Egy rózsaszínkék titkos alkonyatban
kettőnkön át egy csöndes szikra pattan,
mint búcsuterhes hosszu zokogás;
s majd jön egy angyal, a kaput kinyitja,
s a párás tükröt, elhalt lobogást
hű kézzel és ragyogva megujitja.
Bármily ritka is az igazi szerelem, még mindig nem olyan ritka, mint az igazi barátság.
Ellenállhatatlan varázs van abban, ha másnak a lelkében a magunkéval találkozunk.
Az sz betűs szót kimondani kábé annyi, mint kivégezni saját magadat. Keresztülgyalogolni önmagadon. Megadni magad. Kiadni magad totálisan. Védtelenné válni. Elveszíteni önmagadat. Dalban elmondani az egészen más. De belemondani a másik szemébe?
A szerelem az szerelem. Nincs mit megfejteni rajta, mert úgysem lehet megfejteni. Engeded, hogy megtörténjen, ennyi.
A szerelem ritkább, mint az igazi tehetség. A barátság pedig még ritkább, mint a szerelem.
Jellemző rám, távol tartok én mindent és mindenkit. A férfi, aki ott volt és feleségül akart venni, ő nem kellett, elhagytam. Ugyanakkor annak, akivel sose találkozhatok, neki odaadnám a teljes szívem. Így szép. Veszélytelen.
A mesebeli királyfi
Sohasem tűnt fel,
És akkor te megérkeztél.
Visszaadtad hitem
Versek és virágok nélkül,
Hiánnyal és hibákkal,
De egyenesen állva,
És ott van valami,
Valami benned, valami kettőnk között,
Ami nem hagy nyugodni.
Nem kellenek a nagy szavak, hallom minden sóhajod, elárul minden szívverés.
Most sokáig nem látlak, tudod,
pedig nem vehetem le rólad a szemem,
lepedőm markolja sóhajod,
csak Te mondod így ki a nevem.
A szerelem húsvéti dolog, szenvedéssel és hozsannával; a két szerelmes olyan, mint két piros tojás. Csakhogy nem mint a valódiak, hanem csalóka és bolond piros tojások, mert ha folyton koccannak és ütődnek is egymáshoz, nem törnek el. Mihelyt azonban valaki más megfogja az egyiket, akkor a másik összetörik.
Van a szerelem… A szerelem, amely nem évszakfüggő. Nem tavasszal érkezik, hanem egy találkozással. Akkor, amikor találkozol azzal, akivel minden együtt töltött pillanat csoda. Olyan csoda, amit sok ember talán soha nem él át. A csoda, hogy ott ülsz mellette, hogy foghatod a kezét, hogy rád mosolyog, igen, neked adja mosolyát.
Van, hogy csak egy pillanatot kapsz… Ami megérint. Egy mosolyt, egy kedves szót, egy ölelést. Aztán a pillanat elillan. Te pedig szomorúan nézel utána, és nem érted, miért… Miért csak ennyit kaptál? Aztán lassan kezded megérteni. Azért kaptad, hogy újabb erőd legyen. Hogy amikor már majdnem feladtad álmaidat, megérezd, hogy mire vágysz. Hogy ne érd be kevesebbel. Hogy újra átérezd, milyen az Igazi Pillanat. És várd tovább. Kitartóan. Mert eljön az a pillanat is. Ami örökké tart.
Ó, te elragadtató szerelem te! a-
mely Éva csábítója volt, ugyan-
illyen szerelmet érezett az a
kigyócska.
