A legnagyobb hazugságokat magunknak tartogatjuk. Azt játsszuk, hogy istenek vagyunk, mi hozunk döntéseket, s az áramlat a mi nyomdokvizünk.
Az ember még az életét sem ismeri, hogyan akarja ismerni a halált?
Légy ura indulatodnak, mert ha az nem engedelmeskedik, parancsolni fog.
Mit nevetsz? A mese rólad szól, csak a név más.
Ha felismered tudatlanságod, óriási lépést tettél a tudás felé.
Ritkán bírunk eleget tenni magunknak; annál vigasztalóbb, ha másoknak eleget tehetünk.
Világunk dolgában csak azok az okos, tevékeny emberek vihetik sokra, akik ismerik erejüket, s mértékkel-rátermetten használni is tudják.
Nekem is vannak rossz napjaim, nekem is vannak problémáim, mint mindenki másnak. A buddhisták szerint a vágyak boldogtalanná tesznek. Ha az emberek nem tudják beteljesíteni a vágyaikat, akkor kielégületlenséget éreznek, és a körülményeket vagy az alkalmazott eszközöket hibáztatják. Ha viszont beteljesülnek a vágyaik, akkor az rendre nem hozza meg a várt kielégülést, és a csalódás lesz úrrá rajtunk.
Bármilyen furcsán hangzik, te sem tudsz csalódni valaki másban, csakis saját magadban! A másik iránt érzett haragod kivetített érzelem. Mindaz, amit magadról gondolsz. Az ember ilyenkor magában csalódik, mert úgy gondolja, nem volt elég, amit adott.
Ne engedd, hogy az határozzon meg, mit nem tudtál vagy mit nem tettél meg! Az életedről most döntesz, ebben a pillanatban.
A világ nem olyan, amilyennek látszik, a világ olyan, mint te magad.
Sajnos a csalódásokban sokszor mi vagyunk a hunyók. Nem a másik félben van a hiányosság, hanem sokkal rosszabb helyen: bennünk.
Sokkal áttekinthetőbbé válnak a dolgok, ha papírra vetjük őket. A gondolat csupán egy formátlan, zabolátlan erő. Olyan, mint a szél. Csak akkor hajt előre, ha vitorlát tartunk elé.
Minden probléma az ellenállásból származik, amikor nem fogadod el, hogy meleged van, vagy csalódtál, vagy elhagytak, vagy fáj valamid, hanem ellenállsz a tapasztalatnak, és ez feszültséget szül benned.
Ha az ember egyszer azt mondja magának, „ennél már nem lehet jobb”, akkor ez azonnal realitássá válna. Ha viszont az ember elhiszi magáról, hogy tud még fejlődni, akkor el is tudja érni, amit akar.
Aki ésszerűen néz a világra, arra a világ is ésszerűen néz.
A valódi tragikum nem az igazság és az igazságtalanság, hanem az igazság és igazság közötti összeütközésben van. Ezt azonban nehéz elfogadni bárkinek is, aki csak egyetlen abszolút igazságot ismer, a magáét. Az ilyen ember sorsa a rettegés. A tévedéstől és a beismeréstől.
Az önsajnálat a legnagyobb ellenségünk. Ha behódolunk neki, egész életünkben semmi bölcset sem tudunk tenni.