Nem az tart vissza, ami vagy, hanem amit gondolsz, hogy nem vagy.
Az embernek mindig vannak önmagával kapcsolatban kétségei, és ezért igénye is van rá, hogy kontrollálja önmagát, akár mások segítségével is. Én, ahogy öregszem, egyre gyakrabban teszem fel a kérdést, hogy biztosan igazam van-e, biztosan jól látom-e a dolgokat? És minél meghatározóbb döntéseket hozol, annál nagyobb szükséged van erre a képességedre.
A provokáció jót tesz az embernek, ahogyan egy éles kritika is, amit ugyan nem mindig fogadunk el, de jó az, ha tudjuk, hogy mit gondolnak rólunk. Inspirálja az embert. Egy új kihívás mindig kihoz belőlünk valamit.
Nem szállsz ringbe Alival, csak mert van bokszkesztyűd.
(Halálos iramban – 2001)
Rengeteg hibát követtem el. Az élet kulcsa, hogy tanuljunk ezekből. Eléggé befelé forduló típus voltam, de szerintem ezt a bizonytalanságom és szégyenlősségem okozta. Sok időbe telt, mire felnőttem.
A boldogság a legtöbb emberből, úgy látom, megszökött,
Kiszolgáltatva élünk a pokol és a menny között,
Sok a kísértés, de próbálok nem elesni,
A mennyországot, rájöttem, csak magunkban kell keresni.
Sok minden van, amit szeretnénk csinálni, de vonakodunk belekezdeni. Miért? Mert félünk a kudarctól. Félünk, hogy túl sok nehézséggel találkozunk. Nos, itt segíthet a pozitív gondolkozás! Újból és újból ismételnünk kell magunknak, hogy a nehézségek, az akadályok leküzdése elkerülhetetlen része a tanulásnak, különösen ha egy új, a korábbitól eltérő valamibe kezdünk.
Nem, emberként nem szabadulhatunk az érzelmeinktől, de megtanulhatjuk őket korlátok között tartani. Ha felhagyunk azzal, hogy gondolkozásunkban az érzelmek vezéreljenek, megszabadultunk attól a veszélyes szokástól, hogy végletekben gondolkozzunk, megengedhetetlenül általánosítsunk.
Én vagyok José Mourinho, és soha nem változom. Ha megérkezem valahova, hozom a jó tulajdonságaimat és a hibáimat is.
Amíg úgy érzed, képes vagy azt hozni, amit elvársz magadról, a kor csak egy szám.
Nagyon figyelj, mert a világot
teszed is azzá, aminek látod.
Legyen erőd lent
hagyni, amit nincs erőd
följebb emelni.
Mindaddig, amíg te szereted, ami vagy – az erkölcsödet, az értékeidet és hasonlókat -, rendben vagy.
A rajtunk lévő nyomás mennyisége csak rajtunk múlik, és ezt csak mi döntjük el. A kezdetektől fogva mindig meg kell kérdeznem magamtól: vajon most én rakok magamra túl nagy terheket, vagy ez kívülről jön? De mondom, ez mindig rajtunk múlik. Csak és kizárólag te tudod, hogy jó munkát végzel-e, hogy igazad van-e vagy nincs. Ezek után el tudod dönteni, mekkora puttonyt veszel fel. Ha túlzol az elvárásaiddal magaddal szemben, nehezebben jutsz majd előre, és saját magaddal sem leszel jó viszonyban.
Létezik benned a csendnek egy olyan tisztása, egy rejtett szentély, ahová bármikor visszatérhetsz, és ott az lehetsz, aki valójában vagy.
Ha valaki megtalálja azt, amire szüksége van, akkor azt ne a véletlennek köszönje, hanem saját magának, saját vágyakozásának, saját kényszerítő erejének.
Mindenkinek csak egyetlen igazi megbízatása van: hogy önmagára találjon. Végezheti, mint költő, mint őrült, mint próféta, vagy mint bűnöző. Ez nem a mi dolgunk, sőt végső soron jelentősége sincs. Nem az a dolgunk, hogy kitaláljunk magunknak egy sorsot, hanem az, hogy megtaláljuk saját magunkat, s azt teljességgel és töretlenül éljük végig.
Amíg nem ismerjük, nem vesszük komolyan, nem tiszteljük magunkat, nem békülünk meg önmagunkkal és nem éljük saját életünket, addig csupán, mint a marionett, külső hatásoknak és törvényeknek engedelmeskedve, idegen életet élünk.