Eltűnődtem azon, hogy a férfiakat valóban képes-e a szépség annyira elvakítani, hogy megtiszteltetésnek érzik, ha az életüket egy démonnal élhetik le, feltéve, hogy az a démon elég szép.
A tiszta lélek, a szerénység, a helyes elvek sosem kísérői a szépségnek.
Az, hogy jól nézel ki, nem biztos, hogy azt jelenti, hogy jól is érzed magad. A halottak is mindig jól néznek ki a koporsójukban.
Ha szeretetet érzek
A szívedben,
Miként láthatok csúfságot
Az arcodon?
Tulajdonképpen minden szép, amire szeretettel nézünk.
Vajon nincs-e mindenkor igaza a szépségnek? És mentsége is, az égvilágon mindenre?
Egész ifjúságom hosszú öngyilkosság volt. Igyekeztem készakarva nem tetszeni, attól való féltemben, hogy amúgy sem tetszem.
Semmi sem ápolja úgy a szépséget, mint a boldogság.
Minden szépség annyit ér csak,
Mire becsüli magát,
Ne add magad egy világért,
S többet érsz, mint egy világ.
A szépség az örökkévalóság, mely önmagát tükörben szemléli.
De ti vagytok az örökkévalóság, és ti vagytok a tükör is.
A tűzben az az érdekes, hogy alattomos – lopakodik, nyalakodik, aztán a válla fölött hátranéz, és kiröhög. És gyönyörű is, a rohadt életbe. Mint a naplemente, ahogy vörösbe borít mindent maga körül.
A szépet látjuk, de még szebb, amit értünk is, a legszebb viszont az, amit fel sem foghatunk.
A szépség nem árulás, aminek te képzeled, inkább ismeretlen föld, hol ezer végzetes baklövést követhetünk el. Sötétlő és közömbös erdő, hol nincs jelzőtáblája a jónak és a rossznak.
Ha valaki szomorú, szép sem lehet. A gondolatai is megszépítik vagy elcsúfítják az embert.
A szépségre nem lehet törekedni, mert az mindig egy másik, gyakran közönséges törekvésnek a mellékterméke.
Nem azt szeretjük, ami a legszebb, hanem azt, ami a legnemesebb gondolatokat ébreszti bennünk.