Én is csak gyönge ember vagyok. Ahhoz, hogy ítéletem ne rendüljön meg a legcsekélyebb hatásra, mindennek mozdulatlannak kellene lennie körülöttünk, vagy pedig magamnak kellene búgócsigaként pörögnöm, hogy a mozgás megóvjon minden külső befolyástól.
Önismeret idézetek
Az ösztöneid arra valók, hogy vezéreljenek. Hát használd őket!
Ki is vagyok én? A színpadon táncoló nő? A kamera előtt álló színésznő? Vagy az, aki csendesen leül, amikor lemegy a reflektorfény? Rájöttem, hogy mindegyik én vagyok – de a legfontosabb mégis az a lány maradt, aki Bronxban arról álmodott, hogy egyszer majd eljut ide. Most már végre büszkén ölelem át azt a lányt. Mindenért, amit véghez vitt. Mindenért, amit túlélt. Hálás vagyok neki és hálás vagyok az élet minden pillanatáért.
Néha muszáj megállnunk, hogy újra halljuk a saját szívverésünket… hogy emlékeztessük magunkat arra, kik is vagyunk valójában.
Miért bűnhődünk a legkeményebben? Szerénységünkért; amiért nem figyeltünk legsajátosabb szükségleteinkre; a tévedéseinkért; önmagunk lealacsonyításáért; ha nem volt igazán fülünk ösztöneink meghallgatására; – önmagunk tiszteletének hiánya csúnyán megbosszulja magát, mert veszteségünk lesz egészségben, barátságban, közérzetben, büszkeségben, vidámságban, szabadságban, kitartásban, bátorságban.
Akkor még sok mindent nem értettem. Például azt, hogy megbánthatok valakit úgy, hogy az sosem fogja kiheverni. Hogy az ember néha a létezésével sebzi meg a másikat egy életre szólóan.
Amikor kamaszkoromban csak úgy a magam szórakoztatására gyakoroltam a blazírt fapofát, mintha már akkor Lecter hangján szóltam volna magamhoz, azon a szenvtelen, hűvös hangon, amellyel teszteli az áldozatát. Lehetséges, hogy én is pszichopata vagyok? Nem kizárt. Bizonyos mértékig mindnyájan azok vagyunk, csak ki jobban, ki kevésbé.
Én egész életemben úgy éreztem, hogy csaló vagyok, egy szélhámos, aki abból kovácsolt sikert magának, hogy nem jó semmire. Tökéletesen egyetértek a kritikusaimmal, akik lenéznek, mert szerintük nem vagyok egy észkombájn, és nem magamnak köszönhetem azt, amit elértem. Még egyszer mondom: józan emberi számítás szerint már évtizedekkel ezelőtt meg kellett volna halnom. De ha elevenen megnyúznának, sem tudnám megmondani, miért vagyok még itt. Teljesen érthető, hogy sokan neheztelnek rám ezért: „Hogy csinálta?” Én is folyton ezt kérdezem magamtól.
Én soha nem úgy kelek fel, hogy azt hiszem, én vagyok a legjobb. Tudom, hogy az életvezetési tanácsadással foglalkozó könyvek manapság szinte mind ezt sugallják neked, viszont nálam ez soha nem működött
A depresszió meghívás, hogy elbúcsúzzam mértékeimtől, amelyek ellenkeznek lényegemmel, hogy eloldozzam magam minden illúziómtól, amellyel grandiózus énképet építettem fel. Ám arra is hív, hogy megszabaduljak minden önvádtól és a negatív értelmezésekhez való ragaszkodást, hogy egyre inkább azzá váljak, aki lényegemnél fogva vagyok, hogy egyre inkább eljussak ahhoz az egyszeri és eredeti képhez, amelyet Isten alkotott rólam magának.
Mellbe vágó lehet a valóság, amikor kihajítod a kifogásaidat, és szembenézel vele, hogy pontosan kivé-mivé váltál, ugyanakkor felszabadítónak is bizonyulhat.
Cselekedeteinket mindig meghatározza, hogyan látjuk önmagunkat a világban.
Amikor közel jártam a 60 évhez, rájöttem, hogy hamarosan kezdődik életem harmadik felvonása. Egyet biztosan tudtam, hogy nem akarok megbánással a szívemben életem végére érni, és arra is rájöttem, hogy ahhoz, hogy tudatosan éljem meg az elkövetkező éveket, nagyon pontosan meg kell határoznom, hogy miken is mentem keresztül. Egyfajta belső utazás volt ez, aminek eredményeképpen teljesen másképpen tekintek magamra, és most már azt is tudom, hogy a tudatosság a legfontosabb az életben.
Mindenekelőtt önmagunk szellemi születése a fontos, hiszen amikor testileg születünk meg, akkor még csak potencialitás vagyunk. Ehhez hasonlóan kell áttörni a dolgok felszínét, hogy lényegükhöz, a bennük rejtező Istenhez jussunk.
Úgy gondolom, hogy tisztában kell lennünk önmagunkkal, erre alapozva, és ehhez mérten merni kell nagyot álmodni, majd meg is kell tenni mindent azért a vágyunkért, ha igazán szeretnénk.
Lenéz engem valaki? Az ő dolga! Az én dolgom, hogy ne tegyek és ne mondjak semmit, ami lenézést érdemelne.
Ne fecséreld el élted hátralevő részét másokról való képzelgésekben, hacsak ezeket valami közhasznú célra nem vonatkoztatod. Bizony mondom, más kötelességed látja kárát. Mert, ha azon töröd a fejed, mit is csinál ez és ez, miért csinálja, mit beszél, mit kíván, min mesterkedik? – minden ilyen megzavar és elvon téged saját vezérlő értelmed figyelmes szolgálatától. Zárj ki tehát gondolataid köréből minden ötletszerűt, minden hiábavalóságot, még inkább minden hiuságot és rosszindulatot.
Aki nem szab gátat az élvezeteknek, az állatokhoz válik hasonlatossá.
A legnagyobb és a legkisebb uralom, amire ember szert tehet, az önmaga feletti uralkodás.
Egyre jobban foglakoztatott, hogy ki vagyok, honnan jöttem, miért vagyok itt és merre tartok. Ezek alapvetések az életben, de sajnos rengetegen tengődnek a világban úgy, hogy nem foglalkoznak ezzel, és gyökértelenül élik le az életüket. Márpedig a gyökértelen embereket az első szél elfújja.
