Az egyetlen módja, hogy megmentsük az álmainkat az, ha nagylelkűek vagyunk önmagunkhoz.
Ha az ember békében akar élni önmagával, az elfogadás nagyon fontos. Sőt, elengedhetetlen.
Az ember legyen büszke a csúfnevére, bármennyire derülnek is rajta.
Talán egy könyvben vagyok egy betű.
Talán egy szó.
Talán egy költemény.
Mit tudom én.
Csak azt tudom,
hogy nagyon szomorú lehet az a mondat,
mit kiolvas belőlem valaki,
ha letette a tollat.
A jelenleg általános önmegvalósítási cél nem járható út. Ha valakinek az a kizárólagos feladata, hogy mindig kivívja magának a legjobbat, akkor az élet túlhajszolttá és túlságosan magányossá válik, így bukásra van ítélve. Ehelyett azt kell éreznie az embernek, hogy létezésének magasztosabb célja van, és ez a gondolat megszabadítja a rá nehezedő nyomás egy részétől.
Amikor megcsalják az embert, az váratlan seb. Ha jól fogod ismerni a szívedet, ez sosem fordul elő. Mert ismerni fogod az álmait, vágyait, és tudni fogod, mihez kezdj velük. A szíved elől sosem menekülsz el. Ezért jobb hallgatni rá, hogy sose kapjál váratlan sebeket.
Mindannyiunknak fel kell ismernünk a saját értékeinket. Ha másoktól várjuk, hogy megtegyék – és nem teszik meg, akkor állandóan csalódottak leszünk.
Ha az út, amelyen jársz, állandóan fájdalmat okoz neked, akkor az nem a te utad.
Néha vereséget szenvedünk, de a vereséget úgysem kerülhetjük el. Ezért aztán még mindig sokkal jobb, ha az álmainkért vívott harcban veszítünk el néhány csatát, mint ha úgy szenvedünk vereséget, hogy azt sem tudjuk, miért harcoltunk.
Egy-egy probléma megoldása fejlődésünk egy-egy lépése, mert nemcsak egy konkrét nehézséggel birkóztunk meg, hanem sokkal eredményesebben tudjuk majd legyűrni a hasonló akadályokat.
Azok az emberek, akik csak a kalapáccsal tudnak jól bánni, minden problémát egy-egy szögnek látnak.
Az én tanítómesterem az élet volt, és keményen bebizonyította nekem, hogy nem körém építették a világot, hanem én pottyantam bele. Igyekszem ezt tudomásul venni és ezek szerint viselkedni.
Az időhiány az esetek többségében az önszervezés hiányát tükrözi: azt, hogy nem tervezzük az időnket, hogy nem teszünk különbséget a fontos és nem fontos dolgok között.
Nagyon fontos a megfelelő egyensúlyt megteremteni – mind a külsőt, mind a belsőt. De mind a külső, mind a belső a kemény munka után igényli a pihenést és a szabadságot.
Amikor az emberek nem bírnak mit kezdeni a bennük dúló, érthetetlen feszültségekkel, nem tudnak hova menekülni önmaguk elől, kifelé vetítik kínjaikat. E vetítés folytán meglátják másokban mindazt, amitől saját lényükben irtóztak, és mindenáron le akarnak számolni vele. A tudat hasad, mint az atom, a gyűlölködők mind többen és többen lesznek, s végül kirobban a fegyveres konfliktus. Minden erőszakos esemény úgy kezdődik, hogy az ember képtelen vagy gyáva szembenézni önmagával. Ezért voksol inkább a másokkal való szembefordulásra.
Csak annak szabad rombolnia, aki építeni is tud.
Aki jelentéktelen emberek ellen harcol, nem nyerhet semmit.
Tanácsot akkor kérünk, ha tudjuk kérdésünkre a választ, de azt kívánjuk, bárcsak ne tudnánk.
Álmodom. Azt álmodom, hogy a saját kis életem felszínén lebegek. Nézem, ahogyan kibontakozik, megfigyelem. Kívülálló vagyok, aki befelé néz. Nézd meg őket, nevethetnek, játszhatnak, olyan könnyen megy nekik. Én nem vagyok olyan, mint ők.