Nem könnyű boldogságra találnunk önmagunkban, csakhogy sehol másutt nem lelhetünk rá.
A boldogság egyik titka az, hogy tudomásul vesszük, milyenek vagyunk.
Csak akkor lehetünk
mindannyian együtt boldogok,
ha önmagunkból azt ajándékozzuk,
amire a másiknak szüksége van.
„Nincsenek barátaim – a lelkem a barátom.” Ez nem azt jelenti, hogy teljesen egyedül vagyok, baráttalan magányban, hanem azt, hogy a másokkal való barátságom teljes mértékig az önmagammal való barátságomtól függ.
Ha az emberi elme szárnyalását gúzsba kötő kötelék kibomlik, és az ember felismeri képességeit – valós, korlátok nélküli lehetőségeit – akkor, azt hiszem, a pokol kapui megremegnek a félelemtől, s a mennyország harangjai megkondulnak örömükben!
Alapvetően félünk attól, hogy azzá váljunk, ami a legtökéletesebb pillanatainkban, a legtökéletesebb helyzetekben, a legnagyobb bátorság közepette felsejlik előttünk. Élvezzük és felvillanyozódunk a magunkban talált lehetőségektől ezekben a futó pillanatokban, mégis folyamatosan gyengeségtől, ijedtségtől és félelemtől reszketünk, ha meglátjuk őket.
Már régen észrevettem magamnál, hogy senkiben sem keltek félelmet. Ez eléggé különbözik attól, ha valaki kedves, nem igaz? Azt hiszem, hogy van bennem eldugva egy kis rejtély. De az nem a rosszindulat. Azért nem alakítok rossz embereket, mert a többségükhöz kell egy bizonyos szintű rosszindulat, amit nem hiszem, hogy én tudnék színlelni.
Néhány ember esténként úgy bújik ágyba, hogy azt gondolja „Na ez egy jó nap volt”. Én azok közé tartozom, akik azt kérdezik maguktól: „Hogy rontottam el a mai napom?”
Elbizonytalanodni tulajdonképpen jó, mert az ember rájön, hogy mégsem áll olyan stabil lábon, mint gondolta, és elkezdi keresni a kapaszkodókat. Azok az emberek, akik bebetonozva csücsülnek a munkahelyükön, minden klappol az életükben és mindenük megvan, csak élni szoktak elfelejteni. Én inkább az életre szavazok, még akkor is, ha néha elbizonytalanodással jár.
Kiszámíthatatlan, kit találok vonzónak. Teljesen véletlenszerű, magam is mindig megdöbbenek rajta.
A képességeidet és adottságaidat tekintsd az értékeidnek!
Sok évet azzal töltöttem, hogy csak próbáltam átvergődni a dolgokon, csak hogy ne érezzek semmit, de megtanultam magamtól, hogy jobb itt lenni, és éberen tudatában lenni mindannak, ami történik. Az érzések – a jó és a rossz -, minden változik, de türelmesnek kell lenni, mert ez sohasem azonnal történik meg, sohasem akkor, amikor szeretnéd; legalábbis én így tapasztalom, de ha nem vagyok éber, akkor lemaradok róla.
Amíg az ember alszik, nem figyelhet oda, hogy elnyomja a jobbik énjét. Alvás közben elszabadul a jobbik énünk, és agyongyötör bennünket a szemétségeinkért.
Válságban mutatkozik meg legjobban az igazi énünk.
Bárhová megyünk, magunkkal visszük önmagunkat és a veszteségeinket.
Soha ne engedjük, hogy bármi is a fény útjába álljon. Néha vállalni kell némi kockázatot, hogy teljes pompánkban tündököljünk.
Sokan közülünk félelemből választunk egy bizonyos utat, mert amit igazán akarunk, az elérhetetlennek tűnik, így nem is fordulunk kérésünkkel az Univerzumhoz. Én vagyok a bizonyíték arra, hogy megéri “felkeresni” az Univerzumot.
Megtanultam, hogy a sötétség bármikor legyűrhet bennünket. De az is kiderült, hogy bírom a gyűrődést. Legyőzöm. És időközben erősebb leszek. Okosabb. Pengébb.