Az arc, amely korábban egy volt a sok közül, a lélek által egyetlenné válik. (…) Mindenki láthatja, de csak egy veszi észre az arcot. Csak egyvalaki látja meg benne maradéktalanul a lelket.
A szépség talán a szeretet fizikai megnyilvánulása.
A Szép magasztosabb, mint a Jó; a szép magában foglalja a jót.
Nincs szebb dolog a világon, mint a holdfényben fürdő végtelen tenger és a némán ragyogó csillagokkal teleszórt mélységes égbolt.
Kertet építeni annyi, mint egy mások számára is látható, érzékelhető, élvezhető szép világot, egy kápráztató életegyüttest megteremteni. Aki kertet alkot, az szépséget, maradandóságot teremt.
A világ valóban csupa veszedelem, és sok a sötét hely; de sok minden akad, ami szép, s bár a szépség ma mindenütt szomorúsággal keveredik, attól a szép még csak szebb lesz.
Még ha rossznak is ígérkezik egy kezdődő nap, javítani lehet rajta reggeli szépségápolással és az öltözék gondos megválogatásával.
Hogy szép volt, azt sosem vettem észre. Azért sírok, mert amikor fölém borulva rám vetette pillantását, láttam, hogyan tükröződik szemének mélyén az én szépségem.
Nincs szebb a vitorlázó hajónál, a vágtató paripánál, a táncoló nőnél.
Megint elnevette magát. A nevetéstől megváltozott az arca, és rádöbbentem, hogy gyönyörű. Elfordultam, mert nem akartam benne mást látni, mint szörnyeteget. Veszedelmes szörnyeteget.
A nő olyan, mint egy költői hasonlat – ha szép, az sem baj, hogy semmi értelme.
Ahogy itt jár-kél, szép, miként
A csillagtüzes éjszaka.
Fénybe árnyat és árnyba fényt
Szűr arca, szeme, mosolya;
Oly szelíden ragyog felénk,
Ahogy a vad nappal soha.
A világ szépsége elkábította. Ezenkívül talán nem is számít semmi.
A szép magában foglalja a pillanatnyi lét és az örökkévalóság egységét.
Nem az arcod tetszik, hanem a kifejezés, ami rajta ül. Nem a hangod, hanem amit mondasz. Nem az, ahogy kinézel ebben a testben, hanem az, amit teszel vele. Te vagy gyönyörű.
Egy sereg fotót kéne csinálnom. Rólatok, ahogy folydogáltok. A partról, ahogy marha szép. A szikláról, ahogy ott áll a hullámverésben és rezzenetlen. A virágokról, ahogy sokfélék. A hullámokról, ahogy riszálnak.
A szépség, az igazi szépség ott végződik, ahol az értelmes ábrázat kezdődik.
A fény ugyanolyan bántó volt, mint előbb, s körülfolyta vonásait. Rémítően gyönyörű lett tőle, mint egy bukott angyal.