Én nem Draco vagyok, Draco pedig nem Tom Felton. A kettőnk közti határvonal azonban nem fekete-fehér. Sokkal inkább a szürke árnyalatai alkotják.
Csak egyszer élünk, és az életedet eltöltheted azzal, hogy leragadsz a múltban, siránkozva vagy mérgelődve a rossz döntések miatt, melyeket hoztál, megkeseredve a mások által okozott fájdalmaktól, vagy tanulhatsz a múltból, és engeded, hogy megérkezzen a jövő.
Még én sem tudom biztosan, mi is az igazság magamat illetőleg. Teszem azt: mennyire vagyok bolond és mennyire épelméjű? Nem tudom. Különleges adottságom jóvoltából sokra vittem Londonban a mesterségemben. De Don Quijote a példa rá, hogy ha valaki ésszel sokra viszi, attól még sültbolond is lehet.
Az idézet, amelyik azt mondja, hogy nincs idő megállni és tűnődni – rám sose illett. Mintha életem jó részét, talán túl nagy részét azzal töltöttem volna, hogy csak álltam és nézelődtem, s ma reggel megint csak ezt csináltam.
Képzeld el az irigységet, mint egy folyót. Amikor mások sikerét, boldogságát vagy örömét látod, benned is megmozdul ez a víz. Néha csendesen csordogál, máskor viharosan hömpölyög, és elsodorja a nyugalmadat. De a folyó soha nem kívülről érkezik – a forrás benned van. Az irigység nem szégyen, hanem jelzés. Megmutatja, hol van benned hiány, mi az, amire mélyen vágysz, de még nem adtad meg magadnak. Ha csak szégyelled vagy elnyomod, a folyó tovább árad és egyre erősebb lesz. De ha megállsz és visszamész a forráshoz, meglátod: valójában nem a másik ember birtokolt kincse fáj, hanem a saját beteljesületlen álmaid, ki nem mondott szükségleteid. A pozitív pszichológia szerint minden érzelem – még az irigység is – lehetőség az önismeretre és fejlődésre. Ha mered feltenni a kérdést: „Mit mutat meg nekem ez az érzés? Mire vágyom én igazán?”, akkor a folyó többé nem elsodor, hanem erőforrássá válik. Ne feledd: a forrás benned van. És ha tisztítod, ápolod, szeretettel fordulsz magad felé, a folyó nem irigységet hoz majd, hanem inspirációt és belső békét.
Irigység idézetek, Önismeret idézetek, Pszichológia idézetek
Sokszor úgy ejtesz sebeket másokon – és mások rajtad –, hogy észre sem veszitek. Egy félmondat, egy hirtelen reakció, egy kimondatlan érzés mély nyomot hagyhat. Amikor megsérülsz, eleinte segíthet, ha próbálod megérteni a másik viselkedését – ez ad egy kis kontrollt. De ha túl sokáig ragadsz abban, hogy „miért tette?”, könnyen átcsúszol a hibáztatásba. Ott viszont megakad a gyógyulás. A valódi gyógyulás nem arról szól, hogy bűnbakot keresel. Hanem arról, hogy visszafordítod a figyelmet magad felé:
– Felismered, mi fáj igazán benned.
– Megengeded magadnak a gyász, a düh, a csalódás érzését.
– Lassan újra megtanulsz bízni – először önmagadban, aztán másokban is.A gyógyulás útja ott kezdődik, amikor kimondod: „Nem tudom megváltoztatni, ami történt, de dönthetek arról, hogyan folytatom.” És ez a döntés mindig erősebb, mint maga a seb.
Könnyen hozzászoksz, hogy az légy, akinek mások látnak.
Sosem győzhetjük le a démonjainkat, de megtanulhatunk túlnőni rajtuk.
Nem mindig cselekszünk helyesen (…). Nem mindig a megfelelő dolgot mondjuk. Olykor úgy tűnik, mintha túlságosan fájna, mintsem szembe tudjunk nézni valamivel. Úgyhogy nem nézünk vele szembe. Egyszerűen nem nézünk oda. De attól még nem múlik el.
A légzésed vezessen! Nézz a szívedbe, lásd meg a fényt és a sötétséget is. Ha meg akarod magad ismerni, mindkettővel szembe kell nézned.
Mindenki azt hiszi magáról, hogy ő a jogfogalmat szentnek tartaná, és híven követné, hogyha másoktól is hasonlót várhatna. Csakhogy mindenki, saját magáról való jó véleménye mellett, mégis minden másnál feltételezi a gonosz érzületet. Így kölcsönösen mondják ki egymásra az ítéletet.
Furcsa, mennyire nem engedik a sebhelyek elfeledni, hogy a múltunk valóság. Sose feledjük, mi okozta őket.
A szabadság és a bátorság itt kezdődik: a saját vágyak és örömök megnevezni tudásánál, felismerésénél, a hétköznapi élni tudás lazaságánál és bátorságánál.
Ha nem ott vagy, ahol lenni akarsz, vagy nem érted el azt, amit reméltél, annak az okai valószínűleg nem körülötted keresendők, hanem benned.
Aki önmagának hazudik, és a tulajdon hazugságát hallgatja, odáig jut, hogy nem fedez fel semmilyen igazságot se magában, se maga körül, így aztán tiszteletlenségbe süllyed mind magával, mind másokkal szemben. Ha meg nem tisztel senkit, szeretni sem tud többé, azért pedig, hogy szeretet hiányában is elfoglalja magát és szórakozzék, átengedi magát szenvedélyeknek, a durva élvezeteknek, mígnem teljesen elállatiasodik bűneiben, és mindez attól van, hogy szüntelenül hazudik az embereknek is, magának is.
Mindenki azt gondol magáról, amit akar, és az él a legvidámabban, aki mindenkinél jobban be tudja csapni saját magát.
Elég kellemetlen beismerni saját magunknak, hogy nem olyan emberek vagyunk, mint amilyennek hittük magunkat.
Hogy önmagad légy, néha le kell vetkőznöd magad, és valaki mássá kell válnod. A jellemedet nem vésték kőbe. Olykor meg kell mozdulnod, hogy lépést tarts vele.
Amit a nemes ember keres, az önmagában van; amit azonban a közönséges ember keres, másokban van.
Ha harmadmagammal utazom, a két másik biztosan mesteremmé lesz. Mert én meglátom bennük a jót, és azt követem, ami pedig rossz bennük, azt magamban javítom ki.