Nem törülhetünk ki senkit szívünkből anélkül, hogy a helyen, hol egykor neve állott, egy setét folt ne maradna vissza.
Szakítás idézetek
Ha elhagysz, veled mehetek?
Te magamra hagysz, én pedig örökre ott maradok. Jövő tavasszal majd megint arra vágysz, hogy itt legyek veled ebben a házban. És ha visszaemlékezel erre a napra, rájössz, hogy boldog voltál.
Én nem törtem össze a szívedet, magad törted darabokra, s ezzel az enyémet is.
Ne várd, hogy újra kezdjük. Elpusztultál, nem vagy.
Nem én, te ölted meg szerelmünket. Elhervadt,
mint vadvirág, melyet az út szélére dobtak
és letapostak.
Nekem most menni kell.
Hogy szerettelek, érzed és tudod,
de örökségül még egy jó tanács:
Ne álmodj, kedves, az ébredés fájni fog.
Menj és feledj! Szívem beéri azzal,
Hogy megsirat és sohasem feled.
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.
Nem adnálak senkinek, semmiért. Illetve… de. Igen. Adnálak. Valakinek, ingyen. Önmagadnak. Neked bármikor visszaadlak, ha kéred. Hiszen szabad vagy. Nem sajátíthatlak ki, nem köthetlek magamhoz. Az ajtó nyitva áll. Bármikor beléphetsz, bármikor kiléphetsz. Nem azért léphetsz ki, mert nincs szükségem rád. A legnagyobb fájdalom lenne. De szeretlek. És ezért léphetsz ki.
De szerelmünk több volt, mint soké,
Ki nagyobb, mint ő meg én,
Okosabb, mint ő meg én
S sem az angyalok a felhők felett,
Sem az ördögök tenger fenekén
Nem tehetik, hogy szívtől a szív,
Elváljunk, ő meg én.
A szerelmedet mindig gazdagabban kell elengedned, mint ahogy érkezett hozzád! Szakíts vele szépen, engedélyezz neki illúziókat, ne vitatkozz közös tulajdonú tárgyak sorsán, hagyd, hogy ő örökölje a baráti kört is. Ami nem jár neki, az előbb-utóbb úgyis visszakerül hozzád.
Elmegyek messze, és sohasem találhatsz meg, bármikor keresnél. Pedig egykor keresni fogsz. Majd súgok neked valamit, miért?… Olyan lesz a hajad, mint a sirály szárnya, a kedved, mint a kéményben a szél, a szomorúságod, mint a sír. Mikor keresni kezdel, engem, az ifjúságodat… Nem gondolsz álmatlan éjjelen többé a nőkre, akik betöltötték életedet, akik miatt szenvedtél, nyugtalankodtál, szaladgáltál, türelmetlenkedtél… akiket úgy hordoztál darab ideig a szívedben, mint bálványképeket… akik nélkül nem tudtál volna élni… akik végül mind megcsaltak, kiraboltak, lelkiismeretfurdalás nélkül elfelejtettek… mindenki elhagy, mind elfelejt, kíváncsi kis lábaikon új utakra mennek, újabb szerelmet űznek mohó, falánk kis szívükkel, a férfiak új mondanivalójára kíváncsiak… szeretők, szerelmek: tüzek és fagyok a férfi életének az országútján… időrabló oktalanságok, megkívánt borok, óhajtott mámorok… nadrágok és szoknyák… veréb- vagy fülemilehangok… éjszakák, amelyek elmúlnak… De én örökre a tiéd maradok.
Elválunk most már. Te is elmégy, én is.
Hogy összeforrott a mi sorsunk mégis.