A szakítás nem törvényszerű, de ha eljön az a pillanat, hogy fel kell állnod, akkor állj fel, és hagyd a másikat is elmenni. (…) Mert hát azzal, hogy csak szenvedsz és megerőszakolod magad, csak szenvedést és erőszakot teremtesz mindenkinek az életében.
Amikor két ember szakít, általában mindent megtesznek azért, hogy a másiknak fájdalmat okozzanak. Nem testileg, inkább lelkileg. S a szív gyötrésében hihetetlen találékonyságról tesznek tanúbizonyságot.
Vannak olyan okok és elvek, amelyek ma roppant fontosnak látszanak, míg holnap már nem is emlékszel rájuk. Szenvedsz, ha nem találod a párodat, de akkor szenvedsz majd igazán, ha megtaláltad ugyan, épp csak valami ostobaság miatt ellökted magadtól.
Lehajtom fejem, többé már nem kelek fel,
Ha egy sólyom száll az ablakodba, kérlek, ne hajtsd el,
Utolsó emlékem küldöm neked,
Papírra égetve, mennyire szerettelek.
Emlékedre el-
ejtettem egy tányért – most
takaríthatok.
Egy szakasz, hosszú szakasz az elválás. A viszontlátás: rövid fejezet, töredék csupán.
A geometria szerint a párhuzamos vonalak csak a végtelenben találkoznak. Látja, mi is ilyen párhuzamos vonalak vagyunk. Azt hiszem, már csak a végtelenben fogunk találkozni.
Úgy csukd le a szemedet,
Úgy zárd be a kezedet,
Mint hogy ha altatnál
És elhagynál.
Kimondanám már, hogy isten veled,
de fölsikolt bennem a nem lehet!
mert hajad, orrod, szájad és szemed –
mert az leszek, jaj, megint az leszek,
az a csordából kimart, seblepett,
kölyke-se-volt, nősténye-elveszett
csikasz, ki nyugtot csak akkor talál,
ha puskavégre fogja a halál.
Csak egy érzés volt, ahogy öltözött,
hogy utoljára látom őt,
és a holnapjában nem lesz már helyem.
Mikor azt ígérte, hogy visszajön,
már tudtam, hogy végleg elköszön,
mégis eljátszottam újra, hogy elhiszem.
Úgy is el lehet válni, hogy még szereted a másikat, csak nem tudsz vele élni.
Egy reggel köszönés nélkül elhagytál.
Mást ígértél, mégsem hibáztatlak.
Buta játékszerek voltunk csupán
önző kis vágyaink csapdájában.
Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit! És tanuld meg tiszteletben tartani az ő döntésüket! Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz.
Nagyszerű dolog, ha az emberre valaki gondol, és a gondolataival vigyáz rá. Aki szeret, ezt teszi. (…) A szívében őrzi Őt, ott védi, oltalmazza. És engedi élni. Néha fájdalmas dolog ez. Mert néha úgy kell engedni élni, hogy valóban nem lehetsz a közelében. Csak távolról csodálhatod Őt, távolról figyelheted. Mégis csodálatos érzés szabadon engedni, akit szeretsz. Engedni, hogy úgy éljen, ahogy a szíve, lelke vezérli, ahogy neki a legjobb. Ahogy szüksége van rá. Elengedni, de nem elhagyni. Hanem messziről figyelni Őt, messziről vigyázni rá. A szívedben. A gondolataiddal, az érzéseiddel, a szereteteddel. És hinni, hogy egy napon visszatér. Bízni benne, érezni, hogy szeretete visszavezeti hozzád.
Azt mondani, hogy már nem szereted, akit mindenkinél jobban szerettél, hazugság lenne. De továbblépünk.
Melly boldogtalan
az, akinek bármely bilincsei
boldogtalan módon oldóznak el!
Nem törülhetünk ki senkit szívünkből anélkül, hogy a helyen, hol egykor neve állott, egy setét folt ne maradna vissza.
Te magamra hagysz, én pedig örökre ott maradok. Jövő tavasszal majd megint arra vágysz, hogy itt legyek veled ebben a házban. És ha visszaemlékezel erre a napra, rájössz, hogy boldog voltál.