelen igazság ellenállhatatlan ereje, példájának vonzása.
A zene az örökkévalóság idejében jár, mint az élet a regényekben, míg szól. De alighogy elhallgat, a botrány érzése fogja el az embert, mintha leöntötték volna hideg vízzel, vagy öltözetlenül lepték volna meg.
Az akarat és célszerűség mind a tökéletesedő alkalmazkodás következménye. A mimikri, az utánzó- és védekezőszín. A legjobban alkalmazkodók életben maradása az, hogy az az út, amelyet a természetes kiválasztódás épít, talán maga az öntudat kialakulásának és születésének útja.
A történelmet senki se csinálja, a történelem láthatatlan, ahogy a fű növését se lehet látni.
Aki tud valamit, annak mindenütt van becsülete.
Ahhoz a helyzethez képest kell becsületesen és természetesen viselkedni, amibe az élet viszi az embert.
A marxizmus kézzelfogható dolgokkal foglalkozó tudomány, a valóságról szóló tanítás, egy történelmi helyzet filozófiája.
A történelem a második világmindenség, amelyet az emberiség alkotott, válaszul a halál jelenségére, az idő és az emlékezet jelenségének segítségével.
Élni annyi, mint törekedni előre, magasabbra, a tökéletesség felé, és el is érni.
Jó, ha valaki megcsalja várakozásunkat, eltér az előre kialakított képtől. Egy ember típusba sorolása a vége az embernek, az elítélése. Hogyha nincs hová besorolni, ha nem mintapéldány, már a fele meg is van annak, amit kívánhatunk tőle. Nem rabja önmagának, a halhatatlanság egy szemerjét már megszerezte.
Míg a dolgok rendje lehetővé tette, hogy a jómódúak a szűkölködők számlájára hóbortoskodjanak és különcködjenek, milyen könnyű is volt az egyéniség jelének és eredetiségének tekinteni a hóbortjukat és a tétlenséghez való jogot, amelyet a kisebbség élvezett, míg a többség szenvedett! De mihelyt az alsóbb rétegek felemelkedtek, a felsőket pedig megfosztották kiváltságaiktól, milyen gyorsan átvedlettek mind, milyen könnyű szívvel váltak meg az önálló gondolattól, amely, úgy látszik, egyiküknek se volt.