Nem az számít, honnan jöttél, hanem, hogy hol kell lenned.
Szabályok, elvek, paraméterek. Csak akkor sérülnek, ha mi is sérültek vagyunk. A nyomás alatt változunk meg, vagy csak kiderül, kik vagyunk valójában?
Minden embernek célja van az életben. És az mindannyiunk sorsa, hogy várjunk, amíg a kozmosz felfedi előttünk, hogy mi az.
Mintha mindig is csak magunkkal lennénk elfoglalva, amikor olyasmit keresünk, ami elveszett. Az elveszettekkel kevesebbet foglalkozunk. Azokkal, amiket vagy akiket nem találunk. Legyen szó akár egy elhagyott, elfelejtett kulcsról, pár tagról, akik az erdő mélyén csatangolnak vagy valakiről, aki önmagában veszett el. Mi van, ha mindvégig ezt akarták? Hogy ne találjanak rájuk…
Nem feltétlenül fáj, ha nyitunk mások felé.
Ára van az életnek, és a halálnak is. Akár érkezel, akár távozol, fizetned kell érte.
Ha a rideg, brutális valóság hullámai összecsapnak felettünk, jól jön egy barát.
– Emlékszel, hogy mit mondtál mindig, mielőtt kinyitottuk a szemünket? Ami mindig megvigasztalt?
– Hogy mindegy, mi következik, minden rendben lesz.
Ha a megfelelő drótokat rángatjuk, a bábuk úgy fognak táncolni, ahogy mi szeretnénk.
Lenyűgöző találmánynak tartom az ajtókat. A határtalan képzelőerő bejáratát jelképezik. Mielőtt kinyitnánk egy ajtót, addig a végtelen lehetőségek tárháza rejtőzik mögötte. És csak mikor kinyitjuk, akkor válik valóra.
A fantáziánk könnyen értelmet adhat a világnak, és kényelemmel helyettesítheti a nyers valóságot.
Az irányítás időnként csak illúzió. Máskor viszont megesik, hogy csak az illúzió révén irányíthatunk.
Nem győzhetlek le, ahogy te sem, engem. Újrakezdhetnénk, de végül úgyis ide lyukadnánk ki.
A sakkban nincs segítségkérés. Ettől szép ez a játék. A korábbi döntéseink által meghatározott lépések halmazának rabjai vagyunk. Minden döntés drámaian megváltoztattja a lehetőségeinket. Nincs biztosítókötél, nem avatkozhat be külső erő. A sakk két ellenfél tiszta küzdelme. Vagy ebben az esetben…eggyé.
